Magyar történelem
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| A magyarság történelme |
|---|
 |
| A magyar nép kialakulása |
| Magyar őstörténet |
| Honfoglalás |
| Kalandozó hadjáratok |
| A középkori Magyar Királyság története |
| Árpád-kor |
| Anjou-kor |
| Vegyesházi királyok kora |
| Koraújkori magyar történelem |
| Török hódoltság |
| Erdélyi Fejedelemség |
| Királyi Magyarország |
| Rákóczi-szabadságharc |
| A Habsburg abszolutizmus kora |
| 19. századi magyar történelem |
| Reformkor |
| 1848–49-es forradalom és szabadságharc |
| Kiegyezés |
| Osztrák–Magyar Monarchia |
| 20. századi magyar történelem |
| Őszirózsás forradalom |
| Magyarországi Tanácsköztársaság |
| Magyarország 1919–1945 között |
| Magyarország 1945–1956 között |
| 1956-os forradalom |
| Magyarország 1957–1989 között |
| Magyarország – Kárpát-medence |
| Magyarország politikai élete (1989–) |
| A kisebbségi magyarok története |
| A magyarországi nemzetiségek története |
| Erdély történelme |
| Magyar hadtörténet |
Magyar történelem alatt a magyar nép és Magyarország történetét értjük. Magának Magyarországnak a létrejöttét a magyar törzsek Kárpát-medencei honfoglalásához köthetjük. Ettől kezdve több mint 1000 éven át Magyarország története a Kárpát-medence történetével volt azonos. A magyar államalapítástól egészen 1918-ig a magyar történelem egyben a Magyar Királyság történetét is jelentette, annak valamennyi (nem csak magyar) lakójával együtt. A Magyar Királyság több mint 900 éves történetének legnagyobb részében az egész Kárpát-medencét magában foglalta, ez alól csak a 150 éves török hódoltság kora, valamint Erdély 1540–1867 közötti különállása jelentett kivételt.
1918-tól, illetve hivatalosan 1920-tól (Trianon) Magyarország állami területe a Kárpát-medence középső részére korlátozódik. Ettől az időtől kezdve magyar történelem alatt tehát elsősorban a mai Magyarország területének történetét értjük. Emellett azonban a magyar történelem keretébe tartozik az 1920 óta a magyar államhatárokon kívül élő magyar kisebbségek, valamint a más országokban élő magyar emigráció története is.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A magyar történelem kiemelkedő személyei
A következő listák a magyar történelem államfőiről és kiemelkedő személyiségeiről szóló szócikkeket tartalmazzák.
- Magyar uralkodók listája
- Erdélyi fejedelmek listája
- Magyar államfők listája
- Magyar kormányfők listája
- Világhírű magyarok listája
- Híres magyar nők listája
[szerkesztés] A magyar történelem mérföldkövei
A fejezet célja a magyar történelmet leginkább meghatározó események, fogalmak időrendi bemutatása.
[szerkesztés] A magyarság kialakulása
Részletesebb leírás A magyar nép kialakulása szócikkben
A magyarok előtti népek történetéről lásd: A Kárpát-medence története a honfoglalásig
A magyarság Ázsiából származó lovasnomád nép volt. Legkorábbi ismert hazájuknak a Volga vidékét tekinthetjük(Magna Hungaria). A 7-9. század között a Don folyó melletti Etelközben éltek.A besenyő támadások által kettészakított magyarság részben nyugatra, másrészt délre vándorolt.A nyugatra távozók 895-ben, a honfoglalás során az egész Kárpát-medencét birtokukba vették, a délre húzódók hozták létre Kummagyariát Magyar nevű fővárossal.(Fennállt 1396-ig) A 10. század első felében kalandozó hadjárataikkal rémületben tartották Nyugat- és Dél-Európát („A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!”), aminek az augsburgi csata (955) vetett véget. Ezután a magyarok egyre jobban rákényszerültek a letelepedett életmódra, a földművelésre.
[szerkesztés] A középkori Magyar Királyság
Részletesebb leírás A középkori Magyar Királyság története szócikkben
[szerkesztés] Államalapítás
Géza fejedelem nyugat felé fordult, követeket küldött a német-római császárhoz, és keresztény papokat, hittérítőket kért tőle, de munkáját már fia, az „államalapító” I. (Szent) István fejezte be. István (akinek pogány neve Vajk volt) 1000-ben III. Ottó közbenjárására és biztatására koronát kért és kapott II. Szilveszter pápától, így a Magyar Királyságot a keresztény országok közösségéhez kapcsolta.
