Kövess Hermann
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Kövessházy Kövess Hermann báró (Hermann Freiherr Kövess von Kövessháza) (Temesvár; 1854. március 30. – Bécs, 1924. szeptember 22.) erdélyi szász származású katonatiszt, hadmérnök, k.u.k. tábornagy (Feldmarschall), az I. világháború sikeres harctéri parancsnoka, császári és királyi tanácsos, 1918-tól báró. 1918. november végétől az Osztrák–Magyar Monarchia fegyveres erőinek utolsó főparancsnoka.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] Származása, tanulóévei
Kövessházy (vagy Kövessházai) Kövess Hermann 1854. március 30-án született Temesváron. Édesapja az osztrák hadsereg tábornoka, édesanyja erdélyi szász asszony volt. 1865-ben beíratták a hainburgi hadapródiskolába. Egy évig tanult a hadmérnöki akadémián (Genie-Akademie) a dél-morvaországi Znaim an der Thaya melletti Klosterbruckban (ma: Kloster Louka, Znojmo mellett, a Cseh Köztársaságban), azután átment a bécsi Katonai Műszaki Akadémiára, a hadmérnöki karra.
[szerkesztés] Ifjú tisztként
1872 szeptemberében hadnagyi rangban a bécsi 2. műszaki ezredhez (Genie-Regiment) osztották be, itt 1875. május 1-jén főhadnaggyá léptették elő. 1876–1878 között jó eredménnyel elvégezte a Vezérkari Akadémiát (Kriegsschule). Kiváló szolgálataiért 1879 novemberében rendkívüli előléptetéssel századosi rangot kapott.
1882-ben résztvett a dél-dalmáciai hadjáratban, amely a Krivosje-i lázadások leverésére irányult. A hadművelet parancsnokló tábornokától és a császártól olyan kitüntető ajánlást kapott, mely feljogosította őt a Signum Laudis érdemrend bronz fokozatának viselére (a hadi szalaggal kiegészítve), 1890-től kezdve, amikor ezt a kitüntetést megalapították. Ezenkívül 1882. július 9-én megkapta az olasz Koronarend lovagi keresztjét is.
Az 1882-es dél-dalmáciai hadjárat után Kövess sikertelenül tette le következő vezérkari vizsgáit és áthelyezték a gyalogsághoz. A kitűnő képességű tiszt valószínűleg emiatt nem kapta meg sohasem a Katonai Érdemkeresztet békeidőben. Ugyanakkor a szolgálatban nyújtott kiváló teljesítménye nyomán 1890. május 1-jén rendkívüli őrnagyi előléptetést kapott a 26. gyalogezredbe. Ezt követte 1894. május 1-ji „normál” előléptetése alezredessé a 72. gyalogezredbe, majd 1896. november 1-jén ismét rendkívüli ezredesi előléptetés az 52. gyalogezredbe. 1898 márciusában kinevezték a bécsi 23. gyalogezred parancsnokává. Vezetése alatt az ezred a bécsi helyőrségei közül a legjobb minősítést kapta, gyakran kapott megbízásokat magától a császártól. 1900 áprilisában kitüntették a szerb Takovo Érdemrend 2. fokozatával. 1900 körül Kövess Hermann ezredes a bécsi helyőrség jól ismert személyiségévé vált. Különleges egyéniség volt: az egész k.u.k. hadsereg legfiatalabb ezredese, aki ráadásul protestáns vallású. Figyelemre méltó, hogy ilyen magasra vihette egy alapvetően katolikus társadalmi hierarchiában. (Később ő lett az Osztrák–Magyar Monarchia egyetlen protestáns vallású tábornagya). Személyének további érdekessége volt, hogy pikkelysömör (psoriasis) miatt felmentést kapott a kötelező bajuszviselés alól, emiatt koránál sokkal fiatalabbnak látszott.
