Japán nyelv

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A japán nyelvet (nihongo, nippongo, 日本語) kb. 121 millió ember beszéli anyanyelvként, ezzel a hatodik legnagyobb beszélőközösségű nyelv a világon. E közösség legnagyobb része Japánban él. Egyetlen más országban sem beszélik első vagy második nyelvként. Standardizált változata (hjódzsungo) a tokiói dialektuson alapszik.

A japán ragozó nyelv, eredete máig sem tisztázott:

közelebbi rokonságot eddig az Okinaván beszélt rjúkjú nyelvvel igazoltak (a két nyelvet és dialektusaikat újabban a japán nyelvek családjának nevezik),
a koreai nyelvvel sokan távolabbi rokonságot feltételeznek (nyelvszerkezeti hasonlóságok, csekély számú rokon szó),
korábban gyakran az altáji nyelvcsaládba sorolták, de ez az elmélet nem egyértelműen bizonyítható és ezért nem általánosan elfogadott,
néha az ajnu (Japán őslakosai) nyelvrokonság is felmerül, emellett azonban csak igen kevés érv szól.

[szerkesztés] Írás és kiejtés

A japán nyelvben három írásrendszer van:

a hiragana,
a katakana szótagírások,
a kandzsi kínai eredetű képírás.

Használatos még a rómadzsi, ami a latin betűs írás neve. 1947-ben az USA megszállók nyomására az addigi 50 ezres nagyságrendű jelrendszer helyett az alap jelkészlet számát 1850-re korlátozták, mely ma is érvényben van.

A kandzsival a szavak fogalmi részét, pl. a főneveket, az igetőt írjuk le, míg a hiraganával a toldalékokat és a határozószókat, az idegen szavakat általában katakanával írjuk.

A következő táblázat bemutatja a japán nyelv alapvető szótagjait. A táblázatot úgy kell használni, hogy a bal oldali mássalhangzó után kiejtjük a felül lévő magánhangzót.

Van néhány kivétel és egyszerű szabály a hiragana, ill. katakana olvasásához:

ん/ン – önálló szótagot képző n hang.
Az sz-sor minden szótagja sz-szel kezdődik, kivéve し/シ, amely sinek ejtendő; hasonlóan a z-sor, melyben minden dz-vel, kivéve a じ/ジ, mely dzsinek ejtendő.
A t-sor kiejtése: ta csi cu te to. A d-sor hasonlóan: da dzsi dzu de do.
A ふ/フ mássalhangzója valójában egy f-szerű hang, amit nem a fogakkal, hanem az ajkakkal képzünk.
A v-sor mássalhangzója az angol w-hez hasonlít; hasonlóan a ふ/フ f-szerű hangjához, ez sem v, hanem a fogak helyett az ajkakkal képzett hang. A を/ヲ hangot sokszor csak simán o-nak ejtik, ám ettől még nem ugyanaz a szerepe a két hangnak.
Az あ/ア egy a magyar á-hoz hasonló hang, viszont annyira nem nyílt, és rövid.
Az i, e és o hangok olyanok, mint a magyarban.
Az う/ウ ajakkerekítés nélküli u hang, kiejtése gyakran kicsit ü-szerű.

Hiraganák
	a	i	u	e	o
-	あ	い	う	え	お
k	か	き	く	け	こ
sz	さ	し	す	せ	そ
t	た	ち	つ	て	と
n	な	に	ぬ	ね	の
h	は	ひ	ふ	へ	ほ
m	ま	み	む	め	も
j	や		ゆ		よ
r	ら	り	る	れ	ろ
v	わ				を
N	ん
g	が	ぎ	ぐ	げ	ご
z	ざ	じ	ず	ぜ	ぞ
d	だ	ぢ	づ	で	ど
b	ば	び	ぶ	べ	ぼ
p	ぱ	ぴ	ぷ	ぺ	ぽ

