A poliszok kora
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Görögország története sorozat |
|
---|---|
Görögország őskora | i. e. 2500 előtt |
Ókori Görögország: | |
- Minoszi civilizáció | i. e. 2500–1600 |
- Mükénéi kor | i. e. 1600–1200 |
- Görög sötét kor | i. e. 1200–800 |
- A poliszok kora | i. e. 776–323 |
- Hellenizmus | i. e. 323–146 |
- Római Görögország | i. e. 146–330 |
Bizánci Birodalom | 330–1453 |
Oszmán Görögország | 1453–1832 |
Modern Görögország | 1832 után |
Témák | |
görögök | görög nyelv |
görög művészet | görög irodalom |
A poliszok kora, azaz a független görög városállamok korszaka az i. e. 8. századtól i. e. 323-ig, Nagy Sándor haláláig tartott. A görög poliszok kultúrájából fejlődött ki az európai civilizáció.
[szerkesztés] Görögország felemelkedése
Az Kr. e. 8. században a görögök kezdtek kiemelkedni a "sötét korból". Az Ãrásbeliség addigra elveszett, a mükénéi Ãrást elfelejtették, de a görögök a fönÃciai ábécét adoptálták, mint görög ábécét, és Kr. e. 800 körül kezdenek megjelenni az Ãrott emlékek. Görögország sok kis önkormányzattal rendelkezÅ‘ közösségre volt tagolva, amit a görög földrajz diktált, amiben minden sziget, völgy és sÃkság el van vágva a szomszédaitól a tenger vagy hegyvonulatok által.
Ahogy Görögország gazdaságilag fejlÅ‘dött, a népessége meghaladta korlátozott területű művelhetÅ‘ földjeinek kapacitását. Mogens Herman Hansen szerint az antik Görögország népessége Kr. e. 800 és i. e. 350 között 700 ezerrÅ‘l 8-10 millióra növekedett [1]. Kr. e. 750 körül a görögök mintegy 250 éves terjeszkedésbe kezdtek, minden irányban gyarmatokat alapÃtva. Kelet felé elÅ‘ször Kis-Ãzsia égei partvidékét kolonizálták, majd Ciprustt, Thrakia partjait, a Márvány-tengert és a Fekete-tenger déli partját. Végül a gyarmatosÃtás északkeleten elérte a mai Ukrajnát. nyugat felé Albánia, SzicÃlia Dél-Itália partjait telepÃtették be, majd Franciaország déli partjait, Korzikát, sÅ‘t Spanyolország északnyugati partjait is. A görögök gyarmatokat alapÃtottak Egyiptomban és LÃbiában is. A modern Siracusa, Nápoly, Marseilles és Isztambul görög gyarmatként kezdte, mint Szürakuszai, Neapolisz, Masszilia és Büzantion.
[szerkesztés] Társadalmi és politikai konfliktus
A görög városok eredetileg monarchiák voltak, bár sokuk nagyon kicsi és vezetÅ‘jük "király" (bazileusz) cÃme félrevezetÅ‘en hatalmas. Az ország mindig szűkölködött művelhetÅ‘ területekben, a hatalom a kevés földbirtokos kezében volt, akik egy harcos arisztokráciát alkotva gyakran kicsinyes háborúkat vÃvtak a földért, és gyorsan elsöpörték a monarchiát. Nagyjából ebben az idÅ‘ben a kereskedÅ‘ osztály felemelkedése - amit a pénzverés kezdetei jeleznek az Kr. e. 680 körül - az osztályok közötti ellentétekhez vezetett a nagyobb városokban. Kr. e. 650 után az arisztokratáknak populista vezetÅ‘kkel, a türannoszokkal (türannoi) kellet megvÃvniuk a hatalomért. A szó nem feltétlenül jelent elnyomó diktátort, ahogy azt a modern jelentése ("tirannus") sugallja.
Az Kr. e. 6. századra számos város felemelkedett és domináns szerepet játszott a görög ügyekben: Athén, Spárta, Korinthosz és Théba. Mindegyik hatalma alá hajtotta a környezÅ‘ vidéki terülteket, az Ãgy kialakult miniállam volt a polisz. A polisz központja nem feltétlenül volt egyetlen városias település, mint Athén, Korinthosz és Théba esetén. Spárta tulajdonképpen négy szomszédos és egy kicsit távolabbi falut jelentett. Athén és Korinthosz tengeri és kereskedelmi nagyhatalmakká váltak, a klasszikus görög korszak három legnagyobb városa közé tartoztak a Mediterráneumbanm Szürakuszai volt a harmadik. Athén és Spárta rivalizáltak egymással, ami generációkra meghatározta a görög politikát.
