Spanyol nyelv

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

spanyol/kasztíliai (español/castellano)
Beszélik:	Argentína, Belize, Bolívia, Brazília, Chile, Costa Rica, Dominikai Köztársaság, Ecuador, Egyenlítői-Guinea, USA, El Salvador, Guatemala, Honduras, Kolumbia, Kuba, Mexikó, Nicaragua, Panama, Paraguay, Peru, Puerto Rico, Spanyolország, Uruguay, Venezuela
Terület:	Ibériai-félsziget, Afrika, Latin-Amerika
Beszélők száma:	~400 millió (becsült)
Helyezés:	2~3. (beszélők száma szerint)
Nyelvcsalád:	Indoeurópai nyelvcsalád → italikus nyelvek → latin-faliszkuszi csoport → latin → újlatin nyelvek → nyugati újlatin nyelvek → spanyol nyelv
Írás:	Latin
Hivatalos státusz
Hivatalos nyelv:	Argentína, Bolívia, Chile, Costa Rica, Dominikai Köztársaság, Ecuador, Egyenlítői-Guinea, USA (Új-Mexikó Államban), El Salvador, Guatemala, Honduras, Kolumbia, Kuba, Mexikó, Nicaragua, Panama, Paraguay, Peru, Puerto Rico (USA), Spanyolország, Uruguay, Venezuela
Szabályozza:	RAE (1713), ASALE
Nyelvkódok
ISO 639-1	es
ISO 639-2	spa
SIL	spa

A spanyol nyelv (vagy kasztíliai nyelv, ahogy a beszélők maguk is nevezik: lengua española/castellana, illetve idioma español/castellano) az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán az újlatin nyelvek nyugati, azon belül az ibériai csoportjába tartozik.^[1] A legtöbb ember által használt újlatin nyelv, az összes nyelv közül pedig az első három között szerepel a világon (részletesen lásd a vonatkozó szakaszt). Napjainkban világszerte egyre nagyobb teret kap az oktatásban is, egyrészt elterjedtsége, a spanyolul beszélők számának rohamos növekedése, másrészt dallamossága és viszonylag könnyű tanulhatósága miatt. Őse a Római Birodalom Hispania tartományának északnyugati részén beszélt latin nyelv. A középkori hódításokkal Amerikában is elterjedt a spanyol, sőt, Afrikában és Ázsiában is fellelhetőek anyanyelvi beszélők. A nyelv és a nép neve (español, spanyol) – a provanszálon keresztül – a középkori latin Hispaniolus (szó szerint: „hispánka, kis hispán”) szóból származik.^[2] Nyelvészetileg legközelebbi rokona a portugál nyelv, kölcsönös érthetőség szempontjából viszont talán az olasz nyelvhez áll közelebb.^[3]

Tartalomjegyzék 1 Elnevezés 2 Elterjedés, beszélők száma 3 Általános jellemzők 3.1 Nyelvtípus 3.2 Szókincs 3.3 Nyelvjárások 4 Történeti áttekintés 5 Írás és kiejtés 5.1 Az ábécé 5.2 Helyesírás 5.3 Példaszöveg kiejtéssel 6 Alaktan 7 Mondattan 7.1 Szórend és egyszerű mondatok 7.2 Összetett mondatok 8 Társalgási példák 9 Érdekességek 10 Jegyzetek és források 10.1 Jegyzetek 10.2 Felhasznált irodalom 11 Külső hivatkozások 11.1 Spanyol nyelvi és kulturális intézmények 11.2 Online szótárak 11.3 Egyéb nyelvészeti oldalak

[szerkesztés] Elnevezés

„Spanyol, kasztíliai vagy kasztíliai-spanyol?” Ez a kérdés régóta foglalkoztat mindenkit a nyelvet beszélők körében, és örökös vita tárgyát képezi.

A spanyol nyelv eredeti elnevezése kasztíliai (castellano), mivel a történelmi spanyol Ó-Kasztília tartomány latin nyelvjárásából alakult ki. Szintén ezen a területen találták a nyelv első írásos nyomait is. Ezzel szemben a középkori spanyol királyságoknak önálló nyelvjárásaik voltak, legjelentősebbek közülük az aragóniai és a leóni. Mára e nyelvjárások a kasztíliaival szemben visszaszorultak, csupán a nép ajkán maradtak fent falvakban, néhány ezer beszélővel, akik valamennyien „kétnyelvűek”, hiszen mind beszélik a kasztíliait.^[4] A középkori Spanyolország visszahódítása (Reconquista) idejétől a kasztíliai nyelv egyre nagyobb területet nyert, míg végül a 16. században, I. Károly uralkodásának ideje, azaz a spanyol királyságok egyesítése óta egyre gyakrabban használják a nyelvre az español (azaz szó szerint: „hispániai”) jelzőt mint általánosítást.

