User:Csanády/tmp3
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
[szerkesztés] Beöthy Ödön
Beöthy Ödön (Nagyvárad, 1796. december 2. – Hamburg, 1854. december 7.) politikus, kormánybiztos.
Bihar vármegye nemesi felkelőinek tisztjeként részt vett a Napóleoni háborúkban, majd már a császári hadsereg tisztjeként a lipcsei csatában. 1815-ben visszatért a polgári életbe. 1826-ban Bihar vármegye országgyűlési követének választották. Az 1830-as évek elején vezérszerepet játszott az országgyűléseken és neve országosan ismertté vált. 1841-ben vármegyéje első alispánjává választották.
[szerkesztés] Felhasznált források
- Supka Géza: 1848 – 1849, Magvető Könyvkiadó, 1985, ISBN 9631403173
- Új Magyar Életrajzi Lexikon, Magyar Könyvklub, 2001, ISBN 9635474148
[szerkesztés] Fest Sándor
Fest Sándor (Szepesváralja, 1883. november 21. – Budapest, 1944. december 30.): filológus, az MTA levelező tagja, az angol–magyar történelmi és irodalmi kapcsolatok kutatásának úttörője. Apja Fest Sándor, szepesváraljai gazdálkodó, anyja Westphal Erzsébet.
Hét gyermek közül harmadikként született. Középiskolai tanulmányait az iglói főgimnáziumban végezte. 1902-ben jeles eredménnyel tette le az érettségit, de későbbi életpályájára elsősorban nem az iskola, hanem nagy műveltségű édesanyja volt hatással. 1902-ben felvették az Eötvös József Collegiumba, magyar–német szakra, 1906-ban írt doktori értekezésének címe „Hangátvetés a magyar nyelvben” volt, de a későbbiekben kifejezetten nyelvészettel már nem foglalkozott.
1903-ban édesapja, feleségével együtt kivándorolt az Egyesült Államokba és a brassói tanári állást kapott Fest Sándor rendszeresen látogatta őket. Többször töltött huzamosabb időt Amerikában és Angliában is, ekkor sajátította el kifogástalanul az angol nyelvet és ekkor fordult érdeklődése az anglisztika felé. 1910-ben oxfordban angol filológia előadásokat hallgatott és az oxfordi egyetemi könyvtárban az angol-magyar szellemi érintkezések nyomait kutatta. Hazatérése után, 1911 őszétől a budapesti gyakorló főgimnázium tanára lett és az Eötvös Collegiumban angol nyelvet tanított.
1944-ben
A ház óvóhelyén december 30-án családjával és a ház negyven lakójával együtt egy aknabecsapódás áldozata lett. Az áldozatokat tömegsírba temették. Az 1948-ban történt exhumáláskor gyakorlatilag senkit nem tudtak azonosítani, így Fest Sándor és családja végső nyughelye a Rákoskeresztúri temető 162. számú parcellájának tömegsírja lett.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
[szerkesztés] Felhasznált források
- Koltay-Kastner Jenő: Fest Sándor emlékezete (In: Fest Sándor: Skóciai Szent Margittól a Walesi bárdokig, Universitas Könyvkiadó – 2000, ISBN 963910440x)
[szerkesztés] Gelich Richárd
Gelich Richárd (Pozsony, 1821. június 2. – Budapest, 1899. február 4.) honvéd őrnagy, katonai szakíró, a Magyar Királyi Honvédség vezérőrnagya.
[szerkesztés] Felhasznált források
- Új Magyar Életrajzi Lexikon, Magyar Könyvklub, 2001, ISBN 9635474148
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, Arcanum, Budapest, 2000, ISBN 9638602996
[szerkesztés] Gonzeczky János
Gonzeczky János (Buda, 1803. november 24.!!! – Buda, 1849. október 8.) római katolikus pap, tábori lelkész az 1848–49-es szabadságharc vértanúja.
Apai ágon lengyel, anyai ágon német származású családban született. Szatmáron és Máramarosszigeten végzett tanulmányok után 1828-ban szentelték pappá. Egy évig szatmári káplán volt, majd a 39. (Dom Miguel) gyalogezred tábori lelkésze lett. 1837-ben saját kérésére visszahelyezték Szatmárra, ahol gimnáziumban tanított és az irgalmas nővérek zárdájának építését felügyelte. 1842-től ismét tábori lelkészként szolgált a 2. (Lajos bajor király) dragonyosezrednél. 1844-ben áthelyezték a mezőhegyesi katonai ménesintézethez.
