Fokhagyma
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Fokhagyma | ||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
![]() Allium sativum |
||||||||||||||||||||
Rendszertan | ||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||
|
A fokhagyma (latin nevén Allium sativum L.) gyógy-, és fűszernövény, melynek gumója fogyasztható; felvágva erőteljes aromával (egyesek szerint illattal, mások szerint szaggal) rendelkezik. Népies neve „foghagyma” vagy „büdös hagyma”.
Különleges ízjavító hatása miatt az egész világon kedvelik, egyes ókori népek varázserőt tulajdonítottak neki, gerezdjét amulettként hordták a nyakukban. A középkorban is gyógyító és tisztító erőt tulajdonítottak neki, például a pestisdoktor által viselt madárfejszerű álarc csőrrészébe többek között fokhagymalevelet is tettek (az orvos ezen át lélegezte be a levegőt).
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Hatóanyagai
Szénhidrátot, fehérjét, fontos ásványi anyagokat, C-vitamint tartalmaz. Jellegzetes illatát egy kéntartalmú anyag, az allilszulfid adja.
A modern orvostudomány igazolta érelmeszesedés elleni, emésztést elősegítő, bélfertőtlenítő, bélféregűző, vérnyomást csökkentő, epe- és májműködést elősegítő hatását.
[szerkesztés] Felhasználása
Felhasználják levesek, főzelékek, saláták, sültek, vadhúsok, szószok, kolbászáruk készítéséhez, de kedvelt a pirítóskenyér, vagy a lángosok ízesítéséhez is.
[szerkesztés] Termesztése
Gerezdjeiről szaporítják, ősszel és tavasszal 20 x 10 cm-es sor- és tőtávolságra duggatják. A kötött, illetve középkötött talajokat kedveli, egyenletes vízellátottság mellett bő termést hoz. Legfőbb termővidéke Magyarországon Makó és környéke.
[szerkesztés] Tárolása
Ha a levele és szára elszárad, a gumókat szellős helyen utánszárítják, a rögöktől, gyökérzettől megtisztítják, fűzérbe, vagy koszorúba fonva szellős, száraz helyen (padlás), felfüggesztve tárolják.
[szerkesztés] Lásd még
- vöröshagyma
- metélőhagyma (snidling)