1902 áprilisában kitüntették a 3. osztályú Vaskorona Renddel, ugyanezen év november 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő. 1902 októberétől 1906 novemberéig a 15. gyalogsági dandár parancsnoka volt. 1903 áprilisában megkapta a 2. osztályú Berthold érdemrendet, 1904 januárjában 1. osztályú Zähringeni Oroszlán érdemrendet, mindkettőt a Badeni Nagyhercegségtől. 1906 novemberétől 1910 áprilisáig az innsbrucki 8. gyalogsági hadosztály parancsnoka volt. 1907. május 1-jén altábornaggyá léptették elő, és 1908. augusztus 12-én a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntették ki. 1910–1911 között ő volt a tiroli erődítési munkálatok és erődítmények főfelügyelője. Jenő főherceg (1863–1954), a XIV. hadtest parancsnoka (később, a világháborúban az egész délnyugati front parancsnoka) kiváló minősítéseket adott róla.
[szerkesztés] Házassága, gyermekei
Kövess százados 1892 őszén a felső-ausztriai Gmundenben feleségül vette Eugenie Hye von Glunek bárókisasszonyt, Anton Hye von Glunek báró második házasságából származó legkisebb leányát. Az apa jónevű ügyvéd és a Monarchia igazságügyminisztere volt. A házaspárnak három fia született: Adalbert, Géza and Jenő (Eugen). Adalbert, a legidősebb fiú 1914-ben elesett az világháborúban, a Császári Vadászok (Kaiserjäger) hadnagyaként. Conrad tábornagyhoz, Hazai Samu vezérezredeshez és Pflanzer-Baltin vezérezredeshez hasonlóan, Kövess Hermann tábornagy is az első galíciai hadjáratokban veszítette el egyik fiát. Két kisebbik fia tüzértisztként szolgálta le a világháborút. Báró Kövess Géza (* 1896–?) később hadtörténész lett.
[szerkesztés] Szolgálati ideje Erdélyben 1914-ig
1911 júniusában a nagyszebeni XII. hadtest parancsnokává nevezték ki, e minőségében Erdély katonai parancsnoka lett. Hamarosan, 1911 augusztusában titkos tanácsossá nevezték ki, és 1911. november 1-jén gyalogsági tábornokká (General der Infanterie) léptették elő. 1912 augusztusában, röviddel azután, hogy a 95. gyalogezred tulajdonosának (azaz tiszteletbeli ezredesének) jelölték, ártatlanul belekeveredett egy nagyszebeni vallásügyi vitába, amelynek során mintegy 400 katolikus szász polgár tért át protestáns hitre, mert konfliktusuk támadt Egon Hohenlohe herceggel, a város főplébánosával (Stadtpfarrer). A bécsi udvar katolikus köreiben hatalmas botrány kerekedett. Hohenlohe herceg jelentést írt a trónörökösnek, Ferenc Ferdinánd főhercegnek, amelyben azt közölte, hogy Kövess tábornok tétlenül szemlélte az eseményeket, és azzal, hogy nem vette tudomásul a problémát, alapjában támogatta az „El Rómától” („Los von Rom”) mozgalmat. A féltékeny bajtársaknak kapóra jött, hogy intrikákat szőhetnek Kövess ellen, és megpróbálták idő előtt nyugállományba küldetni. Kövess szerencséjére azonban a császár kedvezően emlékezett bécsi szolgálati évekre, így a tábornok a helyén maradhatott, bár az 1. osztályú Vaskorona érdemrendet csak 1914. március 7-én kapta meg, egy év késéssel.
 Kövess Hermann |
 Kövess Hermann |
 A Signum Laudis katonai érdemrend |
 Az osztrák Vaskorona érdemrend |
[szerkesztés] Az I. világháborúban
[szerkesztés] A keleti fronton
1914 júliusában, a világháború kitörésekor az 57 éves Kövess gyalogsági tábornok, a XII. hadtest parancsnoka már a nyugállományba vonulás előtt állt, rangidősként az összes hadtestparancsnok között. Mégis meghagyták a XII. hadtest parancsnokának, miközben nála rangban fiatalabb főtisztek egész hadseregek parancsnokságát kapták meg (így pl. Eduard von Böhm-Ermolli báró gyalogsági tábornokot a 2. hadsereg, Viktor Dankl von Kraśnik gróf gyalogsági tábornokot az 1. hadsereg élére nevezték ki).