//
[szerkesztés] Felhasznált források
- Zakar Péter: Haynau egyházi áldozatai
- Zakar Péter: „Átkozottak legyenek, akik a magyar szabadság elnyomására törekednek…”. Haynau mezőhegyesi áldozata: Gonzeczky János (pdf formátum)
- Új Magyar Életrajzi Lexikon, Magyar Könyvklub, 2001, ISBN 9635474148
[szerkesztés] Ilona királyné
Ilona királyné a 12. században élt magyar királyné, II. Béla felesége, I. Uros szerb nagyzsupán leánya. Születésének és halálának pontos körülményei ismeretlenek.
[szerkesztés] Felhasznált források
[szerkesztés] Jellasics József
Jellasics József, Jellačić Joseph de Buzim (Pétervárad 1801. október 16. – Zágráb 1859. május 20.) horvát bán, gróf, császári és királyi táborszernagy, az 1848-49 évi szabadságharcban a császári hadsereg katonai vezetőinek egyike.
A Jellasics család már József születése előtt sem volt ismeretlen a történelemben. Egyik ősük Zrínyi Miklóssal együtt esett el Szigetvár ostrománál, József apja pedig kitüntette magát a napóleoni háborúkban és ezzel bárói címet szerzett.
1809-től a bécsi Theresianumban végezte tanulmányait. 1819-ben kezdte katonai szolgálatát alhadnagyként a 3. dragonyosezredben. 1837-ben őrnagyként átkerült a 48. gyalogezredhez. 1841-től az 1. báni határőrezred alezredese, majd 1842-től ezredese és parancsnoka lett. Itt ismerkedett meg a horvát nemzeti mozgalom, az illírizmus eszméjével és ezután lelkes követőjévé és terjeszőjévé vált. Tevékenysége feltünt a Horvát Nemzeti Párt vezetőinek körében is, több horvát vers is született Jellasics magasztalására/??, így már a magyar forradalom előtt a horvát hazafiság szimbólumává vált. V. Ferdinánd 1848. március 23-án nevezte ki horvát bánná, majd másnap vezérőrnagyként kinevezték zágrábi főhadparancsnokká. Ezzel Jellasics a horvátországi és a hozzá tartozó határőrvidéki katonaság parancsnoka lett. Jellasics báni kinevezése nem lehetett véletlen. A császári udvar nyíltan ekkor még nem léphetett fel a magyar alkotmány ellen, ezért erre a Magyarországon élő nemzetiségeket akarta felhasználni. Jellasics kinevezése ennek a politikának az előkészítése volt.
Igaz, hogy a délvidéken már nyár óta harcok folytak a szerb felkelőkkel ... de ők kezdettől Habsburg-ellenes törekvéseket/? is hangoztattak, így Jellasics ... jobb ötlet volt, mert ő tartózkodott az ... ilyesmitől...
1848. szeptember 11-én megindította csapatait a magyar főváros felé, de a pákozdi csatában vereséget szenvedett és Bécs felé elhagyta az országot. A schwechati csatában már Windisch-Grätz parancsnoksága alatt irányította a csatát.
Jellasics kitűnő szervezőkészsége nem párosult katonai tehetséggel.
Április 8-án léptették elő altábornaggyá.
1848 októberétől Windisch-Grätz seregének egyik hadtestparancsnoka volt. A móri ütközetben az ő hadteste győzött Perczel Mór vezérőrnagy csapatai ellen. 1849. április 8-án lett altábornagy, még ugyanebben az évben///mikor? táborszernagy.
A herceg leváltása után 1849 áprilisában rövid ideig ő lett a császári sereg ideiglenes főparancsnoka, majd Welden váltotta fel … hadtestével a Délvidékre küldték, ahol ő lett a császári és szerb haderő parancsnoka. Kezdeti sikerek után, július 14-én a kishegyesi ütközetben vereséget szenvedett Guyon Richárd vezérőrnagytól. Ezt követően nem vett részt a hadműveletekben.
1855-ben grófi rangra emelték.
