Empedoklész

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Nyugati filozófia Ókor
Név:	Empedoklész
Született:	i.e. 495 körül (Akragasz, Szicília)
Meghalt:	i.e. 435 (Arisztotelész szerint, mások a halálát 77 ill. 109 éves korára teszik, ld. Diogenész Laertiosz VIII 73–74)
Iskola/irányzat:	Posztparmenideánus pluralizmus
Érdeklődés:	orvoslás, filozófia, természettudományok
Fontosabb nézetei:	nincs keletkezés, sem pusztulás, csak keveredés és szétválás; négy gyökér elmélet
Befolyásolta:	szinte minden későbbi gondolkodót
Hatással voltak rá:	Parmenidész, püthagoreusok, Xenophanész, Zénón, milétoszi temészetilozófusok

Empedoklész, (Akragasz, Szicília, kb. i.e. 495 – i.e. 435) ókori görög filozófus, orvos, csodatévő vallási tanító^[1].

Ő mutatta meg először, hogy a levegő nem űr, hanem hatást kifejtő létező. Megfontolását a lopótök (görögül klepszüdra, a.m. „vízlopó”) használatának megfigyelésére alapozta. A vízzel teli lopótökből nem folyik ki a víz, amíg a lopótök tetején a nyílást befogva tartjuk, mivel:

midőn a víz van a réz mélyében,
s a halandó bőre elfedi a kijárat nyílását,
a levegő kívülről befelé törekedve a vizet visszatartja
a végsőkig küzdve a szörnyűhangú kapuknál

(B 100 = Arisztotelész: A légzés 7, 473b24–27)

Tartalomjegyzék 1 Élete 2 Művei 3 Természetfilozófiája 3.1 Az empedoklészi kozmikus ciklus 3.1.1 Az empedoklészi kozmikus ciklus problémája 3.2 Empedoklész biológiája 3.2.1 Empedoklész látáselmélete 3.2.2 Érzékelés és gondolkodás 3.2.3 A légzésről 4 Tisztulások 5 Jegyzetek 6 Források 7 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Empedoklész Diogenész Laertiosz szerint (VIII 74) a 84. olimpiászban (i.e. 444–441) volt élete teljében, születését ennek alapján tehetjük az ötödik század elejére.^[2] Életéről keveset tudunk. Jómódú akragaszi (ma Agrigento, Olaszország) családban születhetett. Szimplikiosz Theophrasztoszra hivatkozva említi, hogy Empedoklész „Parmenidésznek volt csodálója és tanítványa, s még inkább a püthagóreusoknak” (Fizika-kommentár 25,20~21).

Diogenész Laertiosz (VIII 63) számol be Arisztotelész állításáról, miszerint Empedoklész állítólag visszautasította szülővárosának királyi méltóságát. Diogenész Laertiosz egy másik, forrás megjelölése nélkül előadott megjegyzése szerint (VIII 66) az, hogy három évvel megalapítása után feloszlatta az Ezrek egyébként ismeretlen gyűlését, annak bizonyítéka, hogy szimpatizált a demokratikus törekvésekkel.

Diogenész Laertiosz feljegyzései szerint Empedoklész halálát misztikum övezte: egyesek szerint „égi világosság” rabolta el, más elbeszélés szerint tűzbe vetette magát. A legismertebb történet azonban arról szólt, hogy istenné válásának bizonyításául Empedoklész az Etna kráterébe vette magát. Állítólag a saruját – ami vasból készült – megtalálták a kráter szélén. Olyan történet is ismeretes, hogy lovasbaleset okozta a halálát.^[3]

[szerkesztés] Művei

Nem tudni bizonyosan, hány művet írt. Diogenész Laertiosz a Természetről és a Tisztulások c. művek mellett – mindkettőjük terjedelmét ötezer hexaméter-sorban állapította meg – megemlít egy hatszáz soros Orvosi értekezlést, továbbá említést tesz Empedoklész tragédiaszerzői tevékenységéről is.