1914 augusztusában Kövess XII. hadtestét, amely a 2. hadsereg alárendeltségébe tartozott, a keleti frontra vezényelték, az oroszok ellen. Sokáig ez a hadtest volt a 2. hadsereg egyetlen egysége volt a keleti fronton, a többi hadtest még felvonulóban volt a Délvidék felől. A galíciai fronton Kövess hadteste egyedül állt szemben Russzkij (1855–1919) tábornok 3. orosz hadseregével. A XII. hadtestet e harcokban súlyos veszteségek érték, hol Brudermann altábornagy 3.hadseregének, hol Böhm-Ermolli tábornok 2. hadseregének parancsnoksága alatt. Korábbi kitüntetései mellé 1914. október 5-én Kövess megkapta a Vaskorona érdemrend nagykeresztjét is.
1915 elején a XII. hadtestet feltöltötték és megerősítették, így létrejött a Kövess Hadseregcsoport (Armeegruppe Kövess), amelyet Woyrsch porosz vezérezredes parancsnoksága alá rendeltek. Az 1915. május 2-i tarnów-gorlicei áttörés során a Kövess hadseregcsoport előrenyomult a Visztula folyóig, és augusztusban rohammal bevette az ivangorodi orosz erődítményt.
[szerkesztés] Szerbia és Montenegro legyőzése
1915 szeptemberében Kövess átadta a XII. hadtest parancsnokságát Henriquez altábornagynak, és átvette az újjászervezett 3. hadsereg parancsnokságát Tersztyánszky lovassági tábornoktól (1854-1921), aki a Tersztyánszky seregcsoport parancsnoka lett. Szerbia ellen vonultak. 1915. szeptember 9-én a Kövess által vezetett 3. hadsereg elfoglalta Belgrád városát és erődjét. Az August von Mackensen tábornagy által vezetett német hadseregcsoporttal (Heeresgruppe) és a bolgár csapatokkal együttműködve sikeresen elfoglalták Szerbia egész területét. A nagy győzelem után Kövess tábornokot 1915 májusában kitüntették a Vörös Kereszt Érdemcsillagát a háborús dísszel, augusztus 3-án a Lipót-rend nagykeresztjét a háborús dísszel, és november 28-án az 1. osztályú Katonai Érdemkeresztet a háborús dísszel. A utóbbi két érdemrendhez később, bevezetésük után, megkapta a kardokat is. A németek 1915 márciusában a 2. osztályú Vaskereszttel, majd júliusban az 1. osztályú Vaskereszttel, végül november 29-én a "Pour le Mérite" érdemrenddel tüntették ki.
Ezután Kövesst Szarajevóba vezényelték és kijelölték a montenegrói Lovcen hegység elleni támadás parancsnokául. 1916. január 11-én az osztrák-magyar csapatok rohammal elfoglalták a lovceni magaslatokat. Miklós (Nikola) király fegyverszünetet kért. A sikeres akcióért Kövess tábornokot 1916. január 12-én kitüntették az ezüst Signum Laudis érdemrend háborús szalaggal díszítve. A következő hetekben a 3. hadsereg egységei megszállták Montenegrót és Albániát, elfoglalták Szkutarit (Shkodra), és február végére Durazzót (Durrës) is. 1916. február 26-án Kövess gyalogsági tábornokot vezérezredessé (Generaloberst) léptették elő, ezzel rangban „lekörözte” kortársait, akik korábban megelőzték őt.