/Jellasics Józsefnek a magyar történelemben kétségtelenül negatív szerep jutott, azonban az, hogy a horvát nemzeti tudatban még ma is nemzeti hősként tisztelik mutatja, hogy nem elég a történelem szereplőit és eseményeit egyetlen nézőpontból vizsgálni./
Jellasics József a magyar történelmi tudatban – joggal – negatív szereplőként él, azonban figyelemmel kell lennünk arra, hogy becsületes katona volt és mindig a horvát nemzet vélt vagy valós érdekeivel összhangban cselekedett és ezt tiszteletben kell tartanunk akkor is, ha ez éppen a magyar érdekeket keresztezte.
[szerkesztés] Felhasznált források
- Sokcsevits Dénes: Nemzeti mítosz és történelmi valóság. Jellasics horvát bán (Rubicon 1999/4)
- Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676
- Révai Nagy Lexikona
[szerkesztés] Landerer János Mihály
Landerer János Mihály (Buda, 1725. augusztus 5. – Pozsony, 1795. július 10.) nyomdász. Landerer Mihály nyomdász apja, Landerer Lajos nyomdász nagyapja.
Bajor származású apja, Landerer Sebestyén 1724-ben Bécsből költözött Pestre és megalapította a város első nyomdáját.
//
1750-ben megvásárolta anyai rokona Royer Ferenc Antal pozsonyi nyomdáját és a kornak megfelelő színvonalra fejlesztette. Az ő nyomdájában nyomtatták az első magyarországi – német nyelvű – napilapot, a Pressburger Zeitungot. Húsz éven keresztül övé volt az egyetlen pozsonyi nyomda, így jelentős jövedelmet szerzett. 1770-ben Pozsonyban, 1772-ben Pesten új műhelyt állított fel. 1774-ben megvásárolta a feloszlatott jezsuita rend kassai nyomdáját, ahol többek között a Kazinczy Ferenc által alapított Orpheus című irodalmi folyóiratot is nyomtatták.//1784-ben Füskúti előnévvel nemesi címet kapott. Landerer János Mihály kiadványai terjesztését is maga intézte, ezért többször megjelentette kapható kiadványai jegyzékét, majd 1799-től Magyar Könyvjegyzék címen ő jelentette meg az első magyar bibliográfiai szakközlönyt.
[szerkesztés] Felhasznált források
[szerkesztés] Mailáth György
//egyértelműsítő lap kell
Mailáth György (Zavar, 1786. április 22. – Bécs. 1861. április 11.) országbíró, az 1848–49-es szabadságharc alatt a főrendiház elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia alapító és igazgatósági tagja.
[szerkesztés] Felhasznált források
[szerkesztés] Majthényi István
Majthényi István (Nagyszombat, 1788. augusztus 21. – Pécs, 1868. december 18.) báró, honvéd tábornok.
1806-ban lépett a császári hadsereg 5. (Radetzky) huszárezredébe. 1828-ban a 9. (Miklós) huszárezred őrnagyaként nyugalomba vonult.
Az 1848. március 15-ei forradalom után felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak és április 20-ától nemzetőr alezredesi rangban az Országos Nemzetőrségi Haditanács előadója lett. Junius 20-án kinevezték a haditanács lovassági osztályának főnökévé.
1848. szeptember 17-én Mertz altábornagy, a komáromi vár parancsnoka felmentését kérte Hrabovszky János budai főhadparancsnoktól, amit meg is kapott. Latour Bécsből Török Ignác mérnökkari alezredest küldte, hogy a vár parancsnokságát átvegye. Török Ignácról ekkor még nem lehetett tudni, hogy hogyan viszonyul a magyarországi változásokhoz //
//itt időrendi probléma van -- szeptember 15-én megakadályozta, hogy Mertz tábornok császárhű csapatokat csempésszen a várba.//2. forrás tévedése!!!
Október 20-án léptették elő vezérőrnaggyá.
1849. január 1-jén a császári ostromsereg parancsnoka, Ramberg altábornagy felszólította a vár átadására.
[szerkesztés] Felhasznált források
- Hajagos József: Komárom 1848 szeptemberétől decemberig
- Új Magyar Életrajzi Lexikon, Magyar Könyvklub, 2001, ISBN 9635474148
- Révai Nagy Lexikona
[szerkesztés] Makk József
Makk József 1848-ig Mack József (Buda, 1812. vagy 1814. – Wilmington, USA, 1868. augusztus 27.) honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharc utáni függetlenségi szervezkedések egyik vezetője.