[szerkesztés] Természetfilozófiája

Empedoklész négy elemet tekint arkhénak, melyeket „gyökér”-nek (rhizomata) nevez, ezek a következők: a víz, a föld, a tűz és a levegő. Ezen elemekből épül fel minden, rajtuk kívül nincs más valami, ami őselem lehetne, így idézi Empedoklészt Szimplikiosz: „És hozzájuk nem keletkezik semmi, és el sem múlik”.

Empedoklész négy gyökerét nem lehet pontosan értelmezni: a fennmaradt töredékekben több névvel (a négy gyökérre, huszonnégy különböző név található) és tulajdonsággal vannak azonosítva aszerint, hogy a négy elem a természetben hogyan és hol fordul elő.^[4] Az elemek megnevezése a következő formákban fordul elő:

• A Tűz megnevezései a következők: Zeusz [B 6.]^[5]; a Éeliosz (a Napisten) [B 21.], [B 27.], [B 71.]; Hephaisztosz [B 96.], [B 98.]; Élektor (Nap) [B 22.]; idosz (meleg) [B 65.] 5. sor; phlox (láng) [B 85]; pür (tűz) [B 17.] 18. sor, [B 62.] 2. sor , [B 73.], [ B 109.].

• A Víz megnevezései a következők: Nésztisz (egy szicíliai istennő neve) [B 6.], [B 96.]; ombrosz (eső) [B 21.], [B 73.], [B 98.], [B 100.] 18. sor; pontosz (tenger) [B 38.]; thalassza (tenger) [B 22.], [B 27.], [B 55.]; hüdór (víz) [B 17.] 18. sor, [B 34.], [B 62.], [B 71.],[B 81.], [B 100.] 11. sor, [B 100.] 31. sor, [B 109.].

• A Levegő megnevezései a következők: Héré (Héra istennő) [B 6.]; uranosz (égbolt) [B 22.]; Ambrota (Halhatatlanok) [B 21.]; aither[B 9.], [B 37.], [B 38.], [B 55.], [B 71.], [B 98.], [B 100.] 5.-, 7.-, 18.-, 24. sor, [B 109.]; aér (levegő), [B 17.] 18. sor, [B 38.], [B 100.] 13. sor; rhoosz (légáram) [B 100.] 14. sor; , pneuma (szél, lélegzet) [B 100.] 15.-, 21. sor.

• Végül, a Föld megnevezései: Aidóneusz (Hádész) [B 6.]; khtón (felszín alatti föld) [B 37.], [B 62.], [B 64.], [B 73.], [B 76.], [B 96.], [B 98.]; aia (termőföld) [B 21.], [B 27.]; gaia (föld)[B 17.] 18. sor, [B 34.], [B 62.], [B 71.], [B 81.], [B 100.] 11.-, 16.- , 21. sor, [B 109.].

Az elemek különböző tulajdonságai a következők:

• A Tűz: ragyogó [B 6.]; meleg, fénylő [B 27.]; gyorstagú [B 27.]; szétválasztó [B 62.]; éles [B 73.]; lágy [B 85.]; megsemmisítő [B 109.].
• A Víz: könnyező [B 6.]; homályos, hideg [B 21.]; termékeny [B 38.]; csillogó [B 100.] 11. sor.
• A Levegő: életadó [B 6.]; magas [B 17.]; meleg, sugaras [B 21.]; nedves [B 38.]; ragyogó [B 98.]; tömeges, sűrű [B 100.]; isteni [B 109.].
• A Föld: alapozó, szilárd [B 21.]; cserjés erejű [B 27.]; határtalan mélységű [B 39.]

Az, hogy Empedoklész mind a négy „gyökeret” egy-egy istenség nevével illeti – Ragyogó Zeusz, életadó Héré, Aidóneusz és Nésztisz^[6] –, nem jelenti azt, hogy isteneknek tekintette őket. Burnet arra hívja fel a figyelmet, hogy ezeket az elemeket Empedoklész nem vallási célokból nevezte isteneknek, nem imádkozott hozzájuk és nem is áldozott nekik^[7]. A négy „gyökér” valójában csak elem, és nem alapelv, amint azt a milétoszi gondolkodók használták. Az elemek a létnek az elemei, a dolgoknak a gyökerei, amelyeknek keveredése és szétválása révén keletkeznek a dolgok.