Spártában a földbirtokos arisztokrácia megtartotta hatalmát, és Lükurgosz alkotmánya (Kr. e. 650 körül) bebetonozta azt és Spártának militarista rendszert adott kettős királyság formájában. Spárta dominálta a Peloponnézosz többi poliszát Argosz és Akhaia kivételével.
Athénban viszont Kr. e. 683-ban eltörölték a királyságot és Szolón reformjai mérsékelt arisztokratikus kormányzatot hoztak létre. Az arisztokratákat Peiszisztratosz és fiainak türannisza követte, akik a várost gazdag kereskedelmi hatalommá tették. Amikor a Peiszisztraditákat megdöntötték Kr. e. 510-ben, Kleiszthenész létrehozta a világ elsÅ‘ demokráciáját Kr. e. 507-ben induló reformjaival, ahol a hatalom a szabad férfi athéni polgárok népgyűlése kezében volt. Meg kell jegyezni, hogy ez a lakosságnak kb. 10%-át jelentette, mert nem volt polgárjoga a rabszolgáknak, felszabadÃtottaknak és nem athéniaknak. Athén alatt az egész polisz területét kell érteni, tehát egész Attikát, akik polgárjoggal rendelkeztek.
[szerkesztés] A görög-perzsa háborúk
Ionia - a modern Törökország égei partvidéke - városai - köztük Milétosz és Halikarnasszosz - képtelenek voltak fenntartani függetlenségüket, és az Kr. e. 6. század közepén a hatalmas Perzsa Birodalom uralma alá kerültek. A görögök Kr. e. 499-ben felkeltek, kitört a ión felkelés és Athén néhány más görög várossal egyetemben a segÃtségükre sietett. A felkelést a perzsák Kr. e. 494-re legyűrték és bosszút esküdtek.
Kr. e. 490-ben a perzsa nagykirály, Nagy Dareiosz flottát küldött a görögök megbüntetésére. A perzsák partra szálltak Attikában, de vereséget szenvedtek a marathóni csatában a görög seregtÅ‘l, amit az athéni sztratégosz – a tÃz katonai vezetÅ‘ egyike – Miltiadész vezetett. Az elesett athéniak halotti dombja ma is megtekinthetÅ‘ Marathon mellett.
TÃz évvel késÅ‘bb Dareiosz utóda I. Xerxész sokkal erÅ‘sebb hadsereget küldött szárazföldi úton. Miután I. Leonidász spártai király a thermopülai csatában egy idÅ‘re feltartotta, Xerxész betört Attikába, elfoglalta és felégette Athént. Az athéniak már ezelÅ‘tt evakuálták a várost és Themisztoklész parancsnoksága alatt legyÅ‘zték a perzsa flottát a szalamiszi csatában. Egy évvel késÅ‘bb, Kr. e. 479-ben a görögök Pauszaniasz spártai régens parancsnoksága alatt legyÅ‘zték a hátrahagyott perzsa hadsereget a plataiai csatában.
Az athéni flotta ezután arra törekedett, hogy kiűzze a perzsákat az Égei-tengerrÅ‘l és Kr. e. 478-ban elfoglalta Büzantiont. Közben az összes szigetállamot és néhány szárazföldi szövetségest a déloszi szövetségbe tömörÃtette, ami onnan kapta a nevét, hogy a szövetség kincstára kezdetben Délosz szent szigetén volt. A spártaiak, bár részt vettek a háborúban, utána elszigeteltségbe vonultak vissza, hagyva, hogy Athén kiépÃtse vitán felül álló tengeri és kereskedelmi hatalmát.