Csehországból bevándorolt családban született. 1830-ban lépett a császári hadseregbe. A bombászkarnál, majd az 5. (Bervaldo) tüzérezrednél szolgált. 1844-től főtűzmester és az ezred budai tüzériskolájának tanára lett. Batthyány Lajos kormányának megalakulása után részt vett a honvédség tüzérségének megszervezésében. Egy lovasüteg élén részt vett a pákozdi csatában. Októbertől századosként a feldunai hadsereg tüzérségében szolgált. Guyon Richárd tartalék dandárával részt vett az 1848. december 16-ai nagyszombati ütközetben. Jelentős részben az ő helytállásának köszönhető, hogy Guyon dandára ki tudott törni Simunich tábornok hadtestének bekerítéséből. A visszavonulás során a komáromi várba került és az erőd tüzérparancsnokává nevezték ki. 1849 januárjától alezredesi rangban megszervezte a vár nehéztüzérségét. Rózsafi Mátyás újságíróval együtt megalapította a Komáromi Értesítő című lapot, cikkeivel ellenállásra buzdított és fellépett az ingadozó várparancsnok, Majthényi István vezérőrnagy ellen. Március végén árulással vádolták meg, mert a vár megtámadásakor elmulasztotta a szükséges lőszermennyiség kiadását. A komáromi vár kormánybiztosa, Puky Miklós parancsára ekkor letartóztatták, és csak 1849. augusztusában, Klapka György utasítására engedték szabadon. A kapitulációs tárgyalások megindulásakor Thaly Zsigmond tüzér alezredessel és Rózsafi Mátyással szervezkedni kezdett, hogy Klapka György félreállításával megakadályozza a vár kapitulációját. Mikor a terv kitudódott, Klapka nem índított eljárást, de a szervezkedés vezetőinek Németországba szóló menlevéllel, még a kapituláció előtt el kellett hagyniuk a várat.
Makk társaival az utasítás ellenére Erdélybe ment, hogy ott csatlakozzanak a hitük szerint még ellenálló Bem József csapataihoz. dagályos. A magyar csapatok ekkor már mindenütt letették a fegyvert, ezért szervezkedni kezdtek Erdély fellázítására, de az osztrák rendőrség hamarosan mindhármukat elfogta. //Rövid idő múlva mindhármuknak sikerült a fogságból megszökni és Makk József ekkor Törökországba ment.//
1851. június 28-án Kossuth írásbeli felhatalmazást adott Makk Józsefnek a hazai ellenálló csoportok vezetésére.
A szervezkedés legtöbb résztvevőjét 1851 őszén az osztrák rendőrség letartóztatta, többüket kivégezték // Jubálra legyen link//Makk Józsefnek sikerült havsalföldre szöknie, majd az USA-ba távoznia.
[szerkesztés] Felhasznált források
[szerkesztés] Woronieczky Miciszláv
Woronieczky Miciszláv (1825. – Pest, 1849. október 20.) honvéd ezredes, az 1848–49-es szabadságharc vértanúja.
//a három lengyel vértanú egyike
[szerkesztés] Alessandro Monti
Alessandro Monti (Brescia, 1818. március 20. – Torino, 1854. május 22.) honvéd ezredes, olasz szabadságharcos, az 1848–49-es szabadságharcban az olasz légió parancsnoka.
[szerkesztés] Felhasznált források
[szerkesztés] Puky Miklós
Puky Miklós (Káva, 1806. november 5. – Karácsond, 1887. augusztus 23.) politikus, az 1848–49-es szabadságharcban kormánybiztos.
[szerkesztés] Récsey Ádám
Récsey Ádám (Sárd, 1775. – Bécs, 1852. október 6.) császári és királyi táborszernagy, //törvénytelenül kinevezett// miniszterelnök.
//Napóleoni háborúk…Mária Terézia-rend stb
V. Ferdinánd az október 3-ai (október 4-én kihirdetett) manifesztumával egyidőben a magyar országgyűlés ellenjegyzése nélkül miniszterelnökké nevezte ki.
[szerkesztés] Querlonde Ferdinánd
Querlonde Ferdinánd, Ferdinand Querlonde du Hamel (Prága, 1811. április 26. – Pozsony, 1873. szeptember 2.) honvéd ezredes.
Francia eredetű családban született. 1848 tavaszán a császári hadsereg 2. (Sándor) gyalogezredében szolgált századosként.
December 11-én megsebesült.