Arisztotelész, aki az elemeket két oppozíciópár: a meleg–hideg, nedves–száraz segítségével magyarázta, Empedoklészt dualistának tartotta, mivel a tűz meleg és száraz, a levegő meleg és nedves, a víz hideg és nedves, a föld hideg és száraz. Arisztotelész szerint Empedoklész szembeállította a tüzet a többi elemmel, ezért nevezhető dualistának. A magának Empedoklésznek tulajdonított szövegben is találhatóak azonban duális oppozíciók: a látáselméletben a négy elem funkcionálisan két csoportra oszlik: a tűz és víz alapvető ellentétek, a másik kettő instrumentális jelentőségű, semleges viszonyban álló elem. Arra kérdésre, hogy Empedoklész miért pont négy elemet jelöl meg alapelemnek és nem többet vagy kevesebbet, a válasz talán az, hogy a természetben a dolgok négy halmazállapotban fordulnak elő: cseppfolyós (víz), szilárd (föld), gáznemű (levegő), tűz (ami egy külön kategóriát alkot).

Ezek az elemek nem keletkeznek, Empedoklész itt csatlakozik Parmenidész azon gondolatához, hogy semmiből nem keletkezik semmi, és nem is pusztulhat el soha:

Mást mondok neked: nincs születése egynek sem az összes

halandók közül, sem rettenetes halálú vége,

hanem keveredés létezik csupán és átalakulása a keveredetteknek,

Ezekre alkalmazzák az emberek a születés nevet.

(Empedoklész: A természetről [B 8.])^[8]

Empedoklész szerint a világ dolgai úgy jönnek létre, hogy a négy elem keveredik, illetve úgy pusztulnak el, hogy ezen elemek szétválnak. A keveredést egy mozgatóerő segíti, ezt az erőt nevezi Szeretetnek, az elemek szétválását, ami az elemek keverékeiként létező dolgok pusztulása, pedig a Viszály okozza. A Szeretet az elemek teljes elkeveredésekor egyetlen gömbbé (Szphairosszá) egyesíti az elemeket, ilyenkor a Viszály az elemeken kívülre reked:

Tűz és víz és föld és a levegő mérhetetlen magassága,

a pusztító Viszály elkülönítve tőlük, a mindenfelé egyensúlyos,

bennük meg Szeretet, széle-hossza egyenlő.

(Empedoklész: A természetről [B 17])^[9]

A kozmosz formáját Empedoklész gömb alakúnak gondolta, ugyanis a gömb az a tökéletes mértani forma, amiben minden „egyenlő önmagával”. A gömb forma azonban nem állandó formája a világnak, hanem csak akkor jön létre, amikor a szeretet a négy gyökeret elrendezte. Ezen a gömbön belül rend volt, mindaddig, amíg a Viszály kívülről valahogyan a Szeretetet meg nem gyengítette. A gömbön belül az elemek örvényleni kezdtek a középpont felé, ahol a Szeretet volt, és itt összekeveredtek, amelynek következményeként létrejöttek a különböző halandók, a Nap, a Föld, a tenger, azaz az érzékelhető világ. Az élőlények és a mostani látható világ létrejötte ezen elmélet szerint részben a Viszálynak köszönhető, amely valamilyen módon szétválasztotta a homogén gömböt, azonban a Szeretetnek is megvolt a maga szerepe a világ és a halandók létrejöttében, hiszen a szétvált elemek neki köszönhetően egyesültek, megformálva a különböző élőlényeket és a világ dolgait.

Az, hogy a dolgok a jelen pillanatban is keletkeznek és pusztulnak, tehát keverednek és szétválnak, azt jelenti, hogy a két erő, a Szeretet és a Viszály egyenlő hatalommal bír. Az élet feltétele tehát e két erő egyensúlyi állapotának köszönhető; amíg egyik sem győzedelmeskedik a másik fölött, mindig lesz keletkezés és pusztulás, azaz halandó élőlények.

