Magyarország 1957–1989 között
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| A magyarság történelme |
|---|
 |
| A magyar nép kialakulása |
| Magyar őstörténet |
| Honfoglalás |
| Kalandozó hadjáratok |
| A középkori Magyar Királyság története |
| Árpád-kor |
| Anjou-kor |
| Vegyesházi királyok kora |
| Koraújkori magyar történelem |
| Török hódoltság |
| Erdélyi Fejedelemség |
| Királyi Magyarország |
| Rákóczi-szabadságharc |
| A Habsburg abszolutizmus kora |
| 19. századi magyar történelem |
| Reformkor |
| 1848–49-es forradalom és szabadságharc |
| Kiegyezés |
| Osztrák–Magyar Monarchia |
| 20. századi magyar történelem |
| Őszirózsás forradalom |
| Magyarországi Tanácsköztársaság |
| Magyarország 1919–1945 között |
| Magyarország 1945–1956 között |
| 1956-os forradalom |
| Magyarország 1957–1989 között |
| Magyarország – Kárpát-medence |
| Magyarország politikai élete (1989–) |
| A kisebbségi magyarok története |
| A magyarországi nemzetiségek története |
| Erdély történelme |
| Magyar hadtörténet |
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A kádári konszolidáció, 1956-1963
Az 1956-os forradalom leverését követően Kádár Jánost jelölték ki Moszkvában magyar vezetőnek. Kádár kegyetlen megtorlást alkalmazott, restaurálta a diktatúra intézményrendszerét, ugyanakkor igyekezett féken tartani a más néven – MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) – újjáalakuló kommunista párton belüli sztálinista ellenfeleit is. Az ENSZ és Nyugat-Európa politikája és állásfoglalása az ún. „magyarkérdésben” egyértelművé tette, hogy az 1956 előtti politikához nincs visszatérés, Rákosi, Gerő és társaik nem juthattak többé szerephez Magyarországon. Kádár (és ezáltal az egész ország) legitimitását a nyugati hatalmak ugyanis Magyarország ENSZ csatlakozásához kötötték, az ENSZ viszont állásfoglalásában elítélte a rendszert és napirendjén a „magyar kérdés” egészen a kádári kompromisszumig (lásd lentebb) szerepelt.
Mint a forradalom előtti rendszer népszerűtlenségének egyik fő tényezőjét, az ÁVH-t nem szervezték újjá, arra viszont megvolt a lehetőség, hogy volt tagjai az új fegyveres testületekbe, például az újjászerveződő rendőrségbe jelentkezzenek. Sokan közülük éltek is ezzel a lehetőséggel.
A kompromisszum értelmében Kádár 1956 elítéltjeinek általános amnesztiát hirdetett (melynek keretében 1963. március 15-én a bebörtönzöttek mintegy 80%-át kiengedték), cserébe Magyarországot nemzetközileg elfogadták, lehetővé vált nagykövetek delegálása és fogadása, a nagyobb magánéleti szabadság és karrierlehetőségek engedélyezéséért cserébe a politikai aktivitás szigorú korlátait fenntarthatta, valamint lekerült a magyarkérdés az ENSZ asztaláról.
[szerkesztés] Érett kádárizmus, 1963-1979
A pártvezetés 1963-ra teljesen autoriterré (tekintélyelvűvé) vált, már nem törekedett a totális diktatúrára, az emberek teljeskörű ellenőrzésére. Kádár meghirdette az „aki nincs ellenünk, az velünk van” politikáját, már nem volt kötelező hitet tenni a rendszer mellett, de ellene továbbra is tilos volt cselekedni akár szóban, akár más formában.
Néhány kérdés tabunak számított az irányított nyilvánosságban: a rendszer legitimitását, ideológiai alapjait tilos volt megkérdőjelezni (például a szovjet megszállás tényét, a proletárdiktatúra szükségességét, a gyáron belüli munkanélküliség tényét, 1956. keményvonalas kádárista értékelését, Kádár János személyét, a szegénység továbbélését), ezen felül azonban a legtöbb téma – a pártbefolyás alatt álló sajtóban – gyakorlatilag vitatható volt az értelmiség részéről. Másfelől azonban egyre jobban kiterjedt a lakosság titkosszolgálati megfigyelése, nőtt a besúgóhálózat, noha az NDK-beli szintet sohasem érte el.