A nyelv elnevezése beszélőinek körében máig érzékeny társadalmi és politikai kérdés. A nyelvi kisebbségek (katalánok, galíciaiak, baszkok stb.) ugyanis a megkülönböztető jellegű castellano elnevezést részesítik előnyben, mondván, hogy nem csak a kasztíliai, hanem az ő nyelvük is spanyol nyelvnek minősül, hiszen Spanyolországban beszélik azokat is. Éppen ezért az 1978-ban kiadott spanyol alkotmány (Constitución Española) 3. cikkelyének 1. pontjában a castellano megjelölést alkalmazzák:

„El castellano es la lengua española oficial del Estado. Todos los españoles tienen el deber de conocerla y el derecho a usarla.”

„A kasztíliai az állam hivatalos spanyol nyelve. Minden spanyolnak kötelessége ismerni és joga használni.”

Amint látható tehát, a spanyol alkotmány – eleget téve mindkét nézetnek – a kasztíliai spanyol elnevezést használja, ezzel szemben külföldön mindenütt általános az español megnevezés.^[5] A helyzetet bonyolítja még az is, hogy a modern terminológiában a castellano szót a spanyol nyelv mai, Castilla y León és Castilla-La Mancha (együttesen a történelmi Kasztília) tartományokban beszélt északi nyelvjárásaira is használják, megkülönböztetésül a déli (andalúz, extremadurai, murciai stb.), szintén kasztíliai nyelvjárásoktól.

[szerkesztés] Elterjedés, beszélők száma

Spanyolországon túl a spanyol az amerikai kontinens legtöbb országának hivatalos nyelve – kivétel Kanada (angol és francia), Brazília (portugál), Suriname (holland) valamint Francia Guyana (francia). Az Egyesült Államokban az angol mellett a spanyol a legelterjedtebb nyelv, kivált a déli államokban.^[6] Afrikában Egyenlítői-Guinea államnyelve, s egészen az 1970-es évekig még a Fülöp-szigeteken is hivatalos nyelv volt a filippínó (tagalog) és az angol mellett. Összes (anyanyelvi és második nyelvi) beszélőinek száma jelenleg 400 millió körülire becsülhető (az anyanyelvi beszélők száma egy 1986. évi felmérés szerint 322 299 171, második nyelvként használók száma 60 000 000^[7]). Ezzel a spanyol a beszélők számát tekintve (a kínai és az angol után) egyes források szerint a harmadik^[8], más források szerint a második^[9] helyen szerepel a világ nyelveinek rangsorában.^[10]

[szerkesztés] Általános jellemzők

Spanyol nyelv
Helyesírás Ábécé Hangtan Fonetikai átírás Alaktan Igeragozás Voseo Kötőmód Nyelvtörténet Rokon (újlatin) nyelvek
szerkeszt

[szerkesztés] Nyelvtípus

Nyelvtani szerkezetére nézve a spanyol az indoeurópai nyelvekhez hasonlóan az ún. flektáló (hajlító-ragozó) típusú (közelebbről: szintetikus → flektáló → fuzionális) nyelvek (lenguas flexivas fusionales) közé tartozik, ami azt jelenti, hogy a ragozás (flexió) során egyetlen morféma több jellemzőt is hordozhat, s nem egyszer a szótő is megváltozik: pl. podemos („bírunk”) és pudimos („bírtunk”). A legtöbb indoeurópai nyelvhez hasonlóan a spanyolban is megvan a nyelvtani nem (hím-, nő- és bizonyos esetekben semleges nem) és az elöljárószók használata. Általánosságban véve nyelvtanilag nem tér el a többi újlatin nyelvtől.

[szerkesztés] Szókincs

Alapszókincsének mintegy 90–95%-át latin, a maradékot főleg germán, görög, illetve – a középkori arab megszállás, majd a Reconquista miatt – nagyszámú arab kölcsönszó alkotja; az amerikai nyelvváltozatot indián^[11] elemek is gazdagították. Más nyelvek hatása a szókincsre nem volt jelentős.

[szerkesztés] Nyelvjárások

A spanyolban is vannak nyelvjárások (dialectos), akárcsak a magyarban, bár a különbségek különös módon a nagy távolságok ellenére sem nagyobbak, mint a magyar nyelvjárások között. Alapvetően két nagy nyelvjáráscsoport különböztethető meg: az északi (septentrionales) és a déli (meridionales). Az utóbbi nyelvjáráscsoportra épül a Kanári-szigetek és Latin-Amerika nyelvhasználata is.

