Lippa

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Lippa
A török bazár Lippán
Megye	Arad
Régió	Erdély
Település	város
Terület	134,6 km²
Népesség - Teljes - Népsűrűség	11.236 (2002) 83,55 fő/km²
Polgármester	Viorel Popina

Lippa (románul Lipova, németül Lippa, szerbül Липова): város Romániában, Arad megyében. Közigazgatásilag hozzátartozik Máriaradna és Solymosvár.

[szerkesztés] Fekvése

Aradtól 30 km-re keletre, a Maros bal partján fekszik. (é. sz. 46°4′60’’ k. h. 21°41′60’’)

[szerkesztés] Nevének eredete

Nevének eredeti formája az ősszláv *lipova (vъsъ) 'hársas (hely)'. (Vö. Tapolylippó, Lippó – 1903-ig Lipova, Kislippa – 1908-ig Lippa.) Német neve a magyarból, román neve a szerbből származik. Első említése: Lipwa (1315 v. 1316).

[szerkesztés] Története

Várát valószínűleg IV. Béla emeltette a tatárjárás után. 1285-ben visszaverte Nogáj tatár kán ostromát. Károly Róbert alatt nagy fontosságú várossá fejlődött, 1315 és 1317 között király gyakran tartózkodott itt. 1325-ben ferences kolostort alapítottak benne. 1333-ban Arad vármegye legnagyobb városa volt. 1440-ben, a solymosi uradalom tartozékaként Hunyadi János szerezte meg. 1462-ben Jan Giskra az átadott felvidéki várai fejében Mátyás királytól megkapta a solymosi és lippai uradalmat. Halála után ezeket Bánfi Miklós és testvére, Jakab örökölte volna, ők azonban még beiktatásuk előtt elfoglalták a várat. Ezért Mátyás fiának, Corvin Jánosnak adományozta. 1510-ben Brandenburgi György őrgróf bástyákkal és védművekkel erősítette meg. 1514-ben várnagya, Bodó Miklós, harc nélkül átengedte a a parasztseregnek. A felkelés leverése után Szapolyai János birtokába került, aki 1529-ben szabad királyi várossá emelte. Buda eleste után a koronával és a gyermek János Zsigmonddal ideköltözött az özvegy Izabella királyné és itt húzódott meg 1542 májusáig. 1551-ben Fráter György I. Ferdinándnak engedte át. 1551 őszén Mehmed ruméliai beglerbégnek a zömében szerb lakosság feladta a várat, ezután a törökök feldúlták a várost. Novemberben Fráter György és Castaldo serege kardcsapás nélkül foglalta vissza. 1552-ben, miután az Aldana kapitány vezette spanyol őrség elmenekült, ismét török kézre került. Az 1570-es években 100-500 török katona állomásozott a várban. A negyven éves török uralom alatt szefárd zsidók is éltek itt. 1595-ben Borbély György erdélyi serege foglalta vissza. 1600-ban Mihály vajda, 1604-ben Bocskai, 1605-ben a temesvári pasa, 1606-ban Petneházy István foglalta el. 1616-ban az erdélyi országgyűlés elrendelte átadását a töröknek. Mivel Vajda István kapitány nem volt hajlandó teljesíteni a parancsot, Bethlen Gábor fegyverrel vette be a várat, majd engedte át a temesvári beglerbégnek. A török megerősítette és kibővítette az erősséget. Helyőrsége 1626-ban hatszáz lovasból és hétszáz gyalogosból állt. 1658. június 26-án itt verte meg I. Rákóczi György fejedelem Ahmed budai pasa seregét. Evliya Çelebi szerint a belső várat hármas falrendszer vette körül és a külső váron belül ezerötszáz ház állt. A törökök bevezették a városba forrásainak vizét, az utcákat gerendákon nyugvó deszkákkal burkolták. Állítólag hét iskolája működött. 1686. január 26-án, négynapos ostrom után Caraffa és Veterani foglalták vissza. Ezután 1690-ben a törökök, 1691-ben Veterani, 1695. szeptember 7-én ismét a törökök foglalták el, az utóbbi ostrom során súlyosan megrongálódott. Az 1699-es karlócai béke értelmében a törökök a megmaradt részeket is lerombolták. A vár utolsó maradványait 1717-ben az aradi császári parancsnok bontatta el.
A 16–17. században főként szerbek lakták. Ők a 18. század elején elhagyták, helyükre románok költöztek be. Első német ajkú lakosai az osztrák császári hadsereg itt letelepített invalidusai voltak. 1718-tól a Bánság egyik kerületének a központja. 1724-ben kétszáz nyugat-bajorországi és szászországi német család költözött be. 1764-ben 71 német nyelvű kézműves család, majd 1780-ban és 1784-ben újabb németek érkeztek. 1778-tól Temes vármegyéhez tartozott, járási székhely volt. 1819-ben "bort, sok gyümöltsöt és kukoritzát termeszt, sok marhát nevel, sok méhet tart, jeles kőbányája van".^[1] 1820-ban Moise Bota ortodox tanító itt jelentette meg az első latin betűs román ábécéskönyvet, amiért a szerb egyházi vezetés elbocsátotta állásából. 1828-ban 6937 lakosából 230 volt iparosmester és 36 kereskedő.
1848-ban lakossága a magyar forradalom mellé állt. Ortodox esperese, Dimitrie Petrovici Stoichescu Eftimie Murgu hívei közé tartozott. Június 21-én Atanasiu Desco vármegyei ügyészt választották képviselőjévé a pesti országgyűlésbe. November 14-én a temesvári helyőrség egyik különítménye itt verte meg Máriássy János őrnagy seregét és teremtett összeköttetést az ostromlott aradi várral.
A 19. század második felében kézművesei közül a legnagyobb hírnévre a fazekasok tettek szert. A kb. nyolcvan fazekas évente három-négyszázezer edényt állított elő, amelyeket nagyrészt Arad, Makó, Szeged és Titel piacain értékesítettek.^[2]
A várostól délre, az erdők között feltörő négy forrásának természetesen szénsavas, magas lítium- és vastartalmú vizét már a 16. század óta ismerték. 1818-ban indult el a fürdőélet. A vizet emésztő-, mozgásszervi és érrendszeri betegségek gyógyítására használták. 1860-ban lóvasutat létesítettek Lippa és a források körül kiépült Lippafüred között.
1860-ban alakult zsidó hitközsége. 1867-ben, a német iparosok kezdeményezésére magyar tannyelvű magániskola, majd 1874-ben magyar tannyelvű polgári iskola indult.
1899-ben határából 6078 kataszteri hold volt erdő, 5115 szántó, 1504 legelő és 1086 rét. Az erdők a kincstár tulajdonát képezték, a szántókon pedig túlnyomóan paraszti kisbirtokok osztozkodtak. A legelőterület fele a községé volt.
1908-ban megjelent könyvében a polgári iskola tanára, az úttörő szociológus Braun Róbert társadalmi életét a toszkánai Sansepolcróéval hasonlította össze. A város társadalmán belül a következő, egymástól többé-kevésbé elkülönülő rétegeket különböztette meg:

A magyar értelmiséget az állami és megyei hivatalok alkalmazottai, a polgári és a felsőkereskedelmi iskola tanárai alkották. Külön köreik és szórakozásaik voltak, a községi politizálásban nem vettek részt.
A román intelligencia a szabad értelmiségi pályákon tevékenykedett. 1893-ban létrehozták a Lipovana hitelintézetet.
A városon belül területileg is elkülönült egy román és egy német negyed. A német iparosok és kereskedők közül sokan 48-as, magyarbarát hagyományokat őriztek és a népszámlálásokon magyarnak vallották magukat. Külön ipartestületben tömörültek, külön takarékpénztárat és dalárdát hoztak létre. Ehhez a réteghez sorolja Braun a betelepült 27 magyar kézműves családot.
Ortodox zsidó közössége főleg kereskedelemmel foglalkozott.
A város 393 önálló iparosából 137 volt román nemzetiségű. Túlnyomóan körükből kerültek ki a bőripari szakmák művelői (szűcsök, tímárok, csizmadiák). A község politikai életében a legfontosabb választóvonal a két fő etnikum között húzódott.
A német parasztokra fölnéztek szorgalmukért. Nemcsak a városi határt művelték, de a szomszédos román falvakban is béreltek szántóföldeket. Ezidőtájt már általánossá lett körükben a születésszabályozás gyakorlata. Főként csalódott német parasztok vettek részt az Amerikába irányuló kivándorlási mozgalomban. 26 magyar földműves család is lakta.
A román parasztok leginkább szarvasmarhát tartottak. Viszonylagos gazdagságukat a közlegelő biztosította, amelyből még a szegényebbek is meg tudtak élni. Jellemző volt rájuk az igényes táplálkozás: viszonylag gyakran ettek húst és a 19. század végén áttértek a kukoricakenyérről a búzakenyérre.