[szerkesztés] Az empedoklészi kozmikus ciklus

És az állandóan változók sohasem pihennek meg.

Egyszer a Szeretet révén mindenek eggyé egyesülnek,

Majd meg ismét egyesekké válnak szét a Viszály ellenségeskedése révén

(Empedoklész: A természetről B 17.)^[10]

A Szeretet és a Viszály hatására összeálló, majd szétváló dolgok állandó kozmikus ciklusban vannak: a keveredés és a szétválás együtt alkot egy kozmikus ciklust. A ciklus során az univerzumnak négy állapoton kell keresztülmennie, tehát a kozmosz mindig az alább leírt négy korszak valamelyikében van:

1. Az első korszakban az elemek teljesen össze vannak vegyülve, és mindenható Szeretet hatol át mindent, egyesítve azt. A Viszály távol volt mindentől. Ez a korszak a szeretet uralma: a teljes homogenitásé.
2. A második korszak akkor jön létre, amikor a Viszály behatol az elemek közé, és bomlasztani kezdi a köteléket. Ez a korszak a gyűlölet támadása: a kezdődő heterogenitásé.
3. A harmadik korszakban, a Viszály uralmának korszakában az elemek teljesen szét vannak válva egymástól, teljes a gyűlölet uralma: teljes a heterogenitás.
4. Végül a negyedik korszakban a Szeretet újból elfoglalja a gyűlölet helyét; a szeretet támadása a homogenitás kezdetét jelenti.

A négy őselem, a víz, a tűz, a föld és a levegő, állandó változásban vannak, sohasem pihennek meg. Az elemek – legalábbis amíg a két erő, a Szeretet és a Viszály hatása alatt állnak – állandó változásban vannak, nem létezik számukra nyugalmi állapot, ezért valószínűsíthető, hogy az elemek akkor voltak nyugalmi állapotban, amikor a két erő még nem volt.

Hogy a Szeretet volt hamarabb vagy a Viszály, a következő idézetből megtudható: „…midőn a Viszály a legalsó mélyére ért az örvénynek, az örvénylés közepén meg Szeretet támadt, benne ezek valamennyien összegyűltek, hogy egyetlen egy legyen.”^[11] Itt ugyanis a Szeretet keletkezéséről van szó, ami az elemek összehúzó erejéből született, ami ezek szerint, a Viszály születése után – amiről azonban nem tudni, hogy korábban hol létezett, és miért, milyen okból indította el az elemek különválását – keletkezett.

Az, hogy a négy elem egymástól különböző természetű, „más-más tisztséget” látnak el és „a körbejáró idő különböző részeiben uralkodnak”, lehet egy lehetséges magyarázat arra, hogy a kezdeti egyből miért váltak ki: ennek az oka az egymás között vívott hatalmi harc lehetett. Az örvényről szóló tanítás részletes leírása nem maradt fenn egyetlen eddig ismert empedoklészi töredékben sem, így minden feltételezés a kezdeti Egyről, az örvény keletkezéséről csupán elmélkedés a kor más filozófiai írásaival való közös részekkel való egyeztetés után. Az ugyancsak a posztparmenideánus korszakhoz tartozó atomista filozófusoknál ugyanis található hasonló tanítás, mégpedig örvényről, leválásról és több őselemről.

Empedoklész nemcsak a világ ciklusáról tanít, hanem az emberi életéről is. Feljegyzések erről a tanításról a Tisztulások fennmaradt töredékeiben olvashatók. Ezek szerint az emberek bizonyos fokozatokat járnak be életük során, egészen az állattól az emberi testig, amely létezés legfelső fokán istenekké válhatnak.

Akárcsak ez elemek széthúzásánál, az élőlényeknél is az „őrjöngő Viszályt” teszi felelőssé azért, hogy vétkezik az ember. Empedoklész „test és lélek”-dualizmusa itt is megmutatkozik, főleg az „…idegen húsköpennyel burkolva be” töredékben. Ez a fennmaradt töredék egyértelműen bizonyítja, hogy két különböző dolognak gondolta a lelket és a testet. Csak a léleknek van meg az a kiváltsága, hogy isten lehessen, és ezt úgy érheti csak el, hogy a Viszály őrjöngését minél inkább elkerülve a Szeretet erejének adja át magát.

