Cionizmus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A cionizmus a 19. század második felében elindult zsidó nemzeti mozgalom és ideológia, amelynek célja a történelmi Izrael területén egy zsidó állam megalakítása, illetve helyreállítása. A cionizmus szó a Cion szóból ered (="Sion"). A Cion szó először Sámuel próféta könyvében jelenik meg. Cion Jeruzsálem egyik erődítményének a neve. Miután Dávid elfoglalta Jeruzsálemet a jebuzitáktól, Cion helyén épült fel "Dávid városa". Cion szimbolikusan nem csak Jeruzsálemet, hanem az egész országot jelenti a zsidók számára (ld. 137. Zsoltár). A zsidók a diaszpórában sem feledkeztek meg Sionról, a középkorban írta Jehuda Halevi "Cion énekeit".

[szerkesztés] A cionizmus története

A mozgalom előfutárai voltak: Jehuda Alkalay szarajevói származású rabbi, a lengyel származású Kalischer rabbi, a magyar származású Natonek József rabbi, és Moses Hess filozófus.

Natonek már a 19. század közepén írt a független zsidó államról, a többiekkel ellentétben azonban ő nem vallási, hanem történelmi érvekre hivatkozott. Magyarországon nem adták ki műveit, Konstantinápolyba utazott, hogy a szultántól engedélyt kérjen a zsidó nép letelepítésére, így ő volt az első politikai cionista.

Moses Hess 1862-ben publikálta Rom und Jerusalem című művét, melyben előrevetítette a zsidó nép nemzeti újjászületését. Utalt rá, hogy a cionizmus az európai kis népek szabadságmozgalmaihoz csatlakozik.

A század vége felé egyre kiterjedtebbé vált az ún. Chibat Cion mozgalom. A mozgalom vezetői Achad Haam, Smolenskin, és Gordon voltak. Rotschild báró segítségével földművelő telepeseket küldtek Palesztinába.

A "cionizmus" szót először N. Birnbaum használta, a mozgalomról azonban először a Dreyfus-per nyomán született Judenstaat, Herzl Tivadar műve beszél. Ezt tekintik a cionizmus alapművének.

1897-ben gyűlt össze az I. Cionista Világkongresszus Bázelben, és megalakult a Cionista Világszervezet. Herzl így írt naplójában: "Bázelben megalapítottam a zsidók országát, s ha most még nevet is ezen valaki, várjatok 5 vagy legfeljebb 50 évig és meglátjátok".

"1917. november 2-án Lord Balfour, angol külügyminiszter Rotschildhoz írt levelében megígérte a zsidó nemzeti otthon felépítését Erec Jiszraelben. (...) Herzl jóslata "szinte időre" beteljesedett. 1947-ben, tehát pontosan 50 évvel a napló bejegyzése után - osztották fel a brit Palesztin mandátumot egy zsidó és egy arab államra. "A késedelemért azonban igen súlyos árat fizetett a zsidó nép." (idézet a Cionista.hu-ról)

1975. november 10-én az ENSZ 72 szavazattal 35 ellenében (32 hiányzással) elfogadta, a 3379-es határozatot, melynek értelmében "A cionizmus a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája". 1991. december 16-án 111:25 arányban (13 hiányzással) visszavonták ezt a határozatot.

[szerkesztés] Cionizmus, anticionizmus és rasszizmus

A cionizmussal, mint eszmével és mozgalommal szembenálló eszme, mozgalom, politikai törekvés az anti-cionizmus, aminek legfőbb szándéka Izrael állam megsemmisítése. Néha hasonló értelemben – a kifejezések szó szerinti jelentését tekintve, ebben az értelemben helytelenül – használt kifejezések még az antiszemitizmus és antijudaizmus.

[szerkesztés] Amikor a cionizmus túllő a célon

Mint bármely más mozgalom, a cionizmus is néha túllő a célon, és a jogvédelem helyett reakciós mozgalomként nyilvánul meg. A jelenségre már nem csak a cionizmust hagyományosan bíráló szervezetek (Arab Liga, Iszlám Konferencia) hívják fel a figyelmet, hanem többek között két amerikai egyetemi tanár is, akik egy 2006-ban megjelentetett 86 oldalas tanulmányban (amelynek fele csak a források felsorolása) foglalkoztak a zsidó lobbynak az amerikai külpolitikára gyakorolt hatásával. A két professzor szerint az amerikai zsidó lobby negatív befolyással van az amerikai külpolitikára, mert az USA érdekeit az izraeli érdekeknek rendeli alá, és jóvátehetetlenül megrontja az USA viszonyát az arab államokkal. „Emellett, a lobby kampánya, hogy elfojtsa a vitát Izraelről nem egészséges a demokráciára nézve. A kételkedők elhallgattatása feketelisták gyártásával és bojkottal - vagy annak sugalmazásával, hogy a bírálók antiszemiták – sérti a nyílt vita elvét, amelytől a demokrácia léte függ. Az USA Kongresszusának képtelensége, hogy valódi vitát folytasson ezekről a létfontosságú ügyekről megbénítja a teljes demokratikus eszmecsere folyamatát. Izrael támogatói szabadon kell, hogy előadhassák ügyüket, de a velük egyet nem értőknek is lehetőséget kell teremteni a kifogásaik ismertetésére. Sőt, azoknak, akik hisznek a szólásszabadságban és a fontos közérdekű ügyek nyílt megvitatásának szükségességében, határozottan el kell utasítaniuk a viták elfojtását megfélemlítés által.”^[1]