Pogányfelkelések és trónharcok sora után, a 11. század végén a népszerű lovagkirály, I. (Szent) László végleg megerősítette a keresztény magyar államot. Utódja, Könyves Kálmán katonai hódításának eredményeként a Magyar Királyság magába olvasztotta Horvátországot, és a két ország egészen 1918-ig perszonáluniót alkotott.
[szerkesztés] „Nemesi nemzet”
A régi krónikákban megfogalmazott nemesi ideológia szerint a honfoglaló magyarok szabad jogállású leszármazottaiból alakult ki a társadalom uralkodó osztálya, a magyar nemesség, korabeli szóhasználattal a „magyar nemzet”, míg a honfoglalók által legyőzött népek utódaiból lett többnyire a szolgai jogállású osztály, akiket a késő középkortól kezdve jobbágyoknak neveztek. A középkori magyar nemesség létszáma rendkívül magas volt, kb. a lakosság 5-7%-a. Ehhez hasonló arányú nemességgel a történelemben csak Lengyelország rendelkezett, míg más európai országokban csupán 1-2% volt a nemesek számaránya.1
A magyar nemesség nem volt vagyonhoz kötve, a magyar nemes szegény paraszti életmódú is lehetett, a különleges kiváltságok, az ezekhez társuló büszke öntudat és az úri cím akkor is megillették. A magyar nemesség előjogait elsőként az Aranybulla rögzítette 1222-ben. Az uralkodót a nemesség választotta, és az uralkodó jogtiprása esetén a nemesség nem tartozott neki többé engedelmességgel. A középkor során kialakuló Szentkorona-tan szerint az ország fölött valójában nem is emberi személy uralkodott, hanem maga a Szent Korona.
[szerkesztés] Tatárjárás
Részletesebb leírás a tatárjárás szócikkben
A Magyar Királyságot 1241–42-ben, a Mongol Birodalom nyugati terjeszkedése során Batu kán Kék Hordája szállta meg közel egy éven át, majd hirtelen elhagyták az ország területét. A tragédia során az ország lakosságának fele elpusztult vagy rabszolgaként elhurcolták. A megszállás idejét az adriai Trau várában átvészelő, „második honalapító”-nak is nevezett IV. Béla ezt követően rendelte el a kővárak építését az addig szokványos földvárak helyett. Magyarország szinte valamennyi várának alapja ebből a korból való. A középkori Buda vára is ekkor épült, bár a két királyi főváros ekkor még Esztergom és Székesfehérvár volt.
[szerkesztés] Nagyhatalmi korszak
1301-ben meghalt az utolsó Árpád-házi uralkodó, utána pár évig hatalmi harcok gyengítették az országot. Végül az Árpád-házzal leányágon rokon Anjou-dinasztia szerezte meg a hatalmat, és a 14. században ezt meg is tartották. Károly Róbert, az első Anjou-házi király központosította a királyi hatalmat. Fia, Nagy Lajos uralkodása alatt érte el az ország legnagyobb kiterjedését. Az Anjou-királyok fővárosa Visegrád volt.
A 15. században a Magyar Királyság Európa egyik jelentős nagyhatalma volt. Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás király uralkodása alatt az ország kulturális szempontból is felzárkózott a legfejlettebb országokhoz. Az ország fővárosa Buda lett, Mátyás híres királyi udvarával (reneszánsz korszak). Mátyást a Jagelló-házi királyok követték a trónon. Ekkor azonban már fenyegetett a török megszállás, ami a 16. században véget vetett az ország nagyhatalmi helyzetének és hosszú időre a függetlenségének is.
[szerkesztés] Korai újkor (16-18. század)
Részletesebb leírás a Koraújkori magyar történelem szócikkben
[szerkesztés] A török elleni harcok
1526-ban, a mohácsi csatában a törökök legyőzték a magyar nemesi hadsereget, a küzdelemben II. Lajos király és a nemesség jelentős része elesett. 1541 után a Magyar Királyság három részre szakadt: a mai Magyarország legnagyobb részére kiterjedő török uralom alatti országrészre, a mai Szlovákia és Nyugat-Dunántúl területét magába foglaló, Habsburg uralom alatti Királyi Magyarországra és a hol független, hol pedig a törököktől laza függésben álló Erdélyi Fejedelemségre. Ez a helyzet mintegy 150 évig állandósult. A magyar nemesség a török területekről a Királyi Magyarországra menekült. A török hódoltság alatt maradt magyar jobbágyok az Oszmán Birodalom Budai Vilajet nevű tartományának alattvalói, a budai pasa (vagy basa) és a földbirtokos, katonáskodó török urak (bégek) adófizetői lettek.