A nyelvjárások főleg kiejtésben és szókincsben különböznek egymástól, az alaktani és mondattani eltérések nem jelentősek. Az egyik legfontosabb különbség, amely alapján a két nyelvjáráscsoport elkülönül, az s, z (valamint a ce, ci kapcsolatokban levő c) betűkkel jelölt hangok ejtése.

Az északi nyelvjárásokban a két hangot megkülönböztetik (az előbbi a magyar – sokszor s-be hajló – sz hangjának, míg az utóbbi az angol „think” szó th képzésének felel meg), délen mindkettőt egyformán ejtik (a magyar sz-hez hasonló hangértékkel). A déli típusú, nem megkülönböztető kiejtést (Spanyolország kivételével a nyelvterület minden részén ez él) a spanyol szakirodalom seseo-nak nevezi. Spanyolország legdélebbi területein, a népi nyelvhasználatban él még az ún. ceceo-ejtés is (az s pösze ejtése), amely mindenkor vulgárisnak számít. Szintén a déli nyelvjárásokra jellemző Spanyolországban és Dél-Amerikában is a szó- és szótagvégi [s] gyenge aspirátává alakulása, azonban ezt a művelt nyelvben kerülni illik.

A déli nyelvjárások között az erős arab és cigány hatástól érintett andalúz (el andaluz, l'andalú) külön említést érdemel Andalúzia kulturális jelentősége és zenei hagyományai miatt; a kiejtés- és szóhasználatbeli eltérésekből adódóan gyakran önálló nyelvnek tekintik. A népies andalúz nyelvhasználatban a szóvégi mássalhangzót nem ejtik, helyette az előtte lévő magánhangzó változik meg minőségileg vagy mennyiségileg (pl. cantar [kan'ta:], cantas/canta ['kanta], cantan ['kantã], español [ehpa'ɲo:] stb.), a mássalhanzó előtti l hangot r-nek ejtik (el mundo [er'mundo], alto ['arto] stb.). Erre a nyelvjárásra épül a karibi térség nyelvhasználata is. Példa andalúz nyelvjárásra a következő spanyol népdal:

	María, sal a la puerta que ya viene tu marido, Y viene que no se aguanta del vino que trae bebido. María, María, de sobra tú lo sabías Que tanto ir a la fuente tu cantarillo se rompería. Arremángate, arremángate… [3x] …niña tu vestido / …al pasar el río / …arremángate Pero ten mucho cuidado, que por debajo te van a ver. Si no paso por tu puerta aunque me lo mande el cura Es que le temo a tu madre más que a un toro de miura. [María, María...] Tu madre quiere un cortijo, y tu padre, una fortuna, Y si me caso contigo, voy más solo que la una. [María, María...]
– spanyol népdal

A nyelvtani eltérések szintén nem jelentősek. Az egyik legfontosabb különbség, hogy Latin-Amerikában a többes szám második személyű vosotros névmás és az ennek megfelelő igealakok helyett a harmadik személyű ustedes („önök, maguk”) használatos a „ti” jelentésében is (pl. Spanyolországban vosotros cantáis, szemben a latin-amerikai ustedes cantan alakkal). Ezen kívül Közép- és Dél-Amerika néhány országában elterjedt egyes szám második személyben tú helyett a régies vos névmás használata (a latin vos, „ti” alakból), amelyhez (a kijelentő mód jelen idejében, valamint a felszólító mód állító alakjában) külön igealak tartozik (részletes leírás a voseo szócikkben).

[szerkesztés] Történeti áttekintés

A mai spanyol nyelv történetileg olyan latin nyelvjárások továbbélése, amelyeket az Ibériai-félsziget északi területein – a történelmi Kasztília (Castilla) vidékén – beszéltek. A középkori Hispániában még számos beszélője volt egyéb, nagyon közeli rokon latin nyelvjárásoknak is, pl. a leóninak, amelynek máig élő változata az asztúriai vagy bable, illetve az aragóniainak, amely a katalán nyelvhez áll közelebb és még néhány ezren beszélik. Ezek – a kasztíliaival együtt – az ókori Hispániában beszélt latin nyelvváltozatokból fejlődtek ki.