1849. július 19-én ezredessé nevezték ki, majd átvette egy tartalék hadosztály parancsnokságát a tartalék hadtest parancsnokává kinevezett Asbóth Lajostól. Még fegyvertelen alakulatával Aradon csatlakozott a Görgei Artúr vezette magyar főerőkhöz és velük együtt tette le a fegyvert a szőlősi síkon. Az aradi haditörvényszék előbb halálra, majd kegyelemből tizennyolc évi várfogságra ítélte. Büntetését Olmütz várában töltötte. 1856-ban kapott kegyelmet, ezután vasúti mérnökként dolgozott a karintiai, majd a kassa-odarbergi vasútnál.
[szerkesztés] Georg Heinrich Ramberg
Georg Heinrich Ramberg (Hannover, 1786. – Teplitz, 1855. szeptember 2.) császári és királyi altábornagy, az 1848–49-es szabadságharcban a császári csapatok egyik tábornoka.
[szerkesztés] Josip Rajačić
Josip Rajačić (Lučani, Horvátország, 1785. július 30. – Karlóca, 1861. december 13.) szerb patriárka, az 1848–49-es szabadságharcban a szerb nemzeti mozgalom egyik vezetője.
//összekotort info alapján
1828-től dalmáciai, 1834-től verseci püspök, 1842-től karlócai metropolita lett. Ő hívta össze az 1848. május 13. és 15. között tartott karlócai szerb gyűlést, amely patriarkává választotta. Ugyanezen a gyűlésen a létrehozott szerb főodbor (főbizottság) elnökévé is megválasztották, de ő lemondott és az elnök Ðorđe Stratimirović lett. Stratimirović és a vajdává kikiáltott Stevan Supljikać vezetésével május közepén megindult a délvidéki fegyveres szervezkedés. Rajačić a fegyveres szervezkedés irányításában közvetlenül nem vett részt, de megválasztásával a szerb nemzeti mozgalomnak nem csak egyházi, hanem politikai vezetőjévé is vált. Június 5-én Zágrábba utazott, részt vett Jellasics József beiktatásán és szövetséget kötött az ekkor már nyiltan magyarellenes bánnal.
Rajačić az udvari reakció feltétlen híve volt, Béccsel Ferdinand Mayerhoffer alezredes, belgrádi osztrák konzulon keresztül tartotta a kapcsolatot. Ez azt eredményezte, hogy // 1848. július 24. – a szerb nemzet kormányzója--a magyar kormány megfosztotta érseki hivatalától
// Az olmützi alkotmány után szembefordult a bécsi politikával.
//
[szerkesztés] Felhasznált források
- Waldapfel Eszter: A független magyar külpolitika, 1848–1849, Akadémiai Kiadó – 1962
- Révai Nagy Lexikona
//
[szerkesztés] Rózsafi Mátyás
Rózsafi Mátyás (Komárom, 1828. november 29. – Washington, 1893. május 6.) újságíró, honvéd hadnagy, az észak-amerikai polgárháborúban az északi hadsereg századosa.
Tanulmányait Komáromban végezte, majd 1846-tól a bécsi Pázmáneum papnövendéke lett. Az 1848 márciusi forradalom hírére hazatért szülővárosába, majd csatlakozott a komáromi várat védő sereghez. 1849. január 9-én Makk Józseffel együtt megalapította a Komáromi Értesítő című lapot. A lap cikkeinek jelentős részét ő írta és március 15-étől név szerinti szerkesztője is ő lett. /// …sikerült megszöknie … Kossuth környezetében élt. Részt vett a Makk József, Jubál Károly és May János vezette függetlenségi szervezkedésben.
1854-ben Svájcban, majd 1858-ban az Egyesült Államokban telepedett le, ahol kezdetben farmerkedésből élt. Az észak-amerikai polgárháborúban csatlakozott az északiak hadseregéhez, ahol a háború végére századosi rangot ért el. A háború után a washingtoni statisztikai hivatal alkalmazottja lett, majd szabadalmi irodát nyitott. Munkatársa volt az „Amerikai Nemzetőr” című magyar nyelvű lapnak. 1866-ban az Amerikai Magyarok Egyesülete” jegyzője lett. Angol nyelven megírta az 1848–49-es szabadságharc történetét, műve kéziratban, töredékesen maradt fenn.
[szerkesztés] Felix Schwarzenberg
Felix Schwarzenberg (Krumau, 1800. október 2. – Bécs, 1852. április 5.) herceg, osztrák politikus, miniszterelnök.