Montenegrói hadsereg fegyverletételét követően 1916. január 16-án kinevezték a miniállam katonai kormányzójának, tisztségében 1916. február 26-án Viktor Weber altábornagy váltotta fel. (Kövesst 1918 októberében még egyszer kinevezték Montenegró kormányzójának, de akkor ez már csak puszta cím volt, valós hatalom nélkül).
[szerkesztés] Offenzíva Dél-Tirolban
1916. március 17-én Kövess vezérezredes győzelmes 3. hadseregét Cattaróból a délnyugati hadszíntérre szállították át. Franz Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök és Jenő főherceg Dél-Tirol-ból, a Dolomitokon át terveztek offenzívát az olaszok ellen. Kövess és törzse előbb Klagenfurtba, majd Bozenbe, végül Trientbe települt. Jenő főherceg új hadseregcsoportját Kövess 3. hadseregéből és Dankl vezérezredes 11. hadseregéből szervezték meg. Kövess hadserege a támadás balszárnyát képezte, célja a Sugana völgyön át Borgo város, majd az Astico völgy és a stratégiai fontosságú Asiago és Arsiero városok elfoglalása volt. A nehéz terep és a mostoha időjárás akadályozta az előkészületeket. A magasan fekvő hágók hó alatt voltak, az utakat lavinaveszély fenyegette. A kedvezőtlen időjárás miatt Conrad a tervezettnél 2 héttel korábban, 1916. május 14-én indította meg a támadást, amely sikeresen indult, különösen Kövess frontszakaszán, ahol sikerült elfoglalniuk a Brenta folyót uraló Armentara hegygerincet, majd Asiago városát. De a támadást le kellett állítani, a keleti fronton bekövetkezett orosz támadás (a Bruszilov-offenzíva) és az Erdély elleni román támadás miatt.
[szerkesztés] A Bruszilov-offenzíva feltartóztatása
Az 1916 augusztusában indított Bruszilov-offenzíva feltartóztatására Kövess vezérezredest hadseregével együtt sietve a keleti frontra, a galíciai Stanislauba rendelték. (A város 1918-ig a Monarchiához, 1939-ig Lengyelországhoz tartozott, lengyel neve Stanisławów. 1939 után a Szovjetunióhoz, majd Ukrajnához) került. ukrán neve 1962-ig Станиславів/Sztanyiszlaviv volt, ma Ivano-Frankovszk). A meggyengült 3. hadsereg több vereséget szenvedett, ezért visszarendelték. A főparancsnok, Károly főherceg kifejezett kívánságára Kövess 1916. október 15-én Máramarosszigetben átvette a 7. hadsereg parancsnokságát Pflanzer-Baltin vezérezredestől. A 3. hadsereg parancsnokságát átadta Kirchbach lovassági tábornoknak. Kövess 7. hadserege kemény védelmi harcokban megakadályozta, hogy az oroszok elérjék a magyar határt. A Bruszilov-offernzíva során elveszett területeket október közepére sikerült visszafoglalni. Kövesst 1916. december 10-én kitüntették az Arany Katonai Érdeméremmel (a Nagy Signum Laudis-szal).
Az 1916. év során emellett a Monarchia több szövetségesétől is kitüntetéseket kapott helytállásáért. Megkapta a Bajor Katonai Érdemrend kardokkal díszített nagykeresztjét (1916. január 24-én), a württembergi Koronarend Nagykeresztjét (1916. április 30-án), az Ottomán Imtiaz Érdemrend ezüst és arany fokozatát (1916 áprilisában és májusában), a Német Lovagi Rend Mária-keresztjét (Marianerkreuz des Deutschen Ritterordens) (1916. szeptember 19-én), a bolgár Szent Alexander Rendet, a kardokkal (1916. szeptember 16-án), végül az Ottomán Nagy Arany Liakat-Rendet (1916. szeptember 30-án) és az úgynevezett Vas Félholdat.