[szerkesztés] Athén dominanciája
A perzsa háborúk évszázados athéni dominanciát vezettek be a görög ügyek felett. Athén volt a tenger vitathatatlan ura, és a vezetÅ‘ kereskedelmi hatalom, bár Korinthosz komoly versenytárs maradt. A korszak vezetÅ‘ államférfija Periklész volt, aki a déloszi szövetség tagjai által fizetett adót - Å‘k nem nevezték annak - a Parthenón és más klasszikus athéni épületek épÃtésére használta fel. Az Kr. e. 5. század közepére a szövetség athéni birodalommá vált, amit a szövetség kincstárának Déloszról Athénba költöztetése szimbolizált Kr. e. 454-ben.
Athén gazdagsága vonzotta a tehetséges embereket egész Görögországból, és egy gazdag ráérÅ‘ osztályt hozott létre, amelyik a művészetek patrónusává vált. Az athéni állam szintén támogatta az oktatást és a művészeteket, különösen az épÃtészetet. Athén a görög irodalom, filozófia és művészetek központjává vált. A nyugati kulturális és intellektuális történelem legnagyobb nevei közül néhány ebben az idÅ‘szakban Athénban élt: a drámaÃró Aiszkhülosz, Arisztophanész, Euripidész és Szophoklész, a filozófus Szókratész és tanÃtványa a fiatal Platón, a történész Hérodotosz, Thuküdidész és a fiatal Xenophón, a költÅ‘ keószi Szimónidész és a szobrász Pheidiász. Periklész szavaival a város Hellász iskolája lett.
A többi görög állam eleinte elfogadta vezetÅ‘ szerepét a perzsák elleni háburúban, de a konzervatÃv politikus, Kimón bukása, Kr. e. 461 után Athén egyre nyÃltabban imperialista hatalommá vált. Az eurümedóni csatában aratott Kr. e. 466-ban aratott görög gyÅ‘zelem után a perzsák nem jelentettek többé fenyegetést, és néhány állam, mint Náxosz, megpróbált kiválni a déloszi szövetségbÅ‘l, de erÅ‘vel behódoltatták Å‘ket. Az új athéni vezetÅ‘k, Periklész és Epiphaltész hagyták megromlani az Athén és Spárta közötti kapcsolatokat, és Kr. e. 460-ban háború tört ki, az ún. I. peloponnészoszi háború. Tizenhárom év eredménytelen harcai után a déloszi szövetség és a peloponnészoszi szövetség (Spárta és szövetségesei) 30 éves békét kötött. Ekkor volt az utolsó csata a görögök és a perzsák között, egy tengeri csata a ciprusi Szalamisznál Kr. e. 450-ben, amit a Kalliasz-féle béke követett ugyanabban az évben a görögök és a perzsák között.
[szerkesztés] A peloponnészoszi háború
Kr. e. 431-ben újra háború tört ki Athén és Spárta valamint szövetségeseik között. A háború közvetlen okait minden beszámoló másban látja, de három okban meglehetősen egyetértenek az ókori történészek, nevezetesen Thuküdidész és Plutarkhosz. A háború előtt Korinthosz és egyik gyarmata, Korküra – a modern Korfu – között ellentét támadt, amibe Athén beavatkozott. Hamarosan ezután Korinthosz és Athén összeveszett a Poteidaia feletti ellenőrzésen, ami végül Poteidaia athéni ostromához vezetett. Végül Athén gazdasági szankciókkal sújtotta Megarát, kitiltva őket az Athén által ellenőrzött kikötőkből és az athéni piacról. Mindezek miatt a peloponnézoszi szövetség Athént a 30 éves béke megsértésével vádolta, és Spárta formálisan hadat üzent.
Meg kell jegyezni, hogy sok történész szerint ezek csak a háború közvetlen okai, a mélyben rejlő ok Spárta és szövetségeseinek növekvő dühe volt az athéniaknak a görögök ügyei felett gyakorolt dominanciája miatt. A háború 27 évig tartott, részben azért, mert Athén – egy tengeri hatalom – és Spárta – egy szárazföldi hatalom – nehezen talált alkalmat az egymással való összecsapásra.
Spárta kezdeti stratégiája Attika lerohanása volt, de az athéniak vissza tudtak vonulni falaik mögé. Az ostrom alatt kitört nagy athéni járvány Kr. e. 430-ban súlyos veszteségeket – köztük Periklészt is – okozott az athéniaknak. Ugyanakkor az athéni flotta csapatokat tett partra a Peloponnészoszon és csatákat nyert Naupaktosznál Kr. e. 429-ben és Pülosznál Kr. e. 425-ben. De ezek a taktikák egyik félnek sem hozhattak döntő győzelmet. Sokévi eldöntetlen küzdelem után a mérsékelt athéni vezető, Nikiasz tető alá hozta a Nikiasz-féle békét Kr. e. 421-ben.