Az érett Kádár-rendszert a növekvő életszínvonal (pl. nyugati utazások engedélyezése 3 évenként, lakásépítés támogatása, javuló egészségügyi mutatók stb.) jellemezte. A bővülés forrása ekkor még az egyre csökkenő ütemben növekvő termelés volt. A hatékonyság javítása érdekében a kommunista vezetés megpróbálta néhány piaci ösztönző óvatos – de akkoriban bátornak számító – bevezetését 1968-ban. Ez volt az ún. új gazdasági mechanizmus. A szocializmus Moszkva akarata ellenében történő reformálhatóságába vetett remény a prágai tavasz leverésének hatására elillant. A gazdasági reform eredményeit vissza kellett fogni, mert a növekvő belső zavarok nem szovjet típusú politikai megoldását Kádár a Csehszlovákiában történtek után nem vállala. De még így is a lakosság körében beindult a kispolgárosodás, a fogyasztás legitimálásával mindeki vásárolhatott, vagy igényelhetett magának hűtőt, televíziót, autót, vásárolhatott nyaralót, és egyéb, a komfortérzetet jelentősen javító cikket, mely révén maga a rendszer is elviselhetőbbé vált. Az ország gazdaságilag fokozatosan nyugati függésbe került, a KGST 1973-ra képtelenné vált tovább elegendő segítséget nyújtani. Míg ideológiájában élesen szembehelyezkedett vele, a pártvezetés 1973-tól kezdve rendszeren nyugati – elsősorban Japán – banki hiteleket vett fel a gazdasági hiány pótlására. Ez a fajta kettős beszéd egészen a Kádár-rendszer bukásáig fennmaradt. Elsősorban nyugati újságírók hatására terjedt el Magyarország ezen évei légkörének megjelölésére a legvidámabb barakk kifejezés.
[szerkesztés] Hanyatló Kádár-rendszer, 1979-1989
A gazdasági problémák fokozódásával (eladósodás, növekvő nyugati importfüggőség) nőtt a kommunista vezetés bizonytalanság-érzése, mert az 1956-os forradalom nagy tanulságának azt tartották, hogy nem szabad az életszínvonalat csökkenteni. 1982-re államcsőd-közeli helyzetbe sodródott az ország, melyből a kiutat a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank kölcsönei jelentették, melyhez azonban Magyaroszágnak be kellett lépnie a világ két legnagyobb tőkével rendelkező kapitalista szervezetébe, ennek megfelelően 1982-ben IMF, 1983-ban IBRD (a Világbank elődje) tag lett.
A kormány továbbra is a pártnak volt alárendelve, a parlament egészen az első szabad választásokig csupán formalitás volt. 1979 után megjelentek az elős ellenzéki csoportok, és a párton belül is reformkezdeményezések indultak. Lassan kibontakozott a demokratikus ellenzék, és annak két nagy ága, a népi (vidék-centrikus) és az urbánus (városias, liberális). 1981-ben megalakult az ellenzéki sajtó, a Beszélő c. újság képében. Ezt később számos újabb lap követte (1984 Hírmondó, 1986 Demokrata, 1989 Hitel)
Gorbacsov új szovjet pártfőtitkár politikája 1985-től megnyitotta az utat a békés rendszerváltás felé.
A magyar kormány és a Világbank 1988. július 1-jén írta alá az "Ipari szerkezetátalakítási kölcsön" (ISAL) szerződést, melynek keretében megszületett többek között a társasági törvény és a hozzá kapcsolódó egyéb törvények, illetve azok elfogadásra kerültek. Így lehetővé vált az állami vállalatok részvénytársasággá alakulása, természetes személyeknek szavazati jogú részvényvásárlása, valamint természetes személyeknek kft. és rt. alapítása. Átalakult a vállalati jövedelemadózás, a vasipar és a szénbányászat, a termelői és fogyasztói ártámogatások összege jelentősen (bár nem a vállalt 10%-kal) csökkent.
1987-ben Lakiteleken megalakult az első ellenzéki párt, az MDF melyet bár a rendszer nem üldözött az ellenzéki kerekasztal tárgyalások előtt legitimált, hogy tövényes tárgyalópartner lehessen az állampárttal. 1988-ra megjelent az ún. szakkollégiumi értelmiség, mely a Bibó István Szakkollégium (ELTE-ÁJK) és a Rajk László Szakkollégium (Közgáz) hallgatóit (pl: Orbán Viktor, Fodor Gábor, Urbán László) és tanárait (pl: Stumpf István) jelölte. Többségük máig a politikai élet jelentős, meghatározó alakja.
A folyamat végén, 1989. október 23-án Szűrös Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot, ezzel a korábbi államberendezkedés végleg megszűnt.
Based on work by