1960-as cannes-i filmfesztivál
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Lásd még:
A 13. cannes-i filmfesztivál (vagy ahogyan egy párhuzamos rendezvény miatt plakátja hirdette: a XIII. Nemzetközi Filmfesztivál és Virágkiállítás) 1960. május 4. és 20. között került megrendezésre, Georges Simenon frankofón belga író elnökletével. A versenyben több mint 20 nemzet 29 nagyjátékfilmjét és 31 rövidfilmjét tűzték műsorra, két játékfilmet pedig versenyen kívül vetítettek, egyikük az 1959-ben 11 Oscar-díjjal jutalmazott Ben Hur.
E fesztiválon végeredményben győzedelmesen tértek vissza a megújuló olasz filmek, hogy egy újabb évtizedre uralják a mezőnyt – bár fogadtatásuk rendkívül vegyes volt. Míg Fellini Az édes élete többségében pozitív fogadtatásban részesült, azonban erősen vitatott Arany Pálmát kapott, Antonioni filmjét, A kalandot, mely az év felfedezésének számított, a nézők kifütyülték; a rendező és a főszereplő Monica Vitti szégyenkezve hagyta el a vetítőtermet (a zsűri viszont díjazta „az új filmnyelvezet kereséséhez való jelentős hozzájárulása miatt”). A lelkesedés és a hurrogás egyébként is végig jellemezte a rendezvényt. Fellini újszerű éleslátása és képeinek hatása zavarta azokat, akik hozzászoktak az irodalmat felhasználó filmekhez.
Ami a további díjakat illeti: Melina Mercouri és Jeanne Moreau megosztva kapta a legjobb női alakítás díját, ugyanakkor nem osztanak ki díjat a férfiaknak, noha Belmondo (Moderato cantabile) nagyon számított rá…. Két szovjet film érdemelte ki a legjobb részvétel díját: A Ballada a katonáról (Csuhraj), valamint A kutyás hölgy Hejfic, ugyanakkor a régebben már díjazottaknak sem kellett üres kézzel távozniuk: Luis Buñuel és Ingmar Bergman megkülönböztetett dicséretben részesültek.
E cannes-i két hét valóban édes volt, s nem csak Marcello Mastroianni Anouk Aimée és Anita Ekbert részére. A Vasárnap soha sztárjai, Jules Dassin és Melina Mercouri a mozgalmas éjjeleken szirtakit táncoltak és tányérokat tördeltek, de az ünneplésből kivette részét Robert Mitchum (Haza a dombról) és Anthony Quinn (Ombre Bianche) is. Az elitista, sznob Cannes-ban még a legfényűzőbb vacsorák is könnyen végződhettek asztalon táncolással…
1960-ban magyar játékfilm nem vett részt versenyben, viszont ismét ott volt egy kisfilmjével Kollányi Ágoston, aki immár harmadszor vívta ki a Filmtechnikusok Szövetségének elismerését.
Az elismerésben részesült Enfants des courants d’air című rövidfilm sikeréhez hozzájárult a Franciaországban élő magyar származású operatőr: Badal János is.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Zsűri
Elnök: Georges Simenon (író – Belgium)
[szerkesztés] Versenyprogram
- Grigorij Kozincev (filmrendező – Szovjetunió)
- Diego Fabbri (író – Olaszország)
- Henry Miller (író – Amerikai Egyesült Államok)
- Hidemi Ima (filmrendező – Japán)
- Louis Chauvet (újságíró – Franciaország)
- Marc Allégret (filmrendező – Franciaország)
- Maurice Le Roux (zeneszerző – Franciaország)
- Max Lippmann (filmkritikus – Német Szövetségi Köztársaság)
- Simone Renant (színésznő – Franciaország)
- Ulyses Petit De Murat (író – Argentína)
[szerkesztés] Rövidfilmek
- Dusan Vukotic (filmrendező – Jugoszlávia)
- Georges Altman (újságíró – Finnország)
- Henri Storck (filmrendező – Belgium)
- Jean Vivie (a szakszervezet hivatalos képviselője – Franciaország)
- Nicolas Hayer (operatőr – Franciaország)
[szerkesztés] Versenyfilmek
- Avventura (A kaland)[1] – rendező: Michelangelo Antonioni
- Ballada o soldate (Ballada a katonáról) – rendező: Grigorij Csuhraj
- Cidade Ameaçada – rendező: Roberto Faria
- Dama s sobachkoy (A kutyás hölgy) – rendező: Joszif Hejfic
- Deveti krug – rendező: France Stiglic
- Home from the Hill (Haza a dombról) – rendező: Vincente Minelli
- Jakten – rendező: Erik Løchen
- Jungfrukällan (Szűzforrás) – rendező: Ingmar Bergman
- Kagi – rendező: Kon Ichikawa
- Kam čert nemůže (Kam čert nemůže) – rendező: Zdenek Podskalský
- La dolce vita (Az édes élet) – rendező: Federico Fellini
- La procesión– rendező: Francis Lauric
- L'Amérique insolite vue par François Reichenbach (Amerika egy francia szemével) – rendező: François Reichenbach
- Le trou – rendező: Jacques Becker
- Los golfos (A csavargók) – rendező: Carlos Saura
- Macario (Macario) – rendező: Roberto Gavaldón
- Moderato cantabile (Moderato cantabile) – rendező: Peter Brook
- Never on Sunday (Vasárnap soha) – rendező: Jules Dassin
- Neotpravlennoye pismo (Az el nem küldött levél) – rendező: Mihail Kalatozov
- Ombre bianche – rendező: Nicholas Ray és Baccio Bandini
- Parvi urok – rendező: Rangel Vlcsanov
- Paw, Boy of Two Worlds – rendező: Astrid Henning-Jensen
- Si le vent te fait peur – rendező: Emile Degelin
- Sons and Lovers – rendező: Jack Cardiff
- Sujata – rendező: Bimal Roy
- Ching nu yu hun – rendező: Han Hsiang Li
- Telegrame – rendező: Gheorghe Naghi, Aurel Miheles
- La joven (A fiatal lány) – rendező: Luis Buñuel
- Zezowate szczescie (Kancsal szerencse) – rendező: Andrzej Munk
[szerkesztés] Versenyen kívül
- Ben-Hur (Ben-Hur)[1] – rendező: William Wyler
- Orient Occident – rendező: Enrico Fulchignoni
[szerkesztés] Rövidfilmek
- A City Called Copenhagen – rendező: Jorgen Roos
- Aux confins de deux continents – rendező: Emlak Kredi Bankasi
- Dagen mijner jaren – rendező: Max de Haas
- De dragul printesei – rendező: Ion Popescu-Gopo
- Die Purpuline – rendező: Karl-Ludwig Ruppel
- Enfants des courants d’air – rendező: Édouard Luntz
- Fiesta en Xoxhimilco – rendező: Fernando Martínez Alvárez
- Fitz-Roy – rendező: Humberto Peruzzi
- Franz Hellens ou documents secrets – rendező: Lucien Deroisy
- In Search of Lincoln – rendező: Wondsel, Carlisle & Dunphy Productions
- La ballata del Monte Bianco – rendező: Luciano Ricci
- Le brise-glace atomique Lénine – rendező: Nicholas Cherskov
- Le journal d’un certain David – rendező: Pierre Jallaud, Sylvie Jallaud
- Le pilot m’a dit – rendező: Niklaus Gessner
- Le sourire – rendező: Serge Bourguignon
- Mali voz– rendező: Branislas Bastac
- Materia e forma – rendező: Fulvio Tului
- Notre univers – rendező: Roman Kroitor
- ORFF-Schulwerk – Rhythmisch-melodische Erziehung – rendező: Hans Rolf Strobel, Heinz Tichawsky
- Paris la belle (Szépséges Párizs)[1] – rendező: Pierre Prévert
- Perfecto Luna – rendező: Archibald Burns
- Pozor – rendező: Jirí Brdecka
- Prometey (Prométeusz) – rendező: Todor Dinov
- Ragadozó növények – rendező: Kollányi Ágoston
- Roman Mosaics in Anatolia – rendező: M.S. Ipsiroglu
- Shringar – rendező: Ravi Prakash
- Sorolla, pintor de la luz – rendező: Manuel Domínguez
- The Blue of the Sky – rendező: John Ralmon
- Uwaga diabel – rendező: Zenon Wasilewski
- Wadlopers – rendező: Emile van Moerkerken
- Winter Quaters – rendező: John P. Taylor
[szerkesztés] Díjak
[szerkesztés] Nagyjátékfilmek
- Arany Pálma: La dolce vita (Az édes élet)[1] – rendező: Federico Fellini
- Legjobb részvétel díja:
- Ballada o soldate (Ballada a katonáról) – rendező: Grigorij Csuhraj
- Dama s sobachkoy (A kutyás hölgy) – rendező: Joszif Hejfic
- Legjobb női alakítás díja:
- Melina Mercouri – Never on Sunday (Vasárnap soha)
- Jeanne Moreau – Moderato cantabile (Moderato cantabile)
- Díj:
- Avventura (A kaland) – rendező: Michelangelo Antonioni
- Kagi – rendező: Kon Ichikawa
- Külön dicséret:
- Jungfrukällan (Szűzforrás) – rendező: Ingmar Bergman
- La joven (A fiatal lány) – rendező: Luis Buñuel
[szerkesztés] Rövidfilmek
- Arany Pálma (rövidfilm): Le sourire – rendező: Serge Bourguignon
- Díj (rövidfilm):
- Paris la belle (Szépséges Párizs) – rendező: Pierre Prévert
- A City Called Copenhagen – rendező: Jorgen Roos
- Notre univers – rendező: Roman Kroitor
- Dicséret (rövidfilm): Dagen mijner jaren – rendező: Max de Haas
- Tisztelet kifejezése:
- Édouard Luntz – Enfants des courants d’air
- Pierre Prévert – Paris la belle (Szépséges Párizs)
- Pierre és Sylvie Jallaud – Le journal d’un certain David
- Serge Bourguignon – Le sourire
[szerkesztés] Megjegyzés
[szerkesztés] Külső hivatkozások
1939 | 1946 | 1947 | 1949 | 1951 | 1952 | 1953 | 1954 | 1955 | 1956 | 1957 | 1958 | 1959 | 1960 | 1961 | 1962 | 1963 | 1964 | 1965 | 1966 | 1967 | 1968 | 1969 | 1970 | 1971 | 1972 | 1973 | 1974 | 1975 | 1976 | 1977 | 1978 | 1979 | 1980 | 1981 | 1982 | 1983 | 1984 | 1985 | 1986 | 1987 | 1988 | 1989 | 1990 | 1991 | 1992 | 1993 | 1994 | 1995 | 1996 | 1997 | 1998 | 1999 | 2000 | 2001 | 2002 | 2003 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007