[szerkesztés] Sréter Lajos
Sréter Lajos (Surány, 1811. október 15. – Budapest, 1875. március 3.) honvéd ezredes.
Gimnáziumi tanulmányok után 1829-ben belépett a császári hadsereg 12. (Nádor) huszérezredébe. 1848 nyarára kapitányi rangot ért el és ezredével Csehországban állomásozott. Részt vett a június 12-én kitört prágai felkelés leverésében. 1848 nyarán megállapodás született az udvar és a magyar kormány között a magyar kiegészítésű ezredek hazavezényléséről, azonban ennek végrehajtását az osztrák vezérkar késleltette. Eközben egyre mélyült az ellentét az udvar és a magyar kormány között, ezért Kossuth felszólította a kölföldön állomásozó magyar kiegészítésű ezredek katonáit, hoigy térjenek haza és Csehországba küldte Kászonyi Dánielt, hogy //na ezt hogy fogod befejezni// Jellesics szeptemberi támadásának hírére október elején Sréter Lajos ötven emberével megszökött, rövidesen követte őt Virágh Gedeon ...
Október 16-ától őrnagyi rangban az ezredéből megszökött huszárokból alakított lovascsapat parancsnokává nevezték ki és beosztották a feldunai hadseregbe. Csapatát igyekeztek kiegészíteni, decemberi hadrendben már mint 12. huszárezred szerepel.
A téli hadjárat megindulásakor Sréter Lajos különítménye Sopron környékét védte és Vulkapordánynál megütközött Petrichevich-Horváth János császári ezredes különítményével, majd visszavonult Győr felé. // Az 1849. január 21-ei szélaknai ütközetben súlyosan megsebesült, jobb karját amputálták. Sérülése miatt rövidesen ezredesi rangban nyugállományba helyezték.
A világosi fegyverletétel után külföldre menekült//Josika Miklós: Egy magyar család a forradalom alatt// Kémendy Jenő// és Brüsszelben telepedett le. 1859-től azredesi rangban az itáliai magyar légióban szolgált, a légió feloszlatása után visszatért Brüsszelbe. A kiegyezés után hazatért és haláláig országgyűlési képviselő volt.//hát ez elég vékonka
[szerkesztés] Szalay László
Szalay László (Buda, 1813. április 18. – Salzburg, 1864. július 17.) politikus, jogtudós, író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Szalay Péter nádori titkár fia.
Tanulmányait a pesti egyetem jogi és bölcsészeti karán végezte. Horvát István tanítványa volt, aki nagy befolyást gyakorolt tudományos fejlődésére. Jogi gyakorlatát Kölcsey Ferenc szatmár vármegyei főjegyzőnél teljesítette. 1833-ban szrezett ügyvédi oklevelet, de ügyvédi gyakorlatot nem folytatott. Már fiatal korában próbálkozott a szépirodalom művelésével.
1836-ban az Akadémia levelező, majd 1838-ban rendes tagjává választotta. 1836 és 39 között külföldön tanulmányozta az európai polgári jogintézményeket. 1837-ben megalapította az első magyar időszakos jogi kiadványt, a Themist, amelynek nagy részét ő is írta. 1840-től részt vett az új büntetőjogi eljárás Deák által irányított kidolgozásában. 1844-45 között átvette a Pesti hírlap szerkesztését.
A Batthyányi-kormány megalakulása után Deák Ferenc igazságügyi miniszter őt bízta meg a polgári átalakulás megalapozásában kulcsfontosságú kodifikációs osztály vezetésével.
[szerkesztés] Teleki László
Teleki László (Pest, 1811. február 11. – Pest, 1861. május 8.) gróf, politikus, drámaíró, az MTA tagja.
Tanulmányait a pesti és berlini egyetemen végezte. Már huszonöt éves korában bekapcsolódott a közéletbe, 1936-ban követnek választották az erdélyi országgyűlésbe. Emellett fiatalon már megpróbálkozott a szépirodalom művelésével is. Romantikus tragédiája, a Kegyenc a kortársak körében is pozitív visszhangra talált. A mű nyomtatásban is megjelent, majd 1841-ben mutatták be Pesten. A drámaírással felhagyott és az 1840-es években minden figyelmét a politika kötötte le. Szereplései során Kossuth Lajos nézeteit képviselte. 1843-tól meghatározó szerepe volt a felsőházban. Az első népképviseleti országgyűlésen Pest megye követeként, mint a Batthyány-kormány ellenzékének szószólója vett részt.