Hispania volt az egyik legkorábbi tartomány, melyre a római befolyási övezet kiterjedt (már a pun háborúk idején), így az egyik legkorábban romanizálódott területe volt a birodalomnak. Hispániában az ún. hispanoromán kultúra a Kr. e. 1. század idejére gyakorlatilag már kialakult, nyelvi és kulturális egységet képezett. A beszélt latin (ún. vulgáris latin) idővel egyre jobban eltávolodott az irodalmi emlékekből ismert aranykori latinságtól, az írott nyelv azonban sokkal konzervatívabb volt, az oktatás is igyekezett a „tiszta”, azaz az aranykori Róma nyelvét megőrizni. Így vált el egyre jobban írott és beszélt nyelv, míg az előbbit már külön meg kellett tanítani, le kellett fordítani a beszélőknek (ez a folyamat természetesen több száz évig tartott). A Hispániában beszélt latin tehát alakult a maga útján, míg egyszer csak spanyolnak nevezzük, mégpedig az első nyelvemléktől számítva, tehát akkortól, amikor a beszélt nyelvet bizonyíthatóan elkezdték írásban is használni, s a kettő tudatosan is szétvált. A spanyol-latin (óspanyol) első írásos emlékei a 10. századból származnak, az irodalomban a 12. században bukkan fel először (Cantar de Mio Cid). A latinra természetesen az őslakosság (ibérek, keltibérek) nyelvei is hatottak, utóbb a vizigótok, arabok nyelve is befolyással volt rá, főként a szókincsre.

[szerkesztés] Írás és kiejtés

A többi újlatin nyelvhez hasonlóan a spanyol a latin írást használja. A latinban meg nem lévő (vagy írásban nem jelölt) hangok jelölésére betűkapcsolatokat (CH és LL), valamint mellékjelet (Ñ) használ. A helyesírás nagyjából fonetikusnak (kiejtés szerintinek) tekinthető, bár történetileg őriz olyan betűket (pl. H, LL, V), amelyeknek ma már nincs fonológiai megkülönböztető szerepük.

A magánhangzók rendszerében a legtöbb újlatin nyelvtől eltérően a spanyolban csak öt fonéma ismert [a, e, i, o, u]. Az [e] és [o] hangoknak környezetüktől függően van nyíltabban, illetve zártabban ejtett változatuk, azonban ennek nincs jelentésmegkülönböztető szerepe. A gyenge (hangsúlytalan) i [j] és u [w] más magánhangzó környezetében félhangzóként viselkedik, így kettős- (diptongos) illetve ritkábban hármashangzók (triptongos) keletkeznek, amelyek a szótagolásnál elemekre nem bonthatók. A magánhangzókat mindig (hangsúlytalan helyzetben is) tisztán és röviden ejtik, a hangsúlyos magánhangzók – főleg nyílt szótagban – némileg megnyúlhatnak.

A hangsúlyos magánhangzót ékezettel jelölik, kivéve:

• ha a szó magánhangzóra, magánhangzó+s-re vagy magánhangzó+n-re végződik és másodéles, illetve
• ha a szó egyéb mássalhangzóra végződik és véghangsúlyos.

Az ékezet ezen kívül jelentésmegkülönböztetésre is használatos, általában olyan azonos alakú szópárok esetében, amelyek közül az egyik hangsúlytalanul a mondatban mást jelent: pl. tú – „te” és tu – „a te...-d” (birtokos determináns). A mássalhagzók között találhatók zöngétlen és zöngés zárhangok: [p, t, k] és [b, d, g] (az utóbbiak magánhangzók között gyengébben ejtődnek, réshangokká válnak); oldalréshangok: [l], valamint a már szinte teljesen kiveszett [λ]; orrhangok: [m, n], illetve a palatális [ɲ]; zöngétlen réshangok: [f, j, s, x] és a Spanyolországban használatos [θ], valamint a [ʧ] zár-réshang (affrikáta).^[12]

[szerkesztés] Az ábécé

A spanyol ábécét (abecedario) 29 betű alkotja, amelyeknek hivatalos sorrendje:

A, B, C, CH, D, E, F, G, H, I, J, K, L, LL, M, N, Ñ, O, P, Q, R, S, T, U, V, W, X, Y, Z. ^[13][14]

A K és W betűket – a többi újlatin nyelvhez hasonlóan – csak néhány idegen szóban használják. A betűk nevei nőneműek.

[szerkesztés] Helyesírás

A spanyol helyesírás (Ortografía) is általánosságban a nyugati újlatin nyelvek szabályait követi. Egyik különlegessége, amely szinte az összes latin betűs nyelv között egyedivé teszi, hogy a felkiáltó és a kérdőjelet a vonatkozó mondatrész elé is kiteszik, mégpedig 180 fokban megfordítva: ¿Qué hora es?, preguntó. „Hány óra van? – kérdezte.” ¡¡¡Cuánta gente!!! „Mennyi ember!!!”

[szerkesztés] Példaszöveg kiejtéssel

Az alábbi példamondat idézet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából, meghallgatható a kétféle standard kiejtésben.^[15]

„Todos los seres humanos nacen libres e iguales en dignidad y derechos, y dotados como están de razón y conciencia, deben comportarse fraternalmente los unos con los otros.”

„Minden emberi lény szabadon születik, egyenlő méltósága és joga van; ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.”