Megjegyezendő, hogy Empedoklész nemcsak hogy elfogadja, hogy van mozgás, hanem – az atomistákkal ellentétben – magyarázatot is ad annak okára. A világban látható mozgást szerinte a két elemi erő: a Szeretet (ami közel hozza egymáshoz a dolgokat) és a Viszály (ami különválasztja egymástól a dolgokat) munkálkodása okozza.

[szerkesztés] Az empedoklészi kozmikus ciklus problémája

Az empedoklészi négy kozmikus ciklus problémája az, hogy nem lehet biztosan tudni, melyik az az állapot, amikor a mindenség nyugalomban van és melyik állapotban mozog. D. O’Brien a következőképpen csoportosította az erről a problémából kialakult álláspontokat:^[12]

a) nincs nyugalmi állapot (Karsten 1838: 16; Sturz 10; von Arnim 16-27);

b) két nyugalmi állapot van a ciklus során (Zeller – Nestle 939-1038; Wellmann 2507-2512; Burnet 1930: 242; Ueberweg – Praechter 106; Gomperz 190; Cornford 1912: 65; Kirk – Raven 158; Gutrie 180);

c) egyetlen nyugalmi állapot van: a megvalósult gömb állapota. A teljesen szeparált elemekről nincs leírás (Mildred 65; Cherniss 183);

d) egyetlen nyugalmi állapot van: a megvalósult gömb állapota. Valamennyi többi időszakban az elemek mozognak (Bignone 453; O’Brian 1969: 245).

A probléma abból adódik, hogy nem maradt fenn Empedoklésznek olyan írása, ami az egymást váltó nyugalom és mozgás állapotát írná le, hanem csak a Szeretet és a Viszály uralmának az idejéről beszél a fennmaradt töredékekben.

[szerkesztés] Empedoklész biológiája

Amennyiben az alábbi sorokban szereplő „halandók” halandó élőlények, úgy kialakulásukra a kozmikus ciklus két különböző szakaszában kerülhet sor:

Kettősen szólok: mert majd eggyé növekszik, hogy egyetlen legyen

a többől, majd ismét szétenyészik, hogy egyből több legyen.

Kettős a halandók keletkezése, kettős a távozásuk.

Az egyiket ugyanis a mindenek egyesülése nemzi és pusztítja el

Amaz meg, midőn azok ismét széttenyésznek, felnövekedvén szétrepül.

B 17 (A természetről)

Egyrészt az egyre növekvő Szeretet, másrészt az egyre növekvő Viszály uralma is elérheti azt a pontot, ami testrészek és élőlények megjelenését lehetővé teszi.^[13]

Empedoklész volt az első gondolkodó, aki egyfajta „evolúcióelméletet” fejtett ki.^[14] Aetiosz tanubizonysága szerint (A 72) Empedoklésznél az élővilág keletkezésekor négy korszak különböztethető meg. Az első korszakban mindenféle különálló testrészek: fej nélküli testek, kezek, szemek stb. keletkeztek, amelyek a második korszakban egymással mindenféle kombinációvá egyesültek. A harmadik korszakban „teljes természetű”, azaz hímekre és nőstényekre nem tagolódó élőlények jönnek létre,^[15] ezt követi a negyedik korszak, melyben kialakultak a ma is látható élőlények, amelyek a negyedik korszak beköszöntekor nemi úton szaporodni kezdtek.

A természetről című mű utolsó részében, Empedoklész az élőlények biológiáját tárgyalja: a légzést, szaporodást, és érzékelést.