1848 nyarán a magyar kormány a bécsi udvar tiltása ellenére hivatalos kapcsolatok felvételi kísérletével próbált meg kilépni a külpolitikai elszigeteltségből. Miután augusztus 26-án János főherceg, német birodalmi kormányzó hivatalos látogatáson fogadta a magyar kormány megbízottját, Szalay Lászlót, felcsillant a független Magyarország külföldi elismerésének lehetősége. A magyar kormány megalakulása óta kapcsolatban állt a francia külügyminisztériummal és a német siker hatására úgy döntött, hogy Teleki Lászlót hivatalos követként Párizsba küldi. Augusztus 31-én, Teleki Párizsba indulásakor még jó esély volt a magyar-francia kölcsönös elismerésre, Jules Bastide francia külügyminiszter már Pascal Duprat személyében meg is nevezte magyarországi megbízottját, a magyar külpolitikai lehetőségek azonban néhány nap múlva jelentősen megváltoztak. 1848 szeptemberére a Habsburg udvar már elég erősnek érezte magát, hogy a magyar külpolitikai próbálkozások ellen is fellépjen. Az osztrák külügyminisztérium erélyesen figyelmeztette az európai kormányokat arra, hogy a Magyar Királyság képviselete kizárólag a Habsburg Birodalom hivatalos követeit illeti meg. A tiltakozó jegyzékre válaszul a német kormány visszavonta Szalay László német hivatalos követi minőségének elismerését és Bastide a szeptember 8-án Párizsba érkező magyar követet nem volt hajlandó hivatalosan fogadni.
Teleki a történtek után legfontosabb feladatának a francia politikai közvéleményt a magyar ügy számára megnyerje. Rövid idő alatt jó kapcsolatot épített ki a sajtó képviselőivel, számos cikke jelent meg a francia napilapokban. 1848-ban megírta La Hongrie aux peuples civilisés című tanulmányát, amely később angolul és németül is megjelent, 1849-ben pedig a Die russiche Intervention címűt, amelyet 1861-ben magyar nyelven is kiadtak. Szoros együttműködést alakított ki a lengyel emigráció vezetőjével, Czartoryski Ádám herceggel és rendszeres konzultációt folytatott a román emigráció vezetőivel Golescu Miklóssal és Bratineu Demeterrel is. A világosi fegyverletétel után – távollétében – halálra ítélték, de ő továbbra is elszántan képviselte Párizsban a magyar ügyet.
//
Szoros kapcsolatot tartott az emigrációval, 1859. május 6-án Párizsban Kossuth Lajos, Klapka György és az ő részvételével alakult meg az emigráns magyar kormány, a Magyar Nemzeti Igazgatóság. 1860. december 17-én egy drezdai utazása alkalmával a rendőrség letartóztatta és a szász kormány kiadta a császári hatóságoknak. Ferenc Józseftől kegyelmet kapott, azzal a feltétellel, hogy megszakítja kapcsolatait Ausztria ellenségeivel, nem hagyja el a birodalom területét és tartózkodik a politikai életben való aktív részvételtől. Ez utóbbi kötelezettségét lejártnak tekintette, mikor 1861-ben ismét meghívták a felsőházba. Az abonyi kerületben képviselőnek is megválasztották. A parlamenti munkában a Határozati Párt vezetőjeként elutasította Ferenc József akár közvetett elismerését is.
a felirati vitát megelőző napon öngyilkos lett
[szerkesztés] Külső hivatkozások
[szerkesztés] Felhasznált források
- Erdődy Gábor: A forradalom és szabadságharc diplomatái (Rubicon 1999/4)
- Csorba László: A „hazarabolt” diplomata. Teleki László (Rubicon 1998/3)
[szerkesztés] Karl Urban
Karl Urban (Krakkó, 1802. augusztus 31. – Brünn, 1877. január 1.) császári és királyi táborszernagy. Az 1848–49-es szabadságharcban – ezredesi rangban – az Erdélyben harcoló császári csapatok egyik vezetője.
//
A szabadságharc kitörésekor a 2. (naszódi) határőrezred parancsnoka volt. Már Puchner Antal kiáltványa előtt, szeptember 14-én nyiltan felmondta az engedelmességet a magyar kormánynak és a román nemzetiségi mozgalmak támogatásába kezdett.
