Richter-skála
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Richter-skála a földrengés erősségének (nagyságának) mérése szolgáló logaritmikus alapú skála, elméletileg tetszőleges (pozitív vagy negatív) értéket felvehet.
Az eljárás kidolgozója Charles Richter, eljárását 1935-ben tette közzé.
A rengés erősségét matematikai módszerekkel számítják ki annak amplitúdójából és az epicentrumtól való távolságából, minden egyes fokozat az előzőnek mintegy tízszeresét jelenti. (A földrengés helyétől 100 km távolságban lévő szeizmográf által jelezett legnagyobb kitérés mikronban mérve, és ennek tízes alapú logaritmusa.)
A skálán 0 erősségű rengés amplitúdója: 1 mikron.
A Richter-skála a hosszanti és kereszthullámok különbségeit nem veszi figyelembe, és sok egyszerűsítő feltevést tartalmaz (nem veszi figyelembe a közeg inhomogenitását, az obszervatóriumok altalajának eltéréseit és a mérőműszerek különbözőségét sem).
Bevezetése óta a legnagyobb erősségű földrengés a Richter-skála szerint 2004. december 26-án, a Szunda-árok északi része alatti (Szumátra) epicentrumban volt: 9,3-as erősségű.
[szerkesztés] Fokozatai
- 1-2-es erősségű
- a rengés csak műszerrel érzékelhető (évente kb. 500 000 db van a Földön)
- 3-4-es erősségű
- a földrengés csak az epicentrumban és alig érezhető (a csillárok kilengenek, évente 10 000 és 100 000 között)
- 5-6-os erősségű
- a földrengés erősen érezhető, kisebb károk (falak megrepedése) lehetnek (évente 20 és 200 között)
- 7-8-as erősségű
- a rengés súlyos károkat okoz (házak és a hidak összeomlása, utak, vasúti sínek deformációja, évente kb. 10)
- 8-as erősség felett
- komoly károk lehetnek a környezetben is
Based on work by