• spanyolországi standard kiejtés (madridi-északi): Margarita Gracia Sanz (Valencia)
• latin-amerikai standard kiejtés: René Alejandro Zaldívar Gallegos (Durango, Mexikó)

[szerkesztés] Alaktan

A spanyol alaktan (Morfología) általánosságban nem tér el a többi újlatin nyelv alaktanától. A névszóragozás (a személyes névmások kivételével) teljesen leépült, így helyette az esetek kifejezésére elöljárószók használatosak (ahogy az a legtöbb indoeurópai nyelvben mára bekövetkezett).

A főnevek hím- és nőneműek lehetnek, jellemző sajátosság viszont, hogy a névelők, névmások megtartották a semleges nemű alakot is (el, la, lo; él, ella, ello; este, esta, esto; stb.). A főnevek neme legtöbbször a végződésből megállapítható, vannak azonban kivételek. A mellékneveket nemben és számban egyeztetni kell a jelzett főnévvel. A főnevek és melléknevek többes számának képzése – a nyugati újlatin nyelvekhez hasonlóan – általában -es vagy -s hozzáadásával történik, bizonyos esetekben azonban a többes számú alak megegyezik az egyes számúval.

A személyes névmás kitétele a mondatban mindig opcionális (ahogyan a magyarban is), csak hangsúlyos esetben használatos, mivel az ige ragjából pontosan kiderül a szám és a személy.

Az igéknél az egyik legjellemzőbb sajátosság a többféle létige. A tulajdonképpeni ser létige (a latin esse ’lenni’ igéből) mindig állandó tulajdonságot, származást, foglalkozást, anyagi minőséget, illetve időpontot fejez ki, az estar (a latin stare ’állni, fenállni’ igéből; ún. állapotige) pedig átmeneti állapotot, helyzetet jelöl, bár léteznek a két aspektus között is átmenetek. A helyzetet az is bonyolítja, hogy bizonyos melléknevek mellett hagyományosan a ser, míg mások mellett az estar használatos – függetlenül az iménti értelmezéstől. Továbbá annak kifejezésére, hogy valami (valahol) „létezik, van” (vagyis a létezés puszta tényének rögzítésére), egy harmadik igét használnak: az haber segédige (a latin habere ’birtokolni’ igéből) személytelen alakját, az hayt, amely csak harmadik személyekben fordulhat elő. Pl. Hay dos alumnos en el aula. „Két tanuló van a teremben.” A birtoklás kifejezésére szintén külön ige használatos (ez valamennyi újlatin nyelvben közös sajátosság), a tener (a latin tenere ’tartani’ igéből): Tengo una casa. „Van egy házam.”

A számok 1-től 10-ig: 1 un, uno, una | 2 dos | 3 tres | 4 cuatro | 5 cinco | 6 seis | 7 siete | 8 ocho | 9 nueve | 10 diez

[szerkesztés] Mondattan

A mondattan (Sintaxis) a mondatot alkotó szófajok kapcsolatának szabályszerűségeit írja le. E fejezet keretein belül a spanyol szórend sajátosságairól, az egyszerű és összetett mondatok legfőbb jellemzőiről szólunk tömören.

[szerkesztés] Szórend és egyszerű mondatok

A spanyol szórend (orden de las palabras) szabadnak tekinthető, akárcsak a magyar, az egyes mondatrészek helyét általánosságban az értelmi hangsúly határozza meg, azaz hogy mit szeretnénk kiemelni. Az egyenes szórend általában alany (sujeto) – állítmány (predicado) – tárgy (objeto directo), majd a többi mondatrész.^[16]

Az alábbi példamondat („Három szép tanulólány kijött a teremből”) hat egyformán lehetséges változata jól szemlélteti a spanyol szórend szabadságát:

1. Tres bellas alumnas salieron del aula. (alany–ige–határozó)
2. Del aula salieron tres alumnas bellas. (határozó–ige–alany)
3. Salieron del aula tres bellas alumnas. (ige–határozó–alany)
4. Salieron tres alumnas bellas del aula. (ige–alany–határozó)
5. Del aula tres bellas alumnas salieron. (határozó–alany–ige)
6. Tres alumnas bellas del aula salieron. (alany–határozó–ige)

Tárgy nélküli mondatokban az „állítmány – alany – többi mondatrész” szórend a gyakoribb (lásd a 4. változatot).

A jelző állhat a jelzett szó előtt és utána is. Bizonyos esetekben a sorrend jelentésmegkülönböztető szerepet tölt be.