A Habsburg császárok a Királyi Magyarország területén fokozatosan az abszolutizmus elnyomó politikáját vezették be és megpróbálták a magyar nemességet mindinkább megfosztani évszázados jogaitól. Ez a Habsburgokkal szembeni nemesi ellenállást alakított ki. A törökökkel szemben a békés és a háborús korszakok váltakoztak, a török és a Habsburg területek között a végvárak rendszere alakult ki. A magyar nemesség a törökök elleni végvári katonáskodó életmódra rendezkedett be. A magyar vitézeknek a török túlerővel szemben tanúsított hősies helytállására példának említhető Eger, Drégelypalánk, Szigetvár és Esztergom védelme.
[szerkesztés] Erdélyi Fejedelemség
A 16. században szinte az egész magyarság a református (kálvinista) vallás híve lett, amely a Habsburgokkal való szembenállással is összekapcsolódó „nemzeti ügy” lett. Miközben Nyugat-Európában a kegyetlen vallásháborúk tomboltak, az első erdélyi fejedelem, János Zsigmond az 1568-as tordai országgyűlésen a világon elsőként törvényben rögzítette a lelkiismereti és vallásszabadságot. A reformáció erdélyi támogatása óriási hatást gyakorolt a magyar tudomány és a magyar nyelvű irodalom fejlődésére is. Erdélyen kívül jelentős magyar kulturális központtá fejlődött a Rákóczi család sárospataki udvara és Debrecen mezővárosa is. A katolikus vallás csak a század végétől a Habsburgok által megindított erőszakos ellenreformáció eredményeként nyerte vissza fokozatosan a támogatottságát, a magyarság egészét azonban nem sikerült a kálvinizmustól eltéríteni. (A mai Kárpát-medencei magyarságnak is mintegy ötöde a református egyházhoz tartozik.)
A 17. század első fele az Erdélyi Fejedelemség virágkora volt, az ország lakossága, elsősorban a magyar nemesek, a kollektív nemességet birtokló székelyek és a városi kiváltságokat élvező szászok a másik két magyar országrész lakosságához képest jómódban éltek. Bethlen Gábor fejedelem gyulafehérvári udvarában a tudományok és művészetek bőkezű támogatásra találtak. Bethlen Gábor a protestáns uralkodók oldalán sikeresen avatkozott be a harmincéves háborúba, aminek következtében az Erdélyi Fejedelemség nagyhatalmi rangra tett szert Európában.
[szerkesztés] Habsburg elnyomás
A török uralom alatti országrész települései ugyanebben a korban a háborús időszakok pusztításai miatt fokozatosan eltűntek a föld színéről, és a 17. század második felére a terület néhány önvédelemre berendezkedő mezőváros kivételével gyakorlatilag elnéptelenedett. A pusztulás okozója elsősorban nem is a törökök uralma volt, hanem a kegyetlen háborúk, különösen a Habsburgok által alkalmazott idegen zsoldoskatonák szüntelen gyilkolása, fosztogatása. A 17. század második felében Zrínyi Miklós hősies erőfeszítésekkel próbálta megszervezni a törökök magyar vezetéssel történő kiűzését az ország újraegyesítése érdekében, de a Habsburgok megakadályozták ebben, sőt 1664-ben talán meg is gyilkolták. Emiatt a Wesselényi-féle összeesküvés során a Királyi Magyarország nemessége 1670-ben a Habsburgok ellen fordult. A szervezkedést azonban leleplezték és a Habsburgok számtalan kivégzéssel és vagyonelkobzással szinte az egész magyar főnemességet megsemmisítették. Thököly Imre és Zrínyi Ilona vezetésével 1678-tól még egy próbálkozás történt a Habsburgok elleni szabadságharc megindítására a törökökkel szövetségben, azonban 1683-ban ez is elbukott.
A 17. század végére a Habsburg vezetés alatt álló keresztény seregek visszafoglalták a törökök által uralt területeket. Ettől az időtől a Magyar Királyság a Habsburg Birodalom része volt. Az ország fővárosa Pozsony lett. A függetlenség kivívására két jelentősebb kísérlet történt, a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc a 18. század elején, valamint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc.
