Caesar (cím)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A caesar (többes száma caesarok, latinul: Cæsar, többes számban Cæsares) császári uralkodói cím a Római Birodalomban, amely Gaius Julius Caesar ("Julius Caesar") római diktátor nevéből ered. Családi névből titulussá először 68–69-ben, a négy császár évében változott.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Szómagyarázat
Caesar eredetileg azt jelentette: "hajas". Ez arra utalhat, hogy a Julius Caesarok, a Julius nemzetség egy ágának tagjai valamikor dúshajúak lehettek, vagy – a római humorérzéket ismerve – pont ellenkezőleg: hamar kopaszodtak. Az első római császár, Augustus Caesar (aki Gaius Octavianusnak született) magától értetődően viselte e Caesar nevet, de még nem címként, hanem neve részeként, hiszen Caesar névrendeletében fiának fogadta. Az adoptálással kapta a római névadási szokások alapján a "Gaius Iulius Caesar Octavianus" hosszabb nevet.
[szerkesztés] Az egyetlen császár címe
Személyes és politikai okokból Octavianus hangsúlyozni akarta családi kapcsolatát Caesarral, ezért "Imperator Caesarnak" hívatta magát, amihez a római szenátus adta hozzá a "felséges" vagy "tisztelendő" jelentésű "Augustus" jelzőt Kr. e. 26-ban. Mostohafia és utódja, Tiberius szintén természetesen viselte a Caesar nevet: születésekor neve Tiberius Claudius Nero volt, de Augustus Caesar 4. június 26-án adoptálta és ekkor kapta a "Tiberius Iulius Caesar" nevet. Ezzel született meg a precedens: a császár kijelölte utódját és adoptálva átörökítette rá a Caesar nevet.
A negyedik császár, Claudius volt az első, aki felvette a császári bíbort és egyben a Caesar nevet, anélkül, hogy valójában a Caesar családhoz tartozott volna. Az ő jogcíme ehhez távolabbról eredt: a Julius-Claudius dinasztiából származott.
Az első császár, akinek semmilyen jogcíme nem volt a Caesar családi névhez, a bíborral együtt mégis felvette, Servius Sulpicius Galba volt, aki "Servius Galba Imperator Caesar" néven uralkodott a Julius-Claudius dinasztiából származó Nero halála után 68-ban. Ő volt az, aki egyben megerősítette azt a szokást, hogy az örökös megkapja a Caesar nevet, amit adoptált fiára, Lucius Calpurnius Piso Frugi Licinianusra hagyott.
Ő azonban nem jutott trónra, mert Galbát hamar letaszította Marcus Otho, akit viszont hamarosan legyőzött Aulus Vitellius. Utóbbi szakított a hagyománnyal és a Caesar szót Germanicusra cserélve "Aulus Vitellius Germanicus Imperator Augustus" uralkodott és még ugyanabban az évben saját fiára hagyta a Germanicus nevet.
E három császár azonban nagyon rövid idő alatt váltotta egymást és a Caesar szó már annyira elválaszthatatlan lett a császári címtől, hogy Titus Flavius Vespasianus, aki 69-ben legyőzte Vitelliust és visszaállította a politikai stabilitást, a Caesar szót is visszahozta az uralkodó nevébe. Fia, Titus Flavius Vespasianus "Titus Caesar Vespasianus" néven lett uralkodó.
[szerkesztés] Az utódok címe
Ettől a ponttól a "Caesar" név a császárutód címeként rögződött, amihez néha a Princeps Iuventutis (a fiatalok hercege) tiszteletbeli cím is hozzákapcsolódott. Az utód a Caesar nevet azután is megőrizte, hogy felöltötte a bíbort: Marcus Ulpius Traianus például Caesar Nerva Traianus néven lett Marcus Cocceius Nerva kijelölt utóda 97 októberében, majd amikor 98. január 28-án trónra lépett, a neve Imperator Caesar Nerva Traianus Augustus lett.
A korai császárok időszaka után a császárutód neveként az NN. Caesar rögzült, amiből a trónra lépés után Imperator Caesar NN. Augustus lett. Marcus Aurelius Alexander Severusszal kezdődően ez némileg még tovább módosult és az utódjelölt neve NN. Nobilissimus Caesar ("NN. Legnemesebb Caesar").
[szerkesztés] A késő-római birodalomban
A caesar titulus használatát nyilvánvaló politikai okokból az elszakadni kívánó birodalomrészek is utánozták, például It. Tetricus, a szakadár Gall Birodalom császára(270/271]]–273]] a Caesar címet adományozta fiának, II. Tetricusnak.
[szerkesztés] A tetrarchia
Gaius Aurelius Valerius Diocletianus császár 293. március 1-jén hozta létre a Tetrarchia rendszerét két fő és két alcsászárral.