[szerkesztés] Empedoklész látáselmélete

Empedoklész részletes látáselméletet dolgozott ki, amelyről három különböző szerzőnél is – Arisztotelész: Az érzékekről 2, 437 b 10., Theophrasztosz: Az érzékekről I. 7-8 rész és Aetiosz: IV, 13. – maradtak fenn leírások. Theophrasztosz a következőket írta:

„Megpróbálja a látószervről is elmondani, milyen az. Azt mondja, belsejében tűz van, körülötte föld és levegő, amelyeken keresztül a tűz könnyűségénél fogva úgy jön át, mint a lanternákon a fény. A pórusok felváltva tűzből és vízből állnak, közülük a tűzből valók a fehéreket, a vízből valók a feketéket ismerik föl. Mindegyik szín ugyanis a megfelelő pórusokhoz illeszkedik. A színek a szemhez kiáramlás révén jutnak el.”

(Theophrasztosz: Az érzékekről, I. 7)

Empedoklész tehát két színt fogad el létezőnek: a fehéret és a feketét, amik a tűz és a víz exemplifikációi. A látás folyamán nem a tűz fehérje és a víz feketesége áramlik be a szembe, hanem maga a tűz és a víz. A szem tehát tűzből, levegőből és földből épül fel, keverékének aránya és a szemen belül való elhelyezkedése azonban fajonként, sőt egyedenként változó:

„Nem minden szem épül fel egyformán az ellentétes elemekből: némelyekben középütt, másokban a központon kívül van a tűz. Ezért némely állatok nappal, mások meg éjszaka látnak élesebben, mégpedig azok, amelyeknek szeme kevés tüzet tartalmaz, nappal látnak jobban, mert ezeknél a belső fény a külsőt kiegyenlíti. Azok meg akiknek a szemében az ellentétes elemből van kevesebb, éjszaka látnak jobban, mert ilyenkor potólják a hiányzó elemet. De a természetével ellentétes körülmények között mindkét fajta a természetével ellentétes modón lát: hiszen <nappal> azok az állatok látnak homályosan, amelyek szemében túlteng a tűz, mert a megnövekedett nappali fényt elfedi és megszállja a víz pórusait. Amelyek szemében pedig a víz van túlsúlyban, azokkal éjszaka történik ugyanez, mert a tűzet a víz keríti hatalmába. Akkor is ez megy végbe ha emezeknél a kivülről érkező fény szétvágja a vízet, amazoknál a levegő pedig a tűzet. Mindkét esetben az ellentétnek van gyógyító hatása. A legkiválóbban elegyített és a legjobb azonban az a fajta szem, amely a két alkotórészből egyenlő arányban van összeállítva. Körülbelül ezeket mondja a látásról.”

(Theophrasztosz:Az érzékekről, I. 8)

A látás úgy jön létre, hogy a szem mintegy bekebelezi a dolgokat, amit „néz”, nem pedig letapogatja vagy tükrözi azokat.

[szerkesztés] Érzékelés és gondolkodás

Az empedoklészi érzékelésről és gondolkodásról, részletes leírást és kommentárt Theophrasztosz: Az érzékekről című művében olvashatunk. E leírás szerint, az érzékelés úgy jön létre, hogy bizonyos dolgok összeillenek mások meg nem illenek össze, az egyes érzékszervek pórusaival. Amely dolgok nem illenek a pórusokba, nagyobbak vagy kisebbek, azok „átfutnak” , vagy visszaütköznek az illető érzékszarvről, és így nem jön létre az érzékelés.

Theophrasztól tudjuk meg azt is, hogy Empedoklész miképpen vélekedett a hallás létrejöttéről: a hallószerv valamiféle „belül visszhangzó kolomp”, „húsos sarj”. Mikor a levegő beáramlik a fülbe, nekiütközik a szilárd dolgoknak és visszhangot hoz létre.

Empedoklész, a gondolkodást hasonlóként határozta meg mint az érzékelést: azokban az élőlényekben amelyekben az elemek azonos arányban keveredtek, azok értelmesebbek, mint azok amelyeknél az egyik elem túlsúlyban van.