[szerkesztés] 19. század
Részletesebb leírás a 19. századi magyar történelem szócikkben
[szerkesztés] Reformkor és szabadságharc
A nemzeti öntudatra ébredés nemcsak politikai, hanem kulturális síkon is zajlott. A 19. század első felében Széchenyi István által megindított nemzeti reformmozgalom időszakát reformkornak nevezzük. Erre az időre tehető a nyelvújítási mozgalom és a magyar nyelv irodalmi szintre emelése is, melynek betetőzéseként az 1844-es országgyűlésen a magyar lett az ország hivatalos nyelve.
A 1848-as nemzeti forradalom nyomán Batthyány Lajos vezetésével megalakult független magyar kormány az évezredes társadalmi berendezkedés gyökeres átalakítását vállalta magára. Így az áprilisi törvények megszüntették a nemesi kiváltságokat és a jobbágyságot. Miután a Habsburg-ház teljesen törvénytelen módon visszavonta az 1848-as magyar alkotmányt, Kossuth Lajos vezetésével függetlenségi háború kezdődött. Az 1848-as európai forradalmak sorában legtovább a magyar szabadságharc tartott ki, amelyet a Habsburgok csak Oroszország katonai segítségével tudtak leverni. A „népnemzet” újkori fogalma alapján, a reformkor és a szabadságharc küzdelmei, majd a szabadságharc bukását követő passzív ellenállás közösségkovácsoló évtizedei során alakult ki végleg a mai magyar nemzet.
[szerkesztés] A nemzetiségek
A Magyar Királyság mindig is több nemzetiségnek adott egyidejűleg otthont. A magyarság története a középkor óta közös volt például a Kárpátok között élő szlovákokkal és románokkal, a királyság „társnemzetét” jelentő horvátokkal, az iparos németekkel, a kereskedő zsidókkal és a vándorló romákkal. A török háborúk pusztítása után azonban a magyarajkú lakosság aránya minden korábbihoz képest drámaian lecsökkent, a nemzetiségek aránya pedig megnőtt. Az ország leginkább kiürült déli és középső területeire a 18. században tömegesen érkeztek a szomszéd országokból betelepített szerbek és németek (svábok), az országon belüli népességmozgás keretében pedig a horvátok, szlovákok, románok. A reformkor idején a Magyar Királyság nagyobb nemzetiségei sorában is a magyarokéhoz hasonló nacionalista mozgalom bontakozott ki. A magyar uralkodó osztály azonban elzárkózott a nemzetiségek függetlenségi igényeinek tárgyalásos rendezésétől, aminek tragikus következményeként a Habsburgok a nemzetiségek katonai erejét is szembe tudták fordítani a magyar szabadságharc ügyével.
[szerkesztés] „A boldog békeidők”
A szabadságharc leverését tömeges kivégzések és bebörtönzések, majd több mint két évtizedes diktatúra követte. Az Ausztriával történt kiegyezésre végül 1867-ben került sor, magyar részről Deák Ferenc vezetése alatt. Ezután a Magyar Királyság a dualista berendezkedésű Osztrák–Magyar Monarchia társországa lett. Az országban az alkotmányos királyi hatalom mellett, a társadalom viszonylag szűkebb körére korlátozódó (vagyoni alapú) parlamenti demokrácia született.
A dualizmus korának fél évszázadát „boldog békeidőknek” is nevezik. A korszak jelképe az uralkodópár volt: az 1867–1916 között uralkodó Ferenc József és közkedvelt felesége, Erzsébet királyné (Sisi). A korszakot a liberalizmus politikája jellemezte. Eötvös József vallásügyi miniszter 1868-as liberális reformjai keretében a világ első nemzetiségi törvényét és világszínvonalú népiskolai törvényt vezettek be. Az ország a következő évtizedekben az ipar, kereskedelem, a tudományok, művészetek, a társadalmi élet minden területén hatalmas mértékben fejlődött, jórészt behozva a nyugati országoktól való évszázados gazdasági és társadalmi lemaradást. 1873-ban Buda, Pest és Óbuda egyesítésével létrejött az új főváros. Budapest Európa leggyorsabban növekvő nagyvárosa lett, lakossága húsz év alatt megduplázódva milliósra nőtt.