Kr. e. 418-ban azonban a Spárta és az athéni szövetséges Argosz közötti ellenségeskedés a harcok újrafelvételéhez vezetett. Mantineánál Spárta legyÅ‘zte Athén és szövetségeseinek egyesült seregét. A harcok kiújulása az Alkibiadész vezette háborús pártot juttatta hatalomra Athénban. Kr. e. 415-ben Alkibiadész meggyÅ‘zte az athéni népgyűlést, hogy indÃtsanak nagy expedÃciót a szicÃliai Szürakuszai ellen, aki Spárta szövetségese volt. Bár Nikiasz szkeptikus volt a szicÃliai expedÃcióval kapcsolatban, Alkibiadésszel együtt kinevezték annak vezetÅ‘jéül. Alkibiadész ellene felhozott vádak miatt Spártába menekült, ahol meggyÅ‘zte a spártaiakat, hogy küldjenek segÃtséget Szürakuszainak. Ennek következtében az athéni expedÃció teljes katasztrófába torkollott, a teljes kiküldött haderÅ‘ odaveszett, Nikiaszt elfogták és kivégezték.
Spárta perzsa segÃtséggel flottát épÃtett, hogy kihÃvást intézzen az athéniak tengeri hatalma ellen, és Lüszandrosz személyében brilliáns katonai vezetÅ‘t talált, aki magához ragadta a stratégiai kezdeményezést a Hellészpontosz elfoglalásával, amin keresztül Athén gabonaimportja bonyolódott. Az éhÃnségtÅ‘l fenyegetve Athén elküldte maradék flottáját Lüszandrosz ellen, aki döntÅ‘ gyÅ‘zelmet aratott az athéni flotta felett Aigoszpotamoinál Kr. e. 405-ben. A flotta elvesztése pénzügyi csÅ‘ddel fenyegette Athént. Kr. e. 404-ben Athén békét kért, és Spárta megjósolhatóan szigorú feltételeket diktált. Athénnak le kellett rombolnia városfalait, le kellett mondania flottájáról és tengerentúli birtokairól. Spártai támogatással a demokráciaellenes párt jutott hatalomra Athénban (a harminc zsarnok uralma).
[szerkesztés] Spárta és Théba hegemóniája
- Kapcsolódó cikkek: Spártai hegemónia és Thébai hegemónia

A peloponnézoszi háború végére Spárta lett Görögország ura, de a spártai elit szűklátókörűsége miatt nem volt alkalmas erre a szerepre. Néhány éven belül a demokratikus párt visszaszerezte a hatalmat Athénban és más városokban. Kr. e. 395-ben Spárta irányÃtói eltávolÃtották Lüszandroszt hivatalából és Spárta elvesztette a tengeri fensÅ‘bbségét. Athén, Argosz, Théba és Korinthosz - az utóbbi kettÅ‘ volt spártai szövetséges - kihÃvást intéztek a spártai hegemónia ellen a korinthpszi háborúban, de a harc eldöntetlenül végzÅ‘dött Kr. e. 387-ben. Ugyanabban az évben Spárta sokkolta a görög közvéleményt az Antalkidasz által a perzsákkal megkötött királybékével, amivel lemondott Ionia és Ciprus görög városairól, Ãgy semmivé téve egy évszázad görög gyÅ‘zelmeit a perzsák felett. Spárta ezután megpróbálta meggyengÃteni Thébát, ami háborúhoz vezetett, amiben Théba szövetséget kötött régi ellenségével, Athénnal.
Kr. e. 371-ben az Epameinóndasz és Pelopidasz vezette thébai csapatok döntÅ‘ gyÅ‘zelmet arattak Spárta felett a leuktrai csatában. Ez véget vetett a spártai hegemóniának és megalapozta a thébai hegemóniát, de Athén maga helyreállÃtotta saját régi hatalmának java részét, mivel a thébai fensÅ‘bbség rövid ideig tartott. Epameinóndasznak a mantineai csatában való halálával Théba elvesztette legnagyobb vezetÅ‘jét, utódai pedig tÃzéves elhibázott háborúba bonyolódtak Phókisszal. Kr. e. 346-ban a thébaiak a makedón II. Philipposzhoz fordultak segÃtségért, Ãgy elsÅ‘ Ãzben bevonva Makedóniát a görög ügyekbe.