[szerkesztés] A légzésről

Empedoklész légzésről alkotott eképzelését a következő Arisztotelésztől származó idézetben olvashatunk:

Valahányszor aztán innen tovaszáguld a folyékony vér,
a bugyborékoló levegő heves áradattal ront oda.
Amikor pedig visszaöklell, ismét kilégzés történik. Mint amikor a kislány
ragyogó ércből készült klepszüdrával játszik:
amikor a cső végét szépformájú kezével befogva
sülyeszti azt az ezüstfehér víz folyékony alakzatába,
nem megy víz a tartályba, hanem visszatartja
azt a levegő tömege, belülről nekivetődve a szük furatoknak
amig csak le nem veszi befedő kezét a sürű áramlásról. De azután
amikor a levegő átadja a helyét, beront a megfelelő mértékű víz.
Ugyanúgy midőn víz van a réz mélyében,
s a halandó bőre elfedi a kijárat nyílását,
a kivülről befele törekedő levegő a vizet visszatartja,
szilárdan tartva annak felületét a rosszhangzású kapúknál,
amig csak a gyermek kezével utjára nem engedi. Akkor ismét épp lefordítva, mint az imént
a levegő beront és a megfeleő mértékű víz tovarohan.

(Empedoklészt idézi Arisztotelész: A lélegzésről 7:473b9)

[szerkesztés] Tisztulások

A Tisztulások című mű a Természetről után íródott. A művet Empedoklész otthonától távol írta, Diels és Wilamowitz úgy tartják, hogy száműzetésben volt.^[16] A mű egy nagyobb közösség számára íródott (valószínűleg egy püthagóreus hetairiához,^[17] talán egy egész város számára.)

A költeményben Empedoklész önisteníti saját magát, a kezdő sorokban a következőket olvashatjuk:

Kedveseim, kik e nagy várost lakjátok a szőke
Akragasz árjainál, a hegyeken, ti, a jó követői,
üdv! Immár nem mint ember, de halhatatlan isten,
díszszalagokkal övezve körül, viruló koszorúkkal járok közétek, és mindenki imád, ahogyan illik.

(Empedoklész: Tisztulások [B 112])^[18]

A költeményben Empedoklész azt állítja magáról, hogy az isteni szellemkhez (daimonokhoz) hasonlóan, ebben az életében halandóságra van ítélve, de a következő életeiben újra elnyerheti az isteni létet. Azt állította magáról, hogy ő egy száműzött isten, aki azért kerül a halandók közé, mert valami bűnt követett el előző (isteni) életében.^[19]

A földi inkarnációt Empedoklész nyomorúságos dologként írja le:

Sírtam és jajgattam a szokatlan hely láttán,
ahol Gyilkosság, Gyűlölet s a Haláldémonok más nemzetségei...
ők (ti. a száműzött daimónok) bolyonganak körben a sötétben a Bűnhődés mezején.

(Empedoklész:Tisztulások [B 118])^[20]

Azonban van kiút a földi élet nyomorúságából, állította Empedoklész, az inkarnációk során a lélek egyre nagyobb szintekre emelkedhet (vagy süllyedhet) cselekedetei szerint:

Végül jósok, dalnokok és orvosok
meg vezetők lesznek a földi emberek közt,
innen emelkednek a tiszteletre legméltóbb istenekké...

(Empedoklész: Tisztulások [B 146])^[21]

A Tisztulások mű végén Empedoklész felszólításokat intéz az emberek felé a rituális áldozatok, vérontás és emberevés kapcsán, figyelmezteti őket e cselekedetek helytelenségére.