A névelők és a névmások általában a jelzett szó előtt állnak, a főnév után írt mutató névmás sokszor rosszalló értelmű kiemelést jelöl: este hombre „ez az ember”, szemben az el hombre este „az ilyen ember” alakkal. A főnevek a deiktikus (rámutató, kijelölő, magyarázó) szerkezeteknél a névelővel helyettesíthetők: <el libro> que está a la derecha („a könyv, amely a jobb oldalon van”) → <el> de la derecha „<az ott> jobb felől”, María <la> del barrio „María, <az [a lány]> a külvárosból”.

A személyes névmások hangsúlytalan (tárgyesetű, részes esetű, visszaható) alakjai mindig közvetlenül az igét megelőzve állnak, illetve bizonyos igealakok végéhez (imperativo, infinitivo és gerundio) simulószóként tapadnak. E névmások kombinált használata esetén a sorrendjük is kötött, amitől eltérni nem lehet: [se]–[te/os]–[me/nos]–[lo(s)/la(s)/le(s)], vagyis mindig a se névmás áll legelöl, azt követi a második, majd az első, végül a harmadik személyű névmás. Példák: Te lo hago. „Megteszem neked (azt).” ¡Pregúntaselo! „Kérdezd meg tőle (azt)!” ¡No te me caigas! „Nehogy elessél nekem!”.

[szerkesztés] Összetett mondatok

Az összetett mondatok (oraciones compuestas) a magyarhoz hasonlóan lehetnek mellérendelőek és alárendelőek: ennek megfelelően a tagmondatokat mellérendelő, illetve alárendelő kötőszókkal kapcsolják össze (a kötőszavak csoportosítását lásd az alaktanról szóló szócikkben).

Az alárendelő összetett mondatok (oraciones compuestas subordinadas) jellegzetessége, hogy a bizonytalanság, kívánság kifejezésére, valamint a jelen és múlt idejű feltételes mondatok „ha” utáni főmondataiban a többi újlatin nyelvben is jellemző kötőmódot használják: pl. No creo que <vengan> (nem pedig *vienen) „Nem hiszem, hogy eljönnek”. Példa feltételes mondatra: Si hubieses/hubieras estudiado bien, no habrías (vagy hubieses/hubieras) recibido mala nota. „Ha rendesen tanultál volna, nem kaptál volna rossz jegyet.”

Érdemes említést tenni még a mondatbeli időviszonyokról is. A spanyol a magyarral ellentétben (viszont az összes indoeurópai nyelvhez hasonlóan) abszolútidő-viszonyítású nyelv, ami annyit jelent, hogy az igeidőket az elbeszélés abszolút jelen idejéhez is kell viszonyítani, nem csak a történésen belüli idősíkok számítanak. Ennek megfelelően a spanyolban több igeidő szükséges, pl. egy adott múltbeli cselekvést megelőző cselekvés kifejezésére. Például a magyarban az „azt mondta, hogy olvas” mondatban az „olvas” automatikusan az elbeszélés múlt idejében értendő, vagyis az időviszonyítási alap átugrik a múltra a múlt idejű főmondatnak köszönhetően. A spanyolban ezzel szemben nem állhat jelen időben formailag sem az állítmány ilyenkor, mivel az alany nem a jelenben mondta azt, hogy olvas: ilyen esetekben az ún. folyamatos múlt használandó: Dijo que <leía>. A jelenség gyökere a latin consecutio temporum („az idők egymásra következése”) felettébb összetett hagyományaiban keresendő.

[szerkesztés] Társalgási példák

¡Hola!	Szia(sztok)! Helló!
¡Buenos días! / ¡Buenas tardes! / ¡Buenas noches!	Jó reggelt/napot! (délig) / Jó napot! / Jó estét/éjszakát!
¿Cómo estás? / ¿Cómo está? / ¿Cómo están?	Hogy vagy? / Hogy van? / Hogy vannak?
Bien, gracias.	Jól, köszönöm/köszönjük.
¿Cómo te llamas? / ¿Cuál es tu nombre?	Hogy hívnak? / Mi a neved?
Mi nombre es Pedro. / Me llamo Pedro.	A nevem Péter. / Péternek hívnak.
¿Hablas español?	Beszélsz spanyolul?
Sí. / No.	Igen. / Nem.
Comprendo. / Entiendo.	Értem.
No te comprendo. / No le entiendo.	Nem értelek téged. / Nem értem Önt.
¿De dónde eres? / ¿De dónde es?	Hova valósi vagy? / Hova valósi?
Soy mexicano. / Soy húngaro, de Hungría.	Mexikói vagyok. / Magyar vagyok, Magyarországról.
¿Qué haces? / ¿Qué hace?	Mit csinálsz? / Mit csinál?
Estudio. / Trabajo.	Tanulok. / Dolgozom.
¿Qué estás haciendo?	Mit csinálsz éppen?
Estoy leyendo una historia.	Egy történetet olvasok éppen.
Debe ser interesante.	Érdekes lehet.
Así es.	Bizony az.
Ahora debo irme. Luego conversaremos.	Most el kell mennem. Később még beszélünk.
Está bien. Hasta luego, cuídate.	Rendben van. Viszlát, vigyázz magadra.

