Szaddám Huszein
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
 Szaddám büntetőpere alatt, 2004 júliusában |
|
| Hivatali idő | |
|---|---|
| 1979. július 16. – 2003. április 9. | |
| Előd | Ahmad Hasszán al-Bakr |
| Utód | Ideiglenes Koalíciós Hatóság |
| Született | 1937. április 28. Al-Awdzsa |
| Elhunyt | 2006. december 30. Kazimain |
| Politikai párt | Ba'ath |
Szaddám Huszein Abd al-Madzsíd at-Tikrítí[1] (arabul: صدام حسين عبد المجيد التكريتي; Al-Awdzsa, 1937. április 28.[2] – Kazimain, 2006. december 30.) egykori iraki elnök, diktátor.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] Fiatalkora
Szaddám Huszein Abd al-Madzsid al-Tikriti Al-Awdzsa városában született, 13 kilométerre az iraki Tikrit városától, egy pásztorcsaládba. Anyja, Szubha Talfah al-Muszallat, az újszülött fiát "Szaddám"-nak nevezte el, amely arabul azt jelenti, "szembeszálló". Apját, Huszein 'Abd al-Madzsid-ot soha sem ismerte, mivel az fia születése előtt hat hónappal eltűnt.
Megközelítőleg 10 esztendős volt, amikor Szaddám elhagyta családját, és Bagdadba költözött a nagybátyjához, Kharaillah Talfahhoz. Talfah, Szaddám jövőbeli feleségének apja, buzgó szunnita volt. A későbbi diktátor elmondása szerint számos dolgot tanult tőle, az iraki militáns nacionalistától. Nagybátyja irányítása alatt egy nemzeties bagdadi középfokú iskolában tanult. 1957-ben, 20 éves korában, Szaddám csatlakozott a forradalmi pánarab Ba'ath Párthoz, amelyet Talfah is támogatott.
1958-ban, a pártba való belépése után egy évvel, Abdul Karim Qaszim tábornok megdöntötte az iraki király uralmát. A Ba'ath-pártiak ellenezték az új kormányzatot, és 1959-ben Szaddám Huszein részt vett az Egyesült Államok által támogatott Qaszim elleni merényletkísérletben.
A sikertelen merényletben lábán megsérült, de a CIA illetve egyiptomi titkosügynökök segítségével sikerült Szírián keresztül Bejrútba menekülnie. Innen Kairóba költözött. Ezidő alatt is a már említett szervezetek segítették.
Távollétében Irakban halálra ítélték. A Kairói Egyetemen jogot tanult száműzetése alatt.
[szerkesztés] Házasságai
Szaida Talfahhal, a nagybátyja lányával 1963-ban házasodott össze. A házasságot már előre eltervezték, amikor Huszein még csupán 5 és Szaida 7 éves volt; akárhogy is, esküvőjükig nem is találkoztak. A menyegzőt az egyiptomi száműzetésükben tartották meg. Két fiuk – Uday és Quszay – és három lányuk – Rana, Raghad és Hala – született. Fiai Irak 2003-as amerikai inváziójakor haltak meg.
Szaddám két másik nővel is megházasodott. Az egyikőjük Szamira Sahbandar, akivel 1986-ban kötött házasságot, miután leendő neje férjét arra kényszerítette, hogy váljon el. A másik Nidal al-Hamdani, akiről egykori férje nyilvánvalóan csupán némi meggyőzés után volt hajlandó lemondani Huszein javára. E két házasság politikai következményekkel nem járt. Szaddámnak Szamirától még egy fia született, Ali.
[szerkesztés] Hatalomra emelkedése
Meggyőződve Qaszim a kommunistákkal való szorosodó kapcsolatairól, A CIA segítő kezet nyújtott a Ba'ath pártnak, és más ellenzéki szervezeteknek. Az 1963-as államcsíny során a Ba'athtal szoros kapcsolatban álló katonai vezetők megdöntötték Qaszim államát. Az új elnök Abdul Szálám Arif lett. Arif elutasította és bebörtönözte a Ba'ath vezetőit még ebben az évben. Szaddám időközben visszatért Irakba, de 1964-ben ő is börtönbe került. 1967-ben innét megszökött, és hamarosan pártja egyik vezető tagjává lett. 1968-ban részt vett Ahmad Hasszán al-Bakr vérmentes hatalomra törésében, amely során Arifot megbuktatták. Szaddámot al-Bakr helyettesévé nevezte ki.