[szerkesztés] Makedónia felemelkedése


A Makedón királyságot az Kr. e. 7. században alakÃtották ki észak-görögországi törzsekbÅ‘l. Az Kr. e. 5. század elÅ‘tt kis szerepet játszottak a görög politikában, a makedónokat nem tartották görögnek, csak az uralkodó dinasztiát. Az Kr. e. 4. század közepén II. Philipposz – egy ambiciózus ember, aki Thébában tanult, – nagyobb szerepet akart játszani. Nevezetesen Görögország új elismert vezetÅ‘je akart lenni, felszabadÃtva az ázsiai görög városokat a perzsa uralom alól. Amphipolisz, Methóné és Poteidaia görög városokat elfoglalva ellenÅ‘rzése alá vonta Makedónia ezüst- és aranybányáit. Ez biztosÃtotta számára az ambÃciói megvalósÃtásához szükséges forrásokat.
Philipposz makedón fennhatóság alá vonta Thesszáliát (Kr. e. 352) és Thrakiát, Kr. e. 348-ra pedig minden területet ellenÅ‘rzött, ami északra esett Thermopülaitól. Gazdagságát görög politikusok megvesztegetésére használta és minden városban "makedón pártot" hozott létre. A Théba és Phókisz közötti háborúba beavatkozva elismerték Å‘t, mint görög vezetÅ‘t, és lehetÅ‘sége nyÃlt, hogy a görög ügyekben hatalomként lépjen fel. Athén iránti Å‘szinte csodálata ellenére Démoszthenész athéni vezetÅ‘, egy sor hÃres beszédben – amiket filippikákként ismerünk – a görög városokat Philipposz megállÃtására buzdÃtotta.
Kr. e. 339-ben Théba, Athén, Spárta és más görög városok szövetkeztek Philipposz ellen, hogy kiűzzék őt az északi görög városokból, amiket korábban elfoglalt. De Philipposz támadt először, behatolva Görögországba és legyőzve a görög városokat Khairóneiánál Kr. e. 338-ban. Hagyományosan ez jelenti az önálló görög városállamok korának végét, bár valójában Athén és más városok továbbra is függetlenek maradtak a római időkig.
Philipposz megpróbálta Athént hÃzelgéssel és ajándékokkal legyÅ‘zni, de nem igazán ért el sikert. A városokat a korinthoszi szövetségbe szervezte, és bejelentette, hogy Perzsia ellen hadjáratot fog indÃtani, hogy felszabadÃtsa a görög városokat és megbosszulja az elÅ‘zÅ‘ évszázad perzsa hadjáratait. De mielÅ‘tt Ãgy tehetett volna, Kr. e. 336-ban meggyilkolták, valószÃnűleg udvari intrika áldozata lett.
[szerkesztés] Nagy Sándor hódÃtása
- Fő szócikk:Nagy Sándor
Philipposzt az uralkodásban 20 éves fia, Alexandrosz – akit Nagy Sándorként ismerünk – követte, aki azonnal nekilátott, hogy apja terveit megvalósÃtsa. Amikor látta, hogy Athén lehanyatlott, vissza akarta hozni az athéni hagyományokat a perzsa király szétzúzásával. Korinthoszba utazott, ahol az összegyűlt görög városok elismerték Å‘t a görögök vezetÅ‘jének, ezután északra indult, hogy csapatokat gyűjtsön. A hadsereg, amivel a Perzsa Birodalmat lerohanta, alapvetÅ‘en makedón volt, de sok idealista a görög városokból szintén jelentkezett. De amÃg Thrakiában hadakozott, meghallotta, hogy a görög városok fellázadtak. Délre sietett megint, elfoglalta Thébát, és a földdel tette egyenlÅ‘vé figyelmeztetésül a görög városoknak, hogy hatalmát nem lehet többé megkérdÅ‘jelezni.