//
A téli hadjárat megindulásakor ő vezette az Észak-Erdélyben támadó császári csapatokat. December 18-án a Csucsai-szorosnál, december 23-án Désnél, december 29-én Bethlennél, majd 1849. január 3-án Tihucánál vereséget szenvedett és csapataival kiszorult Bukovonába. A piski ütközet után, február 12-én mintegy hatezer főre kiegészített csapat élén ismét betört Észak-Erdélybe és február 18-án Királynémetinél megverte a terület biztosítására hátrahagyott, Riczkó Károly ezredes vezette magyar dandárt. //A csatában Riczkó is elesett.// A vereség hírére Bem tábornok mintegy négyezer fős magyar csapat élén erőltetett menetben Urban ellen indult és a Borgói-hágón át ismét Bukovinába szorította.
A cári csapatok támadásakor a Grotenhejm vezette orosz seregben kapott parancsnoki beosztást.
Februári támadásáért a szabadságharc után megkapta a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét 1850-ben vezérőrnaggyá, 1857-ben altábornaggyá léptették elő. 1859-ben az itáliai hadszíntéren egy hadosztály parancsnoka, majd Verona városparancsnoka lett. 1865-ben nyugalomba vonult. //Önkezével vetett véget életének.//
[szerkesztés] Felhasznált források
[szerkesztés] II. Vencel
II. Vencel (1271. – 1305. június 21.) Přemysl-házból származó cseh és lengyel király. Apja II. (Nagy) Ottokár cseh király, anyja Kinga, IV. Béla magyar király unokája.
II. Ottokár az első morvamezei csatát követő bécsi béke megpecsételéseként vette feleségül IV. Béla unokáját 1261. október 25-én Pozsonyban. II. Ottokár uralma alatt Csehország hatalmának csúcspontjára ért. A cseh király esélyes volt a német-római császári címre is, végül azonban a második morvamezei csatában vereséget szenvedett Habsburg Rudolf és IV. László egyesült hadaitól. A csatában Ottokár is elesett. Fiai közül csak Vencel érte meg a felnőttkort, aki apja halálakor hét éves volt.
Vencel 1278. augusztus 26-án II. Vencel néven trónra lépett Csehországban, de uralkodása első néhány évében nagybátyja IV. Ottó brandenburgi őrgróf gyámsága alatt állt.
//Vencel 1279 és 1283 között háziőrizetben volt//, majd 1283 és 1289 között Rosenberg Závis hatalma alatt állt. Zavis az anyakirályné bizalmasa, udvarmestere, majd titokban férje lett.
/// Felesége:Habsburg Rudolf leánya, Guta (Jutta).
Guta királyné azonban csak 1287. július 4-én érkezett Prágába, mert Rudolf nem bízott Vencel mostohaapjában Rosenberg Zavisban. Vencel viszonya Rosenberg Zavissal anyja Kinga halála 1285. szeptember 9. után romlott meg.
Rosenberg Zavis kivégzése (1290. augusztus 24.) után II. Vencel önállóan kezdett uralkodni Csehországban és a következő évtizedben jelentősen fellendítette a cseh gazdaságot és kulturális életet. Ezüstbányák
Egyik változat: őt kérték fel magyar királynak és ő a fiát ajánlotta maga helyett. II. vált: eleve a fiát kérték fel // a második a valószínűbb, mert kiskirály uraméknak tetszett a gyengekezű uralkodó
Alberttel megromlott a kapcsolata, a konfliktus kiélezőséde előtt rendezni kívánta fia magyarországi helyzetét. Kirabolta az esztergomi kincstárat, majd Rákoson úgy döntött, hogy ... a Szent Koronát és fiát is magával vitte Prágába.
| Előző uralkodó: II. Ottokár |
Cseh uralkodó 1278-1305 |
 |
Következő uralkodó: III. Vencel |
| Előző uralkodó: II. Premysl// |
Lengyel uralkodó 1291-1305 |
 |
Következő uralkodó: III. Vencel |
[szerkesztés] Felhasznált források
[szerkesztés] Wrbna László
Wrbna László, Ladislaus Wrbna und Freudenthal (1795. július 5. – 1849. december 21.) császári és királyi altábornagy, az 1848–49-es szabadságharcban a császári hadsereg tábornoka.
Based on work by Névtelen Wikipédia-felhasználó(k).