Moldova

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Moldovai Köztársaság

(Moldova zászlaja) (Moldova címere)
mottó: nincs
Hivatalos nyelv	moldovai (román) orosz1, ukrán2 , gagauz3
Főváros	Kisinyov
Elnök	Vladimir Voronin
Miniszterelnök	Vasile Tarlev
Terület  - Teljes  - % