Italikus nyelvek

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az italikus nyelvek vagy itáliai nyelvek az indoeurópai nyelvcsalád egyik déli ágát alkotó, az ókori Itália területén beszélt, latinnal közeli rokonságban álló nyelvek vagy nyelvjárások. Róma terjeszkedésével a latin kiszorította őket, viszont az újlatin nyelvek fejlődésére – főleg hangtanilag – a hatásuk kimutatható. Mivel a ma egyedüli a latin ág él (újlatin nyelvek), ezért az italikus nyelveket egyes források gyakran egyszerűen az újlatin nyelvekkel azonosítják.

Tartalomjegyzék 1 Csoportosításuk 2 Történetük 3 Példamondatok 4 Érdekesség 5 Jegyzetek és forrás

[szerkesztés] Csoportosításuk

• latin-faliszkuszi nyelvjárások
  • latin
    • újlatin nyelvek
      • keleti csoport
        • román (dákromán; aromán, isztroromán, meglenoromán)
        • dalmát (†)
      • középső csoport
        • olasz nyelvjárások
      • nyugati csoport
        • rétoromán (friuli, romans, ladin)
        • szárd (logudorói és campidanói)
        • katalán (katalóniai, valenciai és baleár-szigeteki)
        • spanyol (kasztíliai, asztúriai és aragóniai)
        • galíciai és portugál (portugáliai és brazíliai)
        • okcitán (provanszál, langue d'oc-i és gaszkon)
        • francia
  • faliszkuszi (†)^[1]
• oszk-umber csoport (†)
  • oszk vagy oscus (†)
  • umber (†)
• szabell nyelvjárások (†)
  • paelignus (†)
  • marsus (†)
  • marrucinus (†)
  • vestinus (†)
  • szabin (sabinus) (†)
  • volscus (†)
• északi csoport (†)
  • venét (†)^[2]

[szerkesztés] Történetük

Az indoeurópai nyelveket beszélő népek északi irányból, valószínűleg több hullámban érkezhettek Itáliába az i.e. II-I. ezredforduló körüli időkben. A ránk maradt nyelvi anyag alapján valószínűsíthető, hogy létezett egy itáliai alapnyelv, amelyből a történetileg ismert változatok származtak, ennek földrajzi helye azonban bizonytalan. A legjobban dokumentált ókori itáliai nyelvek a jól ismert latinon kívül az oszk és az umber.^[3]

[szerkesztés] Példamondatok

A hasonlóság szemléltetésére egy rövid példamondat néhány itáliai nyelven:

• latin: Statuae quae sunt in horto.
• oszk: Status pus set hurtin.
• spanyol: Estatuas que están en el huerto.
• olasz: Statue che sono nell'orto.
• (magyarul: „Szobrok, amelyek a kertben vannak.”)

[szerkesztés] Érdekesség

Szerb Antal Utas és holdvilág című művében a „hiteles” etruszk mondat, a Foied vinom pipafo, cra carefo valójában erős faliszkuszi hatást mutató ólatin emlék (aranykori változatban így hangzana: Hodie vinum bibam, cras carebo), jelentése körülbelül: „Ma bort iszom, holnap nem lesz” (megfigyelhető jellegzetességek: a foied elején a media aspirata (FH) a későbbi h helyett még f körüli hang, a bibo reduplikált imperfectumot használ, a cras végéről hiányzik a réshang (alkalmasint az ejtés nyomán), a carefo alakban a futurumi rag szintén az eredeti BH nyomán f-ként jelenik meg.

[szerkesztés] Jegyzetek és forrás

1. ^ Felfogható a latin egyik ókori változatának is.
2. ^ Nem tévesztendő össze a ma beszélt venéttel, amely olasz nyelvjárás.
3. ^ A világ nyelvei, Akadémiai kiadó, Budapest, 1999, 607.