Katakanák
	a	i	u	e	o
-	ア	イ	ウ	エ	オ
k	カ	キ	ク	ケ	コ
sz	サ	シ	ス	セ	ソ
t	タ	チ	ツ	テ	ト
n	ナ	ニ	ヌ	ネ	ノ
h	ハ	ヒ	フ	ヘ	ホ
m	マ	ミ	ム	メ	モ
j	ヤ		ユ		ヨ
r	ラ	リ	ル	レ	ロ
v	ワ				ヲ
N	ン
g	ガ	ギ	グ	ゲ	ゴ
z	ザ	ジ	ズ	ゼ	ゾ
d	ダ	ヂ	ヅ	デ	ド
b	バ	ビ	ブ	ベ	ボ
p	パ	ピ	プ	ペ	ポ

A japán szavak magyar átírása az angolban használt Hepburn-átíráson alapul, de azzal nem azonos (az angol és a magyar nyelv különbségei miatt):

Hepburn	magyar
ts	c
ch	cs
z	dz
j	dzs
y	j/i
sh	s
s	sz
w	v
ō ē ū (néha jelöletlen)	ó é ú

Példák:

Japán	Hepburn	magyar
ローマ字	rōmaji	rómadzsi
漢字	kanji	kandzsi
黒澤	Kurosawa	Kuroszava
小林研一郎	Ken-Ichirō Kobayashi	Kobajasi Kenicsiró

Néhány szót nem szabályszerű, hanem hagyományos alakjában írunk át: gésa (szabály szerint geisa), Tokió (Tókjó), Kiotó (Kjóto) stb.

[szerkesztés] Nyelvtan

A japán nyelv tipológiailag agglutináló, alany-tárgy-ige (SOV) sorrendű mondatokkal. A mutató névmások megelőzik a jelzett szót.

A főneveknek nincs ragozásuk, az esetviszonyokat a főnévi csoportok után álló partikulák jelzik: wa- – topik jelölő, ga- – (nem topik) alany jelölője, o- – tárgyjelölő, ni- – mindenféle helyviszony jelölője, no- – mindenféle jelzői viszony jelölője (beleértve a vonatkozó mellékmondatot is), de instrumentális-partikula stb. Többes szám nincs, ha ez nem derül ki a mondatból, akkor megduplázzák a főnevet: Ott hegy-hegy van = ott hegyek vannak.

A személyes névmások gyakran kiesnek, ha referenciájuk a kontextusból kiderül. Az első személyben az udvariasság foka szerint többféle alak közül választ a beszélő, második személyben gyakran ugyancsak udvarias formula helyettesíti a névmást (pl. megszólított neve, tiszteleti -san/-sama / -szan/-szama szócskával toldva).

A számneveknek 1-10-ig 2 sorozata létezik, az eredeti japán (J) és a kínai (K) eredetű:

A japánban az igék nem vesznek fel személyragokat, viszont igeidő és mód tekintetében van igeragozás. Nincs főnévi igenév. Az igék formái a mondatban a különféle udvariassági fokot fejezik ki, pl: csináld meg- légyszíves csináld meg- tisztelettel kérlek, hogy csináld meg stb...)

Nincs magánhangzóharmónia.

A magyarral azonos a nevek használata (vezetéknév, keresztnév), a dátum és cím használata, a birtokos eset használata (először jön a birtokos, utána a birtok, pl. a ház ajtaja). A címeket is hasonló módon írják (nagyobb egységtől a kisebb felé haladva): város, városrész, háztömb stb.

A japán nyelv nagy irodalommal és hagyományokkal rendelkező elsőrangú kultúrnyelv.

[szerkesztés] Nyelvjárásai

A japán nyelv elég homogén, köszönhetően a standardizációnak. Régebben voltak nagyobb eltérések. A nyelvjárások tanulmányozásának csekély a hagyománya. Három nagy nyelvjárásra osztható: keleti, nyugati, kjúsúi. Az első csoport a Tókió főváros (az i, u elnyelése); a nyugati csoport Kjótó és Ószaka (több udvarias forma, erősebb tónuskontraszt); a kjúsúi (je szótag megléte, és az e palatizáció hatása a megelőző mássalhangzóra).

A hivatalos nyelv az iskolai oktatás révén a tókiói nyelvjárásra épülő standard nyelv. Az írás latinizációja, a szókölcsönzés máig is folyik, ez egy le nem zárult folyamat.