[szerkesztés] Érdekességek

• A leghosszabb értelmes szavak a spanyolban (betű/szótag):
  • archianticonstitucionalmente (28/11) „meglehetősen alkotmányellenes módon”,
  • otorrinolaringológicamente (26/12) „fül-orr-gégészetileg”.

• A leggyakrabban előforduló magánhangzó az E.
• A spanyol Ñ betű a latin NN-ből alakult ki úgy, hogy a középkori szövegmásolók (scriptorok) egyszerűsítési szándékkal a két N-t úgy jelölték, hogy az első fölé egy sokkal kisebb második N-t biggyesztettek, majd a felső „~” jellé egyszerűsödött.

• Kevesen tudják, hogy az első írásos nyelvemlékek a régi kasztíliai nyelvjárás elemeit tartalmazó vulgáris latinul íródott Cartularios de Valpuesta (Valpuestai okiratok) a 800-as évek elejéről származó kéziratok, megelőzve az első újlatin nyelvemléknek tartott ófrancia Strasbourg-i esküt.

• Az első spanyol nyelvtant 1492-ben írták (Elio Antonio de Nebrija: Gramática de la Lengua Castellana), így a spanyol az első modern európai nyelv, amely írott nyelvtannal rendelkezett, megelőzve ezzel olyan történelmi múltú nyelveket, mint az angol, a francia, vagy a német.

• Spanyol eredetű szavak a magyarban például a bodega (bodega), csokoládé (chocolate), embargó (embargo), gitár (guitarra), kannibál (caníbal), kanyon (cañón), orkán (huracán), platina (platino), pláza (plaza), siló (silo), szieszta (siesta), talizmán (talismán), tornádó (tornado < tronada), vanília (vainilla) stb.

[szerkesztés] Jegyzetek és források

[szerkesztés] Jegyzetek

1. ^ Besorolásának szempontjait és a részletes érvelést lásd az Ethnologue.com oldalon.
2. ^ Az pedig végső soron a Hispania tartománynévből ered, a magyarba pedig az egyszerűsödött Spaniolus formából az északi olasz nyelvjárási spagnol(o) – s-sel ejtve – alak közvetítésével került. Lásd még: RAE, Diccionario de la Lengua Española, 22. kiadás, Madrid, Espasa, 2001, 973; és Zaicz Gábor, Etimológiai szótár, Budapest, Tinta, 2006, 746.
3. ^ A portugállal az Ethonlogue.com adatai alapján 89%-os a szókincsbeli egyezés, azonban a standard portugál változatok (portugáliai, brazíliai) hangtani eltérései miatt az élőbeszédben csak mérsékelt a kölcsönös érthetőség a spanyol és a portugál között. Ugyanakkor hangtanilag sokkal közelebb áll a spanyolhoz a galíciai nyelv, amely a portugál régebbi – spanyol hatástól érintett – változatának fogható fel. Az olasszal valamivel kisebbek – 82%-osak – a szókincsbeli egyezések, azonban a hangtani, alaktani és mondattani hasonlóságok miatt magas fokú a kölcsönös érthetőség.
4. ^ Nem tévesztendő össze nyelv a nyelvjárással (bár a nyelvészetben e két fogalom tartalmáról szüntelen vita folyik): a katalánt és a galíciait különálló nyelvnek tekintjük. Az előbbi felfogható a franciaország déli részén beszélt provanszál spanyolországi változatának, míg az utóbbi az óportugál ma beszélt, hangtanilag a spanyolhoz közelebb álló nyelvjárása.
5. ^ Ha belegondolunk, hasonló problémák minden nagyobb nyelvben előfordulnak: a tulajdonképpeni olasz nyelv is csak egy kisebb tartomány, Toszkána nyelvjárása volt, Olaszországban még ma is több újlatin nyelv és több száz nyelvjárás él, amely különbözik a tulajdonképpeni olasztól. Nem is beszélve a ma uralkodó, eredetét tekintve észak-Tisza-vidéki magyarról, mely a rádió és televízió egyeduralma révén lassan kiszorítja száz éve még eleven nyelvjárásainkat.
6. ^ Bár különös módon jogilag sem az angolnak, sem a spanyolnak nincs hivatalos nyelvi státusza az USA-ban, ez a kategória ugyanis az Egyesült Államok jogalkotásában ismeretlen.
7. ^ Ethnologue, Languages of the World, 15. kiadás, SIL International, 2005, 560.
8. ^ pl. Dr. Rátóti Benő, Ország, címer, zászló, Budapest, Móra, 1989, 136.; Világatlasz, Budapest, Cartographia, 1995, 275.
9. ^ Top 100 Languages of the World by Population (Ethnologue, Languages of the World, 13. kiadás, 1996.)
10. ^ Lásd a spanyol anyanyelvű lakosság listája országok szerint lapot.
11. ^ Az „indián” gyűjtőnév az amerikai kontinens valamennyi őslakos népére és nyelvére. Valójában több száz különböző – egymással nem rokon – nyelvről és nyelvcsaládról van szó.
12. ^ Nyelvjárásokban a mássalhangzóknak ezen kívül többféle ejtésváltozata is lehetséges, például Latin-Amerika egyes vidékein a [j] helyett magyar zs-t, illetve dzs-t is ejthetnek.
13. ^ A CH és LL betűket egy ideig különálló betűkként kezelték a szótárak és lexikonok. 1994-ben azonban a Spanyol Királyi Akadémia (Real Academia Española) az igényeknek megfelelően visszaállította azt a szabályt, amelynek megfelelően az ezekkel a betűkkel kezdődő szavakat az egyszerűsített latin ábécé sorrendje szerint, a C és L betűknél kell szerepeltetni.
14. ^ Az ábécé meghallgatása egy latin-amerikai beszélőtől (mp3)
15. ^ Összehasonlításképpen ugyanez a szöveg a legközelebbi rokon portugál nyelven kiejtéssel: Todos os seres humanos nascem livres e iguais em dignidade e em direitos. Dotados de razão e de consciência, devem agir uns para com os outros em espírito de fraternidade.
16. ^ A nemzetközi szakirodalom az ilyen típusú szórendet kedvelő nyelveket SVO-nyelveknek is nevezi, amely az angol Subject-Verb-Object azaz „alany–ige–tárgy” sorrend rövidítése.