[szerkesztés] Bukovina visszafoglalása
Az orosz polgári forradalom után, 1917 tavaszán és kora nyarán Kövess vezérezredes előkészítette Bukovina visszafoglalásának hadműveletét. Meglévő kitüntetéseihez megkapta a közben bevezetett kardokat is. Az 1917. július 1-jén megindított (második Bruszilov-offenzívának is nevezett) Kerenszkij-offenzíva során Kövess 7. hadserege Kornyilov tábornok (1870–1918) 8. orosz hadseregével szemben megtartotta a Kárpátok hágóit, majd ellentámadásba ment át. 1917. augusztus elejére visszafoglalta Bukovina tartomány nagyrészét, vele a fővárost, Czernowitz-ot is (ma: Чернівці/Csernivci, Ukrajna, román neve Cernăuţi, lengyel neve Czerniowce). 1917. augusztus 6-án II. Vilmos német császár látogatást tett a felszabadított Czernowitz-ban, és átadta neki saját kezűleg írott előterjesztését, amelyben Kövesst augusztus 5-i dátummal tábornagyi (Feldmarschall) előléptetésre javasolta. A Mária Terézia Katonai Érdemrend (MMThO) következő kamarai ülésén Kövessnek a rend parancsnoki fokozatát adományozták. 1917. augusztus 17-én a király magyar bárói rangra emelte.
1918. január 16-án Kolozsváron átvette a moldvai frontot biztosító, úgynevezett Kövess-haderőcsoportosítás (Heeresfront Kövess) parancsnokságát, amelynek arcvonala Dobrudzsától Galíciáig húzódott. A breszt–litovszki és bukaresti békeszerződések megkötése nyomán Szovjet-Oroszország és Románia kiváltak a háborúból, ezt a nagy haderőcsoportosítást 1918. április 5-én feloszlatták. Kövess Bécsbe utazott, ahol 1918. március 26-án megkapta a Szent István-rend nagykeresztjét. Szolgálaton kívül helyezték, feleségével Alt-Ausseebe utazott pihenni. 1918. május 30-án korábbi porosz Pour le Mérite kitüntetéséhez megkapta a tölgyfaleveleket, szeptember 4-én kitüntették a Máltai Lovagrend érdemrendjének nagykeresztjével.
[szerkesztés] A Nyugat-Balkánon
Miután az antant elözönlötte Szerbiát és szeptember 28-án Bulgária kilépett a háborúból, 1918. október 1-jén Kövess tábornagyot visszarendelték aktív szolgálatba, és kinevezték az október 1-jén alakult balkáni hadseregcsoport (Heeresgruppe am Balkan) parancsnokává. Feladata a Monarchia határának védelmezése volt a Duna mentén. A Monarchia belső bomlása miatt azonban október végére ott-tartózkodása értelmetlenné vált. Belgrádból visszatért Újvidékre (németül Neusatz, ma: Novi Sad, Szerbia), ahonnan gőzhajón Budapestre, majd Bécsbe utazott.
[szerkesztés] A Monarchia utolsó főparancsnoka
Útközben táviratot kapott Károlytól, melyben az uralkodó tájékoztatta Kövesst, hogy lemondása előtt kiadott egyik utolsó rendeletével 1918. november 1-jétől Kövess vezérezredest nevezte ki maga helyett az osztrák-magyar fegyveres erők legfelsőbb főparancsnokává. Ugyanezen a napon Károly fegyverszünetet kért az antant hatalmaktól, elismerte az október 31-én kikiáltott Magyar Köztársaság függetlenségét, elfogadta az utódállamok nemzeti hadseregeinek megalakulását. Kövess különleges helyzetbe került, maga is magyar állampolgár lévén, mégis elfogadta a megtisztelő kinevezést, tudva tudván, hogy katonai pályájának e rövid felvillanása a Monarchia végórájában következett el.
1918. november 11-én érkezett Badenbe, átvette új megbízatását. December 20-ig maradt e tisztségében, igyekezett fékezni a a hadsereg bomlását, szervezni a katonák hazaszállítását. Folyamatos konfliktusban állt az új köztársasági hatalom képviselőivel.