1906-ban villamosvonalat avattak. A két világháború között itt tartották Románia nyugati felének legnagyobb szarvasmarhavásárát.

[szerkesztés] Lakossága

1900-ben 7427 főből 3191 román, 2464 német és 1662 magyar anyanyelvű, 3575 római katolikus, 3253 ortodox, 381 zsidó és 130 református vallású. 56%-uk tudott írni–olvasni, a nem magyar anyanyelvűek 26%-a beszélt magyarul. Foglalkozási ágak szerint: 2220 őstermelő, 2112 iparos (de ezek nagy része is művelt földet), 1081 napszámos, 721 kereskedő, 430 köztisztviselő és értelmiségi, 251 házi cseléd.
2002-ben 7920 lakosa volt, közülük 7263 román, 333 magyar és 179 német nemzetiségű, 6399 ortodox, 659 római katolikus és 531 pünkösdista vallású.

[szerkesztés] Látnivalók

Ortodox templomának előzménye a 14. századból való. A törökök mecsetté alakították át. 1732-ben romjaiból barokk stílusban újraépítették, majd 1797-ben megnagyobbították. Freskóit 1732-ben Nedelcu Popovici mester készítette, de a bejárat közelében található képek jóval korábbiak. A külső falak szintén 1732-ben festett freskóit nagyrészt vakolat fedi. Ikonosztázának legszebb képeit 1785-ben festették.
A templom mellett álló (egykor ortodox) iskola 1773-ban épült, ez volt a város első állandó román ortodox iskolája. Emeletét 1818-ban építették rá.
A római katolikus templom eredetileg a ferences kolostorhoz tartozott és a 14. századból való. 1756-ban barokk stílusban átépítették.
A török bazár épülete a 17. századból származik.
Ion Mişici (Missics János, 1861-ben és 1865–1868-ban a lippai kerület országgyűlési képviselője) egykori kastélya a 19. század első felében épült. 1930-ban Sever Bocu alakította át saját céljaira. Ma a városi múzeum működik az épületben, ahol az Eleonora Costescu és Vasile Varga gyűjteményéből származó festményeket állítják ki.
A Notre Dame-nővérek egykori zárdájában (1860) ma az Atanasie Marienescu Iskolacsoport működik.
Az 1896-ban fölépített vashíd a város első állandó közúti hídja volt a Maroson, korábban pontonhíd szolgált az átkelésre. A híd helyéről hosszú vita folyt a város német és román polgárai között, végül kompromisszumos megoldással olyan helyre építették, amely egyik fél érdekeinek sem felelt meg. Ma ipartörténeti műemlék.
Lippafüreden (Băile Lipova) strand található. A 20. század második felében próbafúrásokat végeztek a vízkészlet jobb kihasználására. Ásványvizét Briza Lipovei ('Lippa szellője') és Lipova néven jelenleg két cég is palackozza. A város főként az ásványvíznek köszönheti ismertségét.

[szerkesztés] Testvérvárosa

Battonya, Magyarország (1997)

[szerkesztés] Híres emberek

Itt halt meg 1426. december 27-én Ozorai Pipó kamaraispán, temesi ispán, szörényi bán.
Itt fogták el a törökök 1603-ban Wathay Ferenc költőt, végvári kapitányt.
Itt született 1819. január 6-án Degré Alajos író, publicista, a márciusi ifjak egyike.
Itt született 1830-ban Atanasie Marienescu folklorista.
Itt bujdosott rövid ideig, 1849-ben Jósika Miklós író.
Itt élt Sever Bocu, 1928 és 1930 közt Iuliu Maniu kormányának kultuszminisztere és Eötvös József A nemzetiségi kérdésének román fordítója.
Itt született 1956-ban Daniel Vighi író, publicista.

[szerkesztés] Lippa az irodalomban

A városban és környékén játszódik Ioan Slavici Anyja lánya című regénye.

[szerkesztés] Források

Iványi István: Vidékünk története 1571–1658-ig, tekintettel Lippa történetére. Temesvár, 1875
Braun Róbert: Lippa és San Sepolcro. Bp., 1908
Eisenkolb Aurél: Emlékezetességek Lippa város és környékének múltjából. Lippa város története. Lippa, 1912

^ Magda Pál: Magyar országnak és a’ határ őrző katonaság vidékinek leg újabb statistikai és geográphiai leírása. Pesten, 1819., 491. o.
^ Márki Sándor: Aradtól Petrozsényig. Arad, 1881., 9. o.