A két főcsászár melléknevei azonosak voltak elődeikével: Imperator Caesar NN. Pius Felix Invictus Augustus (a Pius Felix, azaz "szent és áldott" mellékneveket Heliogabalus vezette be majd száz évvel korábban, Gaius Iulius Verus Maximinus "Thrax" pedig hozzátette a "legyőzhetetlen" jelentésű Invictus melléknevet is). A főcsászárt röviden Augustusnak nevezték, az alcsászár neve pedig a korábbi császárutód megnevezésének megfelelően NN. Nobilissimus Caesar lett, vagy röviden Caesar. Ha egy caesar augustusszá lépett elő, a Caesar nevet akkor is megtartotta.
A terarchia, mint rendszer hamar megbukott (bár a birodalom négy részre, praetorianus prefekturákra osztása fennmaradt) és helyette két egyenrangú császár uralkodott, a birodalmat megosztva. Ugyanakkor a birodalom nyugati és keleti felében is visszaállt a császárutódság korábbi rendszere.
[szerkesztés] A bizánci birodalomban
A főleg görögül beszélő Keleten – amelyet később Bizánci Birodalomnak neveztek –, a kaisar (caesar) koronát kapott, kereszt nélkül, és rangban a konstantinápolyi pátriárcha után következett. Ebben a hatalmi felállásban a cím alkalmas volt a császári vérből származó hercegek, a régens vagy a császárutód számára. (De az utódokat általában még a császár uralkodása alatt társcsászárrá koronázták. Miután túl sokan jutottak a címhez és így elértéktelenedett, I. Alexiosz Komnénosz császár testvére, Iszaakiosz számára Sebastokratôr néven létrehozott egy ennél magasabb rangot, a "fenséges uralkodó" jelentésű sebastos és a latin Imperatornak' megfelelő autokratôr szavak összevonásával. A kaisar és sebastokrator címek is veszítettek értékükből, amikor Mánuel Komnénosz egy náluk is magasabb címet alapított deszpotész néven. A kaisar és sebastokrator címektől eltérően a deszpotész nem csak rangot, hanem területi uralkodói jogokat is kapott. Ezután Bizáncban még további rangok garmadája született és a caesari cím tovább devalválódott.
[szerkesztés] Későbbi korokban
A bizánci "értékrontás" ellenére a caesar titulus karrierje nem fejeződött be, ahogy a kora középkor zűrzavara után a császári cím is feléledt Európa nyugati felében. Bár voltak olyan nyelvek, amelyekben a latin "imperator" szó őrződött meg "császár" jelentésben, sok nyelv a klasszikus latinban kaiszar kiejtésű caesar szót vitték tovább.
Császár, illetve császárnő különböző nyelveken:
[szerkesztés] Germán nyelvek
- Dán: Kejser & Kejserinde;
- Holland: Keizer & Keizerin;
- Német: Kaiser & Kaiserin;
- Izlandi: Keisari & Keisaraynja;
- Norvég: Keiser & Keiserinne;
- Svéd: Kejsare & Kejsarinna
[szerkesztés] Szláv és balti nyelvek
- Belarusz: Cár & Carica
- Bolgár: Cár & Carica;
- Horvát és szerb: Cár & Carica
- Cseh: Císař & Císařovna;
- Lett: Keizars & Keizarienne;
- Lengyel: Cesarz & Cesarzowa;
- Oroszul: Cár & Czaritsa
- Szlovák: Cisár & Cisárovná;
- Szlovén: Cesar & Cesarica;
- Ukrán: Cár & Carica
[szerkesztés] Finnugor, sémi és altáji nyelvek
- Arab: Qaysar – قيصر
- Észt: Keiser & Keisrinna;
- Finn: Keisari & Keisarinna;
- Héber: Keisár & Keisarít;
- Magyar: Császár & Császárnő;
- Török: Kayser-i-Rûm ("Konstantinápoly, a második) Róma császára") a török szultán sok címének egyike volt.
A latin nyelvekben és más nyelvekben a valójában katonai vagy győzelmi tartalmú latin "imperator" őrződött meg császári címként, de latinizmusként fennmaradt a Caesar szó is, személynévként, illetve a császárinál alacsonyabb rangok jelentéseiben.
Nem Caesar az egyetlen eset, hogy személynév utalkodói címként őrződött meg később: Nagy Károly császár latin nevéből (Carolus magnus) származik több nyelv "király" szava, mint a magyar nyelvben is: a szerbben és horvátban Kralj, a csehben Král, a lengyelben Król stb.
A Caesar tulajdonnév számos nyelvben keresztnévvé is alakult. A magyar nyelvben abban a jelentésben is használatos, ha valaki egy bizonyos területnek az ura, pl. "médiacézár".
)
Based on work by