Kr. e. 334-ben Alexandrosz átkelt Ãzsiába és legyÅ‘zte a perzsákat a Granikosz folyó mellett. Ez ellenÅ‘rzése alá vonta a ióniai partvidéket és Å‘ diadalmasan vonult keresztül a felszabadÃtott görög városokon. Néhány anatóliai ügy elintézése után KilÃkián keresztül SzÃriába nyomult, ahol Kr. e. 333-ban legyÅ‘zte III. Dareioszt az isszoszi csatában. Ezután FönÃcián keresztül Egyiptomba vonult, amit kis ellenállásba ütközve foglalt el, az egyiptomiak a perzsa elnyomás alóli felszabadÃtójukként üdvözölték.
Dareiosz kész volt békét kötni, Alexandrosz pedig diadallal térhetett volna vissza, de el volt tökélve, hogy elfoglalja Perzsiát és a világ ura lesz. SzÃrián keresztül északkeletre Mezopotámiába nyomult és Kr. e. 331-ben Gaugamelánál ismét legyÅ‘zte Dareioszt. Dareiosz menekült és saját emberei ölték meg, Alexandrosz pedig a Perzsa Birodalom ura lett, Szuzát és Perszepoliszt ellenállás nélkül foglalta el.
Közben a görög városok újra megpróbáltak kibújni a makedón ellenÅ‘rzés alól. A megalopoliszi csatában Kr. e. 331-ben Alexandrosz régense, Antipatrosz legyÅ‘zte a spártaiakat, akik elutasÃtották a korinthoszi szövetséghez való csatlakozást és a makedón fensÅ‘bbség elismerését.
Alexandrosz eltökélten folytatta elÅ‘renyomulását a mai Afganisztán és Pakisztán területén keresztül az Indus völgyébe, és Kr. e. 326-ra elérte Pandzsábot. ValószÃnűleg a Gangesz mentén Bengáliáig is tovább ment volna, ha a hadserege - abban a meggyÅ‘zÅ‘désben, hogy a világ végén vannak - el nem utasÃt minden további elÅ‘renyomulást. Alexandrosz vonakodva visszafordult, és Babilonban egy lázas betegség áldozata lett Kr. e. 323-ban
Alexandrosz birodalma halála után hamarosan darabokra esett, de hódÃtásai örökre megváltoztatták a görög világot. Görögök ezrei utaztak vele és utána, hogy az általa alapÃtott görög városokban telepedjenek le, amelyek közül a legfontosabb Alexandria Egyiptomban. Görögül beszélÅ‘ királyságok jöttek létre Egyiptomban, SzÃriában, Iránban és Baktriában. ElkezdÅ‘dött a hellenizmus korszaka.
[szerkesztés] Társadalom
Az antik görög társadalom megkülönböztető jegyei a szabadok és rabszolgák közötti szakadék, a férfiak és nők eltérő helyzete, a születés alapján való megkülönböztetés viszonylagos hiánya és a vallás fontossága voltak. Az athéniak életmódja általános volt a görög világban, szemben a különleges spártai rendszerrel.
[szerkesztés] Szabadok és rabszolgák
Csak szabad emberek lehettek a polisz törvényeinek védelme alá tartozó teljes jogú polgárok. A legtöbb poliszban az ókori Rómával ellentétben a társadalmi kiválóság nem járt speciális jogokkal. Pl. egy bizonyos családba való születés nem jelentett különleges elÅ‘jogokat. Néha egyes családok birtokoltak bizonyos vallási funkciókat, de ez nem jelentett plusz hatalmat a kormányzatban. Athénban a népességet a gazdagságuk alapján osztották négy osztályba. Az emberek átkerülhettek egy másik osztályba, ha megnÅ‘tt a jövedelmük. Spártában minden férfi polgárnak az "egyenlÅ‘" cÃmet adták, amikor befejezÅ‘dött a nevelésük. Ugyanakkor a spártai királyok, akik mindketten a polisz katonai és vallási vezetÅ‘i voltak, két családból származtak.
A rabszolgáknak nem volt státusuk. Megházasodhattak, családjuk és tulajdonuk lehetett, de nem voltak politikai jogaik. Kr. e. 600 körülre a rabszolgák teljes mértékben adható-vehetÅ‘ ingósággá váltak Görögországban. Néhány poliszban az Kr. e. 5. században már a lakosság egyharmadát tették ki. Spártán kÃvül a rabszolgák szinte sohasem lázadtak, mivel túl sokféle nemzetiségbÅ‘l jöttek, és túlságosan szét voltak szórva ahhoz, hogy szervezkedhessenek.