A polgári osztály kialakulását segítette a nagyfokú asszimiláció, amelynek során a nemzetiségek egy része, különösen az ország németajkú lakossága magyarrá vált. A polgári fejlődésben külön megemlítendő a zsidóság szerepe, amely a liberális légkör következtében a 19. század második felében majdnem egymilliós tömegben vándorolt be az országba Kelet-Európából. Míg Nyugat-Európában erősen terjedt az antiszemitizmus, addig Magyarországon az 1895-ös XLII. törvény a zsidó vallás teljes egyenjogúsításáról rendelkezett.
A polgárság gyarapodása mellett azonban az iparosodás túl gyorsan lezajló gazdasági és társadalmi átalakulásai a paraszti osztály tömeges elnyomorodását eredményezték. A nincstelen agrárproletárok jelentős része a városokba vándorolt és a rohamosan fejlődő magyar gyáripar munkaerejét adva a munkások növekvő osztályába illeszkedett be. Az elnyomorodó falusiak másik része zsellér lett a kapitalizálódó mezőgazdasági nagybirtokokon. A nyomor előli menekülés útjaként a századforduló éveiben százezrek választották a kivándorlást is, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokba.
[szerkesztés] 20. század
Részletesebb leírás a 20. századi magyar történelem szócikkben
[szerkesztés] A Monarchia széthullása
Az I. világháborúban Magyarország Ausztria és Németország szövetségeseként, idegen érdekekért kényszerült többszázezres emberáldozatra az orosz és olasz frontokon. Az Osztrák–Magyar Monarchia vereségének közeledtével, 1918. október 23-án kitört az őszirózsás forradalom, és Károlyi Mihály vezetésével polgári demokratikus kormány alakult. November 13-án IV. Károly király eckartsaui nyilatkozatával a királyság intézménye megszűnt Magyarországon, és november 16-án kikiáltották a Magyar Népköztársaságot.
[szerkesztés] 1918-1920
A volt Magyar Királyság területét a köztársasági kormánynak nem sikerült egyben tartania, mert a szomszédos országok, Csehország, Románia és Szerbia igényt tartottak a szlovák, román és délszláv nemzetiségek által lakott területekre, és az antant támogatásával katonai intervenció indult meg az ország feldarabolására. Az ország jelentős része francia, román és szerb ellenőrzés alá került. Ez a Károlyi-kormány bukásához vezetett, és 1919. március 21-én az ország még magyar kézen maradt részében a kommunisták ragadták magukhoz puccsal a hatalmat. A fiatal Szovjetunió mintájára megszervezett Tanácsköztársaság uralma, a magyarországi proletárdiktatúra mintegy fél évig tartott. A kezdeti katonai sikerek után azonban a több irányból szorongató túlerővel szemben a kommunista hadvezetés is vereséget szenvedett. Magyarország egész területét megszállták a világháborút megnyerő antant-országok csapatai.
[szerkesztés] Trianoni békeszerződés
A korábbi Osztrák–Magyar Monarchia területe az I. világháború után számos utódállamra bomlott. A trianoni békeszerződés értelmében a volt Magyar Királyság területének közel kétharmada és magyar nemzetiségű lakosságának majdnem egyharmada a környező országokhoz került.
[szerkesztés] „Kis-Magyarország” története
[szerkesztés] Horthy-korszak
A két világháború között Magyarország Horthy Miklós kormányzó által vezetett király nélküli királyság volt. Korlátozott parlamentáris demokráciát működtetett, körülbelül a dualizmus idején működő rendszert élesztette újjá. A politikai hatalom a nemesi úri középosztály kezében volt (a fő képviselői ezidőtájt Bethlen István és Teleki Pál), bár a 30-as évektől polgári származású elemek is feltűntek a palettán. A politikai vezetés hivatalosan meghirdetett célja a volt Magyar Királyság területeinek újraegyesítése, a területi revízió lett. A nagy gazdasági világválság hatására megerősödtek a szélsőségek - elsősorban a szélsőjobboldal - és az uralkodó rezsimen belül is megindult a jobbratolódás (ld. Gömbös Gyula és Imrédy Béla miniszterelnöksége, zsidótörvények).
Magyarország a magyar területi revízió politikáját támogató két országgal, először a fasiszta Olaszországgal, majd a legfontosabb gazdasági partner náci Németországgal kereste az együttműködést. Ez meg is hozta a várt eredményt: 1938-ban a Felvidéken, 1939-ben Kárpátalján, 1940-ben Erdélyben, 1941-ben pedig a Délvidéken valósult meg részleges területi revízió, újraegyesítés. A Tengelyhatalmak szövetségeseként 1941-ben Magyarország belépett a II. világháborúba.