Elnökhelyettesi kinevezése után tábornoki rangot is kapott, noha katonai kiképzésben nem részesült.
Sikeresen megszilárdította az államhatalmat egy olyan nemzet fölött, amely számos mély belső ellentétben szenvedett. Uralma előtt Irak számos nemzetiségi, vallási és gazdasági vetődés mentén felosztott volt: szunniták és síiták, arabok és kurdok, törzsi vezetők és városi kereskedők, nomádok és földművesek. Huszein fokozatosan egyre magasabbra emelkedett a kormányzatban, mialatt megerősítette és népszerűsítette a Ba'ath pártot.
[szerkesztés] Leszámolás a politikai ellenzékkel
Függetlenül attól, hogy Szaddám csupán al-Bakr helyettese volt, egy erős, háttérbeli pártpolitikus szerepét játszotta, aki komoly tapasztalatokkal rendelkezett a titkos ellenzéki szervezkedések terén. Így ahhoz is értett, hogy hogy állítsa félre – néha akár könyörtelen módszerekkel – pártja és személye politikai ellenfeleit. Noha al-Bakr volt kettejük közül az idősebb és megbecsültebb, 1969-re Szaddám a párt gyakorlati irányítójává lett. Személyesen irányította a Ba'ath-féle kísérleteket a kurd kérdés megoldására, és megszervezte a párt szervezeti felépítését. Létrehozta a belső biztonsági szerveket, s ezzel egyetlen évtizeden belül Irakot egy olyan rendőrállammá alakította, amely számos kritikát kapott az arab világból is. 1968 és 1973 között, koncepciós perek, kivégzések, megfélemlítések és vérengzések sora után, a párt sikerrel félreállította vagy magába olvasztotta az összes olyan szervezetet vagy személyt, aki veszélyt jelenthetett volna a Ba'ath uralomra.
Egy jellemző példa az alkalmazott módszerekre: 1971 nyarán Bagdad diplomáciai és káder-negyedének, az al-Manszúr városrésznek lakóit véres gyilkosságok sorozata ejtette rettegésbe. A fejszés gyilkosok („Axe Killers”) éjszakánként egész családokat vertek agyon otthonukban, brutális kegyetlenséggel. Néhány hét után a hivatalos sajtó (így az angol nyelvű „Baghdad Observer” is) nagy fényképes hírben számolt be, hogy a banda tagjait elfogták. A beszámolók szerint a tettesek igen alacsony iskolázottságú, primitív személyiségű rablógyilkosok voltak, akiket igen rövid idő alatt halálra ítéltek és kivégeztek. A jelentések politikai motívumot sohasem említettek, de feltűnő volt, hogy egyetlen külföldi diplomata otthonát sem érte bántódás, kizárólag iraki, magas állású állami tisztviselőket, pártfunkcionáriusokat, rendőri és katonai vezetőket irtottak ki családostul, és egyik áldozat sem tartozott a Tikriti klánhoz).
[szerkesztés] Gazdasági fejlesztései
Mialatt megerősítette hatalmát, Szaddám tevékenyen segítette elő az iraki gazdaság modernizációját, valamint létrehozott egy erős biztonsági szervezetet, amely feladata az államcsínyek megelőzése, és a hatalom elleni felkelések leverése volt. Mindig bízva az egyre szélesedő tömegbázisában, programját szorosan követte.
Ezen stratégia középpontjában az iraki olaj állt. Az 1973-as energiakrízis során az olaj világpiaci ára drámaian megnövekedett, s az így robbanásszerűen emelkedett iraki olajárbevételek lehetővé tették Szaddám számára, hogy tervezetét még tovább bővítse.
Csupán néhány éven belül, Irak olyan társadalmi szolgáltatásokat tudott nyújtani, amely a maga korában példa nélkül álló volt a Közép-Kelet országai közt. Huszein elindította és irányította a "Nemzeti Kampány az írástudatlanság eltüntetéséért" és a "Kampány a kötelező ingyenes iraki oktatásért" projekteket, valamint kormányzata ingyenes oktatási intézményeket hozott létre a legmagasabb fokig. A Ba'ath kormány támogatta a katonacsaládokat, ingyenes kórházi ellátást biztosított, anyagi támogatást nyújtott a földműveseknek – Irak az egyik legmodernizáltabb állammá vált a térségben; Szaddám Huszein ezért egy díjat is kapott az UNESCO-tól.
Az olajra alapozott gazdaság változatossá tételéhezh Szaddám országos infrastrukturális fejlesztéseket kezdeményezett: ennek nyomán Irakban útépítések, bányanyitások, ipari fejlesztések történtek. Az ország szinte összes városába bevezették az elektromosságot, csakúgy, mint nem egy kisebb településre is.
Az 1970-es évek előtt az irakiak többsége vidéken élt, ahol maga Huszein is született és nevelkedett; az emberek kétharmada földűvességgel foglalkozott. Ez a szám a tárgyalt periódusban gyorsan csöökkenésnek indult, míg az iparban dolgozók száma fokozatosan emelkedett.
Szaddám sok iraki szemében így a Ba'athista jólét és gazdasági fejlődés személyes jelképe lett. Mindez kiszélesítette hívei táborát.
1976-ban még magasabb katonai pozícióhoz jutott, s egyúttal a kormány egy meghatározó tagjává vált. A társadalom ezidőtájt a kommunizmus és az iszlamizmus ellenfelének tartotta – így szervesen hozzátartozott az Egyesült Államok e területre vonatkozó politikájához, egy olyan politikához, amely Irán és a Szovjetunió hatásának meggyengítését kereste. Ahogy a legyengült, öregedő al-Bakr kötelességei ellátására egyre alkalmatlanabb lett, Szaddám egyre fontosabb szerepet játszott: ő volt a kormány arca, mint belföldön, mint külföldön. Az iraki külpolitika mérnökeként országát szinte az összes dimplomáciai helyzetben ő képviselte; már tehát néhány évvel a tényleges, 1979-es hatalomátvétele előtt az állam gyakorlati ura volt. Ügyelt a megfelelő párton belüli kapcsolataira, s ezzel egy erőteljes, őt támogató kört sikerült kialakítania abban.
[szerkesztés] Szaddám mint Irak elnöke
[szerkesztés] A hatalom átvétele
1979-ben al-Bakr tárgyalásokat kezdeményezett Szíriával, amely akkor szintén Ba'ath vezetés alatt ált. Ezek a két állam egyesítéséhez vezethettek volna. A szíriai elnök, Hafez al-Asszad ez esetben az új, közös ország helyettes elnökévé lett volna, ami Szaddám számára a teljes visszavonulást jelentette volna. Ennek következtében megerősítette a hatalmát: a gyengélkedő al-Bakrot 1979. július 16-án lemondatta, és hivatalosan felvette az elnöki tisztséget.
Nem sokkal később, július 22-én összehívta a Ba'ath párt gyűlését. A gyűlés során, amelyről videofelvételt készíttetett, azt állította, hogy kémeket és összeesküvőket talált a párton belül, majd ezután felolvasta 68 olyan párttag nevét, akikről azt vélte, szembeszállhatnak vele. Ezeket a személyeket kivezették a teremből; a bent maradtaknak pedig Szaddám gratulált "a múlt- és jövőbeli hűségükért". A 68, a találkozón letartóztatott embert beperelték; közülük 22-t hazaárulásért kivégeztek.
[szerkesztés] Szaddám, Irak világi vezetője
Szaddám Huszein önmagát mint szociális forrdalmárt látta, a Nasszer-modellt követve. Az iszlám konzervatívok megrökönyödésére kormánya egyenjogúsította a nőket, s magas szintű kormányzati és ipari állásokat ajánlott nekik. Nyugati jogrendet vezetett be – így Irak lett a Perzsa-öböl első olyan országa, amelyben a hagyományos iszlám jogrend, a Sária megszűnt. Eltörölte a Sária-bíróságokat is.
A belső ellentétek akadályozták Szaddám mondernizáló projektjeit. Az iraki társadalom egyaránt nyelv, vallás és nemzetiség alapján is megosztott volt; a Huszein-kormány pedig a mintegy 20%-ot kitevő szunnita kisebbség támogatásán alapult, akik többségükben a munkásosztály, a parasztság, és az alacsonyabb középosztály köreibe tartoztak. Mindezzel a még a brit mandátumi időkből gyökerező hagyományt folytatták: az iraki függetlenség előtt az angolok a szunnitákat tartották alkalmasnak arra, hogy részt vegyenek az államirányításban.
A síita többség így komoly forrása lett a kormány világi törekvéseinek való ellenszegülésnek. A Ba'ath párt egyre növekvő aggodalommal figyelte a radikális síita iszlamizmus hatásának növekedését az 1979-es Iráni Forradalom után. Észak-Irak kurdjai (akik egyébiránt szunniták, de nem arabok) szintén állandósulva rosszallták a Ba'ath pánarabizmusát. Szaddám uralma fenntartásához ekkor még hajlandó lett volna a kurdok hatalomba való beválasztására, vagy elnyomásukra; mindenesetre, a második lehetőség sokkal jobban érvényesült. Ezen elnyomó törekvések legfontosabb eszközeivé a hadsereg és a rendőri szervezetek váltak.
1974-től fogva Taha Jasszin Ramadán – Szaddám egy közeli társa – irányította a Néphadsereget. Mint a Ba'ath párt paramilitáris csoportja, a Néphadsereg mintegy ellensúlyként szerepelt a rendes fegyveres erők hatalomszerzési kísérletei ellen. Emellett az Általános Hírszerző Szakosztály (Mukhabarat), az állambiztonsági rendszer legnevezetesebb tagja a kínzásaitól és vérengzéseitől volt rettegett. Utóbbi vezetését Barzan Ibrahim al-Tikriti, Szaddám féltestvére végezte. 1982 után a külső megfigyelők már úgy vélték, hogy a szerevezet célja Szaddám ellenségeinek megkeresése és eltüntetése volt, egyaránt Irakban, egyaránt azon kívül.[forrás?]
Huszein létjogosultságot adott az iraki nacionalizmusnak azon állításaival, amelyek szerint Irak különleges és dicső szereppel rendelkezik az arab világ történelmében. Elnökként Szaddám gyakran utald az Abasszid-korszakra, amely idején Bagdad ténylegesen az arab világ politikai, kulturális és gazdasági központja volt. Szintén sűrűn beszélt Irak iszlám előtti korszakáról, Mezopotámiáról is, célozva olyan uralkodókra, mint II. Nabú-kudurri-uszur és Hammurapi. Ennek kapcsán jelentős anyagi támogatást nyújtott régészeti feltárásoknak. A gyakorlatban tehát megpróbálta összeegyeztetni a pánarabizmust és az iraki nacionalizmust, egy olyan arab világ látomásának hirdetésével, amelyet Irak egyesített és vezet.
Ereje megszilárdulásának jeleként Szaddám személyi kultusza szétáradt az iraki társadalomban. Számtalan portré, plakát, emlékmű és falfestmény született dicsőítésére Irak teljes területén. Arca látható volt irodaépületek, iskolák, repülőterek és üzletek falain is, csakúgy, mint az akkori iraki bankjegyeken. Kultusza tükrözte azon törekvéseit, amelyekkel országa minden csoportja előtt a legmegfelelőbb vezetőként kívánt feltűnni: viselt beduin népviseletet, hagyományos iraki földműves öltözetet, sőt, néha kurd ruhákat. Másfelől nyugati öltönyökben is megjelent, mintegy azt sugallva, hogy ő egy elegáns és korszerű vezér. Időnként ájtatos muszlimként lehetett megfigyelni, ennek megfelelő öltözékben, Mekka felé imádkozva.
[szerkesztés] Külpolitikája
Külpolitikája tekintetében Szaddám azt kívánta elérni, hogy Irak a Közép-Kelet egyik vezető állama legyen.
[szerkesztés] Az irak–iráni háború (1980–1988)
[szerkesztés] Feszültségek Kuvaittal
[szerkesztés] Az öbölháború
[szerkesztés] 1991 és 2003 között
[szerkesztés] 2003: az iraki háború
Az Amerikai Egyesült Államok politikai atmoszférája a 2001. szeptember 11-i, többezer áldozatot követő merénylet után a neokonzervatív frakció befolyása alá került. 2002 januárjában az USA akkori elnöke, George Bush ismertette az általa kigondolt "gonosz tengelyét", amely Iránt, Észak-Koreát és Irakot tartalmazta, tovább vádolva az iraki rezsimet azzal, hogy "anthraxot, ideggázt és atomfegyvereket fejleszt már egy évtizede", valamint hogy "büszkélkedik az Amerikával szembeni ellenségeskedésével, és a terror támogatásával". Noha nem egy a vádak közül koholtnak bizonyult a későbbiekben, a Szaddám eltávolítására irányuló, gyéren leplezett deklarációja sok szempontból annak a kampánynak a kezdete volt, amely meg kívánta győzni az Államok és a világ közvéleményét e cél helyességéről.
Amint a háború kilátása feltűnt, 2003. február 24. Szaddám kiterjedt interjút adott az amerikai CSB Newsnak; ez volt az első, amerikaiakkal készített beszélgetése egy évtizede.
A teljes erőbedobással folyó háború elkerülésének szándékával az USA legalább kétszer megpróbálkozott Huszeint megölni célzott légicsapásokkal, bombázással. Azonban téves értesüléseket használva ez nem sikerült; a kialakult helyzet jelentősen megkavarta az eredeti amerikai taktikát. Ennek dacára az iraki hadsereg és kormány három héttel az invázió kezdete, 2003. március 20. után teljességgel összeomlott. Kora áprilisra az Egyesült Államok és szövetségesei seregei Irak területének nagy részét elfoglalták: Szaddám hatalmának vége volt. Bárhogy is, amikor Bagdad végül elesett április 9-én, a volt elnök még mindig látható volt a város negyedeiben rögzített filmfelvételeken hívei körében.
[szerkesztés] Menekülése, majd fogságba esése
[szerkesztés] A büntetőperében ellene felhozott vádak
- Összesen több százezernyi észak-iraki kurd megölése 1986 és 1988 között.
- Kirkuk ágyúzása.
- Az iraki hadsereg Kuvaitból való kiűzését követően kitört dél-iraki síita felkelés véres leverése 1991-ben.
- A dudzsaili mészárlás, amelyben a város 148 lakóját ölték meg egy Szaddám elleni merényletkisérlet miatt 1982-ben.
- Több ezer síita kurd 1980-as elűzése észak-iraki lakóhelyéről a szomszédos Iránba.
- A Halabdzsa kurd település ellen 1988-ban vegyi fegyverrel végrehajtott, becslések szerint ötezer ártatlan életet követelő támadás.
- A befolyásos kurd Barzani-klán 8 ezer tagjának lemészárlása 1983-ban.
- Kuvait lerohanása 1990-ben.
- Vallási vezetők kivégzése 1974-ben.
- Politikai ellenfelek kivégzése.
- Vallási, világi és politikai pártok üldözése.
- A mezopotámiai síkság 1991-ben megkezdett lecsapolása.
[szerkesztés] Halála
Fő szócikk: Szaddám Huszein kivégzéseAz iraki bíróság 2006 novemberében ítélte akasztás általi halálra Szaddám Huszeint az 1982-es, 148 halálos áldozatot követelő dudzsaili mészárlás miatt. A volt iraki diktátort 2006. december 30-án, közép-európai idő szerint hajnal 4 óra körül akasztották fel. Beszámolók szerint a Koránt vitte magával. A kivégzésről készült felvétel szerint - és több szemtanú állítása szerint is - volt iraki elnök ellenezte csuklya felhelyezését az akasztáshoz, közvetlenül a halála előtt nyugodt volt, iszlám imát mondott, amikor kinyilt alatta a csapóajtó.
A halálbüntetés végrehajtásának tényét a világ országai változatosan fogadták: számos állam üdvözölte a halálhírt, és voltak olyanok is, amelyek elítélték. Az európai országok általában egyetértettek Szaddám bűnösségében, de felemelték a szavukat a halálbüntetés, mint lehetséges büntetőeszköz ellen. Az iraki közvélemény kurd és síita része örömhírként értelmezte az eseményt, míg a szunniták gyászba borultak.
Huszeint szülőfalujában temették el; sírhelye a róla elnevezett mecsetben fekszik.
[szerkesztés] Megjegyzések
- ^ A Szaddám keresztnév – helyes arab kiejtéssel [sˁɑd'dæːm] – jelentése „szembeszálló”. A Huszein nem egy, a magyar értelemben vett utónév, hanem apja keresztneve; az Abd al-Madzsid a nagyapjáé, s végül az al-Tikriti arra utal, hogy Tikritben vagy annak környékén született.
- ^ Születése dátumát a korabeli iraki viszonyok miatt soha sem jegyezték fel; ezt az időpontot kormánya jelölte meg, megközelítően pontosan. Szaddám Huszein minden valószínűség szerint tényleg az 1935 és 1939 közé eső időszakban jött világra.
Based on work by