A legtöbb család háztartási szolgaként és munkásként tartotta a rabszolgákat, még a szegény családoknak is lehetett egy-két rabszolgájuk. A tulajdonos nem verhette és nem ölhette meg rabszolgáit és gyakran Ãgértek jövÅ‘beli felszabadÃtást, hogy kemény munkára buzdÃtsák Å‘ket. Rómától eltérÅ‘en a felszabadÃtott rabszolgák nem nyertek polgárjogot. Ehelyett a metoikoszok táborát gyarapÃtották, akik közé olyan külföldiek vagy más poliszbeliek tartoztak, akiknek megengedték, hogy helyben éljenek.
A polisznak szintén voltak rabszolgái. Ezek az állami rabszolgák nagyobb függetlenséget élveztek, mint a családi rabszolgák, egyedül éltek és speciális feladatokat láttak el. Athénban állami rabszolgákat képeztek ki a pénzhamisÃtás figyelésére, a templomi rabszolgák pedig a templom istenségét szolgálták.
Spártában volt egy speciális tÃpusú szolga, a helóta. A helóták görög hadifoglyok voltak, akiket az állam családokhoz rendelt ki. A helóták élelmiszert termeltek és háztartási munkákat végeztek, hogy a nÅ‘k erÅ‘s gyermekek nevelésére koncentrálhassanak, a férfiak pedig a hoplitaként folytatott gyakorlataiknak szentelhessék életüket. Gazdáik kÃméletlenül bántak helótáikkal, akik gyakran fellázadtak.
[szerkesztés] Életmód
Hosszú ideig az életmód a görög poliszokban változatlan maradt. A városban lakók alacsony blokkházakban, vagy családi házban laktak, a vagyonuktól függÅ‘en. Az agorát középületek, rezidenciák, templomok vették körül. A polgárok egy része az állam területén szétszórt kis falvakban, tanyákon lakott. Athénban többen laktak a falakon kÃvül, mint azokon belül, egyes becslések szerint a teljes 400 ezres népességbÅ‘l 160 ezren laktak a városban, ami nagy urbanizációs foknak számÃt egy preindusztriális társadalomban.
Egy közönséges görög ház egyszerű volt összehasonlÃtva a maival, hálószobák, kamrák és egy konyha voltak benne egy kis belsÅ‘ udvar körül. Az átlagos alapterületét 230 négyzetméterre becsülhetjük az Kr. e. 4. században, jóval nagyobbra, mint más ókori civilizációkét, ami magasabb életszÃnvonalra utal.
A háztartásban a szülÅ‘k és a gyerekek éltek, általában más rokonok nem. A férfiak voltak felelÅ‘sek a család ellátásáért vagy munka, vagy földbirtoklás vagy kereskedelmi tevékenység által. A nÅ‘k a háztartás fenntartásáért feleltek, kezelve a háztartás készleteit, felügyelve a rabszolgákat, akik vizet hoztak a közkutakról, fÅ‘ztek, takarÃtották és vigyáztak a gyerekekre. A féfiaknak külön szobáik voltak a vendégek szórakoztatására, mert férfi látogatók nem léphettek be olyan helyiségekbe, ahol nÅ‘k és gyerekek töltötték idejük javarészét. Gazdag emberek néha szümposzionra hÃvták barátaikat. OlÃvaolaj lámpák adták a fényt, faszenes serpenyÅ‘k gondoskodtak a fűtésrÅ‘l. A bútorzat egyszerű volt és kevés, ami fa székeket, asztalokat és ágyakat jelentett.
Az antik görög étel szintén egyszerű volt. A szegény emberek általában árpakását ettek hagymával, zöldségekkel és sajttal vagy olÃvaolajjal ÃzesÃtve. Kevés ember evett rendszeresen húst, kivéve az állami ünnepek állatáldozatainak ingyenes húsosztását. A pékségek naponta friss kenyeret árultak, mÃg a kis árudákban gyors harapnivalóhoz lehetett jutni. A vÃzzel hÃgÃtott bor volt a kedvenc ital.