[szerkesztés] II. világháború
A magyar csapatok hatalmas emberáldozatot hoztak a náci Németország Szovjetunió elleni háborújában a keleti fronton. Magyarország ugyanakkor a belpolitikájában is mindinkább teljesítette a német nemzeti szocialisták követeléseit. A zsidó, illetve zsidó származású lakosságot törvényekben fosztották meg állampolgári jogaitól, majd 1944-ben többszázezer embert küldtek a náci Németország koncentrációs táboraiba, ahol kínhalált haltak (holokauszt).
A német vereség közeledtével a Horthy-kormány megpróbált átállni a szövetségesek oldalára, a próbálkozás azonban elbukott, és a németek megszállták Magyarországot. Horthyt hamarosan lemondatták és a németek által támogatott nyilaskeresztes párt vette át a hatalmat. A nyilas terror vérengzésében a polgári lakosok ezrei vesztették életüket. 1944-45 telén a háborús front fokozatosan átvonult egész Magyarországon, a szovjetek kiűzték a németeket és megszállták az országot. A háború sok áldozatot szedett a lakosság soraiban, a legpusztítóbb Budapest ostroma volt.
A II. világháborúnak Magyarországon mintegy félmillió polgári és katonai áldozata volt a többszázezer magyar zsidón kívül. Az ország infrastruktúrája elpusztult, a nemzeti vagyon döntő részét a németek és a szovjetek elrabolták. Valamennyi visszacsatolt terület is végleg elveszett, és a magyar polgári lakosság ezután súlyos megtorlást szenvedett el a szomszéd országokban, Szlovákiában (állampolgárságtól való megfosztás, kitelepítés), Kárpátalján (deportálás, munkatábor) és különösen Vajdaságban. (Lásd lejjebb!)
[szerkesztés] 1945-1956
Az ország lendületes újjáépítése és néhány éves többpárti parlamenti demokrácia után a Szovjetunió által támogatott kommunisták vették át választási csalással a hatalmat, és az országban egypártrendszert alakítottak ki. Az 50-es évek első felében Rákosi Mátyásnak és társainak a sztálinizmus mintájára kiépített totális diktatúrája alatt a politikai ellenségnek, illetve osztályidegennek nyilvánított emberek százezreit kínozták meg és végezték ki.
1956-ban forradalom tört ki, Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki a népfelkelés sodrában szakított a Varsói Szerződéssel, kikiáltotta Magyarország semlegességét, és visszaállította a többpártrendszert. A forradalmat szovjet csapatok verték le, és új kormány alakult Kádár János vezetésével. Visszaállt a kommunista egypártrendszer. A forradalom leverése utáni néhány zűrzavaros nap alatt a lehetőséget megragadva mintegy százezren nyugatra emigráltak. Nagy Imrét és a forradalom néhány vezetőjét, valamint többszáz résztvevőjét a rezsim kivégezte, majd 1963-ban amnesztia következett.
Fő szócikk: 1956-os forradalom[szerkesztés] Kádár-rendszer és rendszerváltás
A megtorlás kb. ötéves korszakát politikai enyhülés követte. A Szovjetunió által irányított politikai-gazdasági szövetség (KGST vagy „szocialista tömb”) többi országához képest a Kádár-rendszer a kommunista diktatúra egy viszonylag enyhe változatát alakította ki, amely a hidegháború évtizedei ellenére a nyugat-európai országokkal is bizonyos kapcsolatot tarthatott. Az ország konszolidálásához külföldi segélyeket is igénybe vettek, ami az 1973-as olajválság után Magyarország teljes eladósodásához vezetett.
A rendszerváltás 1989-ben következett be. Magyarország innentől kezdve a nyugati (európai) integrációra törekedett, ennek következtében 1999-ben tagja lett a NATO-nak, majd 2004. május 1-jétől az Európai Uniónak.
[szerkesztés] A kisebbségi magyarok története
- Részletesebb leírás a 20. századi magyar történelem szócikkben
[szerkesztés] A magyar emigráció a 20. században
[szerkesztés] A magyar történelem egyes témák szerint
Helytörténet:
Technikatörténet:
Művelődéstörténet, művészettörténet:
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Magyarország képes történelmi kronológiája
- Szent Korona
- Történelmi filmek a II. világháború idejéből (ingyenesen letölthető)
[szerkesztés] Források
1 Rubicon 1994. 4-5. szám: A magyar nemesség
Based on work by