Felháborította a hír, hogy november 3-án az olasz hadsereg megsértette a padovai fegyverszüneti egyezményt, arra hivatkozva, hogy a szerződés általuk fordított szövege szerint a fegyvernyugvás csak egy nappal később lép életbe. A gúlába rakott fegyverrel várakozó osztrák-magyar katonák már úgy hitték, vége a háborúnak, így érte őket az olasz támadás, amely alig ütközött ellenállásba. A támadók nagy embervesztséget okoztak és sok foglyot ejtettek. A rosszindulatú eljárást Kövess az olaszok másik „félrefordításához” hasonlította, amikor 1896-ban színlelt fegyverszünetet kötöttek Etiópiával, majd hasonló ürüggyel megtámadták az országot (bár akkor súlyos vereséget szenvedtek az etióp csapatoktól Adovánál). Kövess nyíltan hangoztatta, hogy az olaszok mindig saját javukra, hamisan interpretálják a velük kötött szerződések szövegét.
[szerkesztés] Visszavonulása, utolsó évei
1918 végén Kövess visszavonult az aktív szolgálattól. Polgárként élt budapesti és bécsi lakásaiban. 1919 kora tavaszán magyar katonatisztek csoportja felkérte, vállalja el a „vörös republikánusok” (azaz a Károlyi-kormány) ellen készülő „fehér” katonai szervezkedés parancsnokságát. Kövess visszautasította a felkérést. Indoklásul azt hozta fel, hogy nem akar politikai ügyekbe keveredni, és nem is tud jól magyarul (!). Itt kell megjegyezni, hogy az erdélyi szász családból származó, német anyanyelvű Kövess tábornok szolgálati lapján magyar nyelvtudását „a szolgálat ellátásához elégséges mértékűnek” („zum Dienstgebrauch genügend”-nek) minősítették. A következő években a Mária Terézia Katonai Érdemrend (MMThO) Kamarai Bizottságának munkájában, ennek vezetője is lett. Gyakori vendég volt az osztrák és magyar veteránok találkozóin. Báró Kövess Hermann tábornagy, császári és királyi tanácsos 1924. szeptember 22-én, 70 éves korában Bécsben halt meg, agyvérzés miatt. Testét ünnepélyes búcsúztató ceremónia után Budapestre szállították, ahol állami és katonai tiszteletadás melett temették el, a Kerepesi temetőben. (Sírjának helye: 26/1. parcella, 26/1-1-29. sz. hely).
[szerkesztés] Lásd még
- w:de:Militärschulwesen_(Österreich,_1859) Osztrák katonaiskolák rendszere, 1859-ben (németül)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- http://www.austro-hungarian-army.co.uk/ Kövess Hermann életrajza.
- http://aeiou.iicm.tugraz.at/aeiou.encyclop.k/k713014.htm Adatai az AEIOU adatbázisban.
- http://www.weltkriege.at Kövess tábornok életrajzi és szolgálati adatai.
- http://www.firstworldwar.com Kövess rövid életrajza.
- http://www.hrono.ru/biograf/bio_k/kevess.html HRONOSZ orosz nyelvű történelmi honlap.
[szerkesztés] Irodalom
- Julier Ferenc: 1914-1918: A világháború magyar szemmel, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1933.
- Galántai József: Magyarország az első világháborúban, Korona, Budapest, 2001.
- Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon, Scolar, Budapest, 2003.
- Steiner, Jörg C.: Schematismus der Generäle und Obersten der k.u.k. Armee, Stand 31.12.1918 (A császári és királyi hadsereg tábornokainak és főtisztjeinek névjegyzéke, 1918. december 12-i állapot), Wien, 1992.
- Залесский К.А. : Кто был кто во первой мировой войне. Союзники Германии. (Zalesszkij K.A.: Ki kicsoda az első világháborúban. Németország szövetségesei), Moszkva, 2003.
Based on work by