A görög ruházat keveset változott az idÅ‘ben. A férfiak és nÅ‘k is tunikában jártak, a tunikák gyakran szÃnes dÃszÃtésűek voltak, és övvel fogták Å‘ket össze. Az emberek hideg idÅ‘ben köpenyt és kalapot viseltek, melegben pedig szandált a bÅ‘rcsizma helyett. A nÅ‘k ékszereket hordtak és kozmetikázták magukat – különösen porÃtott ólommal, ami sápadt arcszÃnt kölcsönzött nekik. A férfiak szakállt növesztettek, mÃg Nagy Sándor divatba nem hozta a borotválkozást.
Az orvoslás korlátozott volt az antik Görögországban. Hippokratész segÃtett elválasztani a babonát az orvosi kezeléstÅ‘l az Kr. e. 5. században. Növényi hatóanyagok segÃtettek a fájdalomcsökkentésben, az orvosok pedig képesek voltak bizonyos sebészeti beavatkozásokra. De nem volt ellenszerük a fertÅ‘zésekkel szemben, úgyhogy egészséges emberek is gyorsan meghalhattak egy betegségben bármely életkorban.
Hogy fittek legyenek és képesek a katonai szolgálatra, a férfiak naponta edzettek. Majdnem minden poliszban volt egy gümnaszion gyakorlóépülettel, futópályával, fürdÅ‘vel, elÅ‘adóteremmel és parkkal. A legtöbb városban (Spártán kÃvül) a gümnaszionokba csak férfiak mehettek, és meztelenül gyakoroltak. Az állami ünnepek sok szórakozási lehetÅ‘séget jelentettek. Az isteneket zenével, drámákkal és költészettel tisztelték meg. Az athéniak azzal dicsekedtek, hogy náluk minden másnap fesztivál van. Nagy pánhellén játékokat tartottak Olümpiában, Delphiben, Nemeában és Iszthmiában. Az atléták és zenészek, akik ezeket a versenyeket nyerték, hÃresek és gazdagok lettek. A legnépszerűbb és legköltségesebb versenyszámok a kocsiversenyek voltak.
[szerkesztés] Kultúra
[szerkesztés] Oktatás
A görögöknél az oktatás általában privát volt, kivéve Spártát. A hellenizmus idején néhány polisz nyilvános iskolákat alapÃtott. Csak gazdag családok engedhettek meg maguknak egy tanárt. A fiúk megtanultak Ãrni, olvasni és irodalmat idézni. Énekelni is tanultak, valamint egy hangszeren játszani és atlétikai edzésben részesültek a katonai szolgálat céljából. Nem egy állásért tanultak, hanem hogy eredményes polgárok legyenek. A lányok is megtanultak Ãrni-olvasni, valamint egyszerűen számolni, hogy vezethessék a háztartást. A gyermekkor után Å‘k szinte soha sem kaptak semmilyen képzést.
Néhány fiú a gyermekkor után is tovább tanult. Tizenéves korban filozófiát tanultak, mint az élethez szükséges erkölcsi útmutatót, és retrorikát, hogy meggyÅ‘zÅ‘ beszédeket tarthassanak a népgyűlés elÅ‘tt. A klasszikus korszakban erre a képzésre szüksége volt egy törekvÅ‘ fiatalembernek. Egy gazdag tizenéves képzésének döntÅ‘ része volt egy szeretÅ‘ idÅ‘sebb mentortól kapott képzés. A tizenéves tanult mentorát nézve, ahogy az az agorán a politikáról beszélt, segÃtett neki ellátni a napi kötelezettségeit, gyakorolt vele a gimnáziumban és együtt ment vele a szümposzionokra. A leggazdagabbak olyan felsÅ‘ iskolákban folytatták tanulmányaikat, amiket mai szóval fÅ‘iskoláknak és egyetemeknek hÃvnánk. Ezeket hÃres tanárok szervezték, Athénban közéjük olyanok tartoztak, mint Platón Akadémiája és Arisztotelész Lükeionja (amibÅ‘l a modern lÃceum szó származik).
[szerkesztés] Tudomány
[szerkesztés] Művészet
[szerkesztés] Vallás
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső hivatkozások
[szerkesztés] Forrás
- az angol Wikipedia