[szerkesztés] Jegyzetek

1. ^ Saját állítása szerint egyenesen isteni lény, ld. B 112.
2. ^ Ezzel a datálással egybevág az a tanúbizonyság, mely szerint a 485-ben született Gorgiasz Empedoklész tanítványa volt, ld. Diogenész Laertiosz VIII 58.
3. ^ Diogenész Laertiosz: Híres filozófusok élete VIII 74–75
4. ^ Steiger Kornél: Parmenidész és Empedoklész kozmológiája. 78. o.
5. ^ A zárójelben szerepelő számok az Empedoklésztől fennmaradt töredékek, Diels-Kranz féle jelzete.
6. ^ Szicíliai víz istennő
7. ^ John Burnet: Early Greek Philosophy (3rd edition), A & C Black Ltd., London, 1920.
8. ^ Plutarkhosz: Adversus Colotem 10: 1111 F, idézi Empedoklészt
9. ^ Szimplikiosz: Fizika-kommentár, 158 o., 13 Diels.
10. ^ Uo.
11. ^ Szimplikiosz: In Aristotelia <<De Caelo>> commentaria 529 o. (Heidelbelg 1-15 sor) idézi Empedoklészt.
12. ^ O'Brien: Empedocles' Cosmic Cycle, Cambridge, 1969.
13. ^ Azok, akik szerint élőlények csak az egyre növekvő Szeretet világkorszakában jöhetnek létre, a töredékben szereplő „halandókon” tetszőleges keverékként előálló individuális entitást értenek.
14. ^ Más alapokon építkező evolúcióelméletet találunk az atomista filozófusoknál, az evolúcióelméletek részletes kritikájára és elvetésére Arisztotelész filozófiája a példa: nála a világ, és benne az élőlények összes faja örök.
15. ^ Vö. Platón, Lakoma 189E.
16. ^ Diogenész Laertiosz VIII 52. 57 [DK 31 A 1] feljegyzése nyomán.
17. ^ A Hetairia titkos politikai-vallási társulatok megnevezése volt az ó-görög államokban
18. ^ Diogenész Laertiosz: Híres filozófusok élete VIII 62.
19. ^ Inscriptiones Graecae XIV 641, 1 (10. sor; DK 1 B 18)
20. ^ Alexandriai Kelemen: Stromata III. 14, 2 (1. sor)
21. ^ Alexandriai Kelemen: Stromata IV 150, 1; 122, 3

Megjegyzés: Az idézetek magyar változata Steiger Kornél, Thephrasztosz: Az érzékekről (Kossuth 1995), Parmenidész és Empedoklész kozmológiája (Áron 1998), KRS: A preszokratikus filozófusok (Atlantisz 1998), Görög gondolkodók 2. (Kossuth 1998) könyvekben megjelent fordításai.

[szerkesztés] Források

• G. S. Kirk, J. E. Raven, M. Schofield, A preszókratikus filozófusok, ford. Cziszter Kálmán, Steiger Kornél, Budapest, Atlantisz, 1998, ISBN 9637978992 – [a fordítás alapjául szolgáló kiadás: G. S. Kirk, J. E. Raven, M. Schofield, The Presocratic Philosophers, Cambridge, Cambridge University Press, 1983, 2. kiadás].
• Steiger Kornél, Parmenidész és Empedoklész kozmológiája, Budapest, Áron, 1998, ISBN 9638586400.
• John Burnet, Early Greek Philosophy, London, A & C Black, 1920, 2. kiadás, ISBN 0766128261 – Burnet könyvének elektronikus változata
• Pecz Vilmos: Ókori lexikon, I–IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904.
• David Furley, The Greek Cosmologists, Cambridge, Cambridge University Press, 1987, ISBN 0521333288.
• Diogenész Laertiosz, Híres filozófusok élete
• Steiger Kornél, A lappangó örökség (Fejezetek a preszókratikus filozófia antik hagyományozásának történetéből), Budapest, Jószöveg Műhely, 1999, ISBN 9639134090.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Betegh Gábor: „A Strasbourg-i Empedoklész-papirusz”, Magyar Filozófiai Szemle 43 (1999), 957-969.
• Empedoklészról
• Empedocles at Philosophical Dictionary
• Empedocles Fragments and Commentary
• Empedocles Bilingual Anthology (in Greek and English, side by side)
• Empedocles (of Acragas) at Internet Encyclopedia of Philosophy
• Stanford Encyclopedia of Philosophy entry
• Empedocles of Agrigentum at Peithô's Web
• John J. O'Connor és Edmund F. Robertson. Empedoklész a MacTutor archívumban. (angol)
• Explaination of Empedocles Theory regarding the existance of two suns