[szerkesztés] Felhasznált irodalom

• Real Academia Española (RAE): Gramática Descriptiva de la Lengua Española („A spanyol nyelv leíró nyelvtana”), szerk. Ignacio Bosque és Violeta Demonte, Espasa, Madrid, 1999, ISBN 8423979172.

1. Sintaxis básica de las clases de palabras („A szófajok alapmondattana”), ISBN 8423979180.
2. Las construcciones sintácticas fundamentales. Relaciones temporales, aspectuales y modales („Az alapvető mondattani szerkezetek. Igeidő-, -szemlélet- és -módviszonyok”), ISBN 8423979199.
3. Entre la oración y el discurso. Morfología („A mondat és a szöveg közt. Alaktan”), ISBN 8423979202.

• Manual de Español Correcto („A helyes spanyol nyelvhasználat kézikönyve”), Dr. Leonardo Gómez Torrego, Arco Libros, 2001, ISBN 8476350570.
• A világ nyelvei (Fodor István főszerk., Csongor Barna et. al. szakszerk.), Akadémiai kiadó, Budapest, 2000, ISBN 9630575973.
• RAE-konzultációk anyagai.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

[szerkesztés] Spanyol nyelvi és kulturális intézmények

• (spanyolul) Real Academia Española (RAE) – a Spanyol Királyi Akadémia honlapja.
• (spanyolul) Asociación de Academias de la Lengua Española – a Spanyol Nyelvi Akadémiák Egyesületének honlapja.
• Instituto Cervantes – a budapesti Cervantes Intézet (spanyol intézet) magyar nyelvű honlapja.

[szerkesztés] Online szótárak

• (spanyolul) Diccionario de la Lengua Española – a RAE online spanyol értelmező nagyszótára.
• (spanyolul) Diccionario Panhispánico de Dudas – a RAE online spanyol nyelvhelyességi szótára.
• (spanyolul) Ortografía de la Lengua Española – letölthető spanyol helyesírási szabályzat (PDF) a RAE-tól.
• magyar–spanyol, spanyol–magyar online szótár

[szerkesztés] Egyéb nyelvészeti oldalak

• (spanyolul) La Página del Idioma Español – a spanyol nyelvnek szentelt weboldal.
• (angolul) Ethnologue – a spanyol nyelv nyelvészeti besorolása, néhány érdekes adat.
• Számok, napok, hónapok, évszakok, színek spanyolul, hangos kiejtéssel
• Arial Unicode MS – letölthető betűkészlet az IPA fonetikai jelek helyes megjelenítéséhez.

	Az Európai Unió hivatalos nyelvei
angol | bolgár | cseh | dán | észt | finn | francia | görög | holland ír | lengyel | lett | litván | magyar | máltai | német | olasz portugál | román | spanyol | svéd | szlovák | szlovén
Forrás: Nyelvek az EU-ban