Prágai tavasz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A prágai tavasz egy csehszlovákiai kísérlet volt a gazdaság, a párt és az állam demokratizálására, egy "emberarcú szocializmus kialakítására" 1968 januárjától augusztusig. Miután 1968 januárjában a reformer Alexander Dubček került a Kommunista Párt főtitkári posztjára, hozzákezdett a párt és a rendszer átalakításához, hogy sikerüljön úrrá lennie az elégedetlenségen és a tüntetéseken, amelyeket két évtized rossz gazdasági irányítása és a kormányzat elnyomása okoztak. Véget akart vetni az igazságtalan pereknek, szabadlábra helyezett minden politikai elítéltet. A sajtó cenzúráját is beszüntette márciusban, az utazási korlátozásokon is enyhítettek. Dubček bizonyos szempontból nagyon sikeres volt, mert bár az országan nagy volt az elégedetlenség, a Kommunista Párt hegemóniját továbbra sem kérdőjelezték meg tömegesen. Kérdéses, hogy hosszútávon is így maradt volna-e ez. Bár Dubček törekedett arra, hogy Moszkvával továbbra is jó kapcsolatot tartson fent, nem tudta felmérni, hogy reformjai milyen nagy kihívást jelentenek a szomszédos országok politikai rendszereinek. A kelet-német és a lengyel kommunista pártnak is megvoltak a maguk legitimációs problémái, és ezeknek vezetői nagyonis tisztában voltak azzal, hogy az esetleges reformok, amikre a cseh példa ösztönzött, könnyen hatalmuk végét jelenthetik. Mindez akár a Varsói Szerződés összeomlásához is vezethetett volna, és a helyzet Brezsnyev számára is nagyon veszélyesnek tűnt. Ezért augusztus 20-án szovjet csapatok léptek be Csehszlovákiába, kísérték őket a kelet-német, a lengyel, a magyar csapatok (valamint a Varsói Szerződés más államainak csapatai is). A csehszlovák hadsereg nem állt ellen nekik. Ezzel véget ért a prágai tavasz, az új főtitkár Husák lett, aki ismét keményvonalas politikát képviselt.
[szerkesztés] Forrás
Jan Palmowski: Oxford Dictionary of Contemporary World Politics. Oxford University Press, 2004
Hidegháború – Lapozz a történelemben! |
Fontosabb események (1945–1967) | Fontosabb események (1968–1991) | Kapcsolódó cikkek | Főszereplők | Más fontos szereplők |
1940-es évek:
1950-es évek:
1960-as évek:
|
1960-as évek (folytatás):
1970-es évek:
1980-as évek:
1990-es évek:
|
Kapcsolódó konfliktusok: |
Szembenálló katonai tömbök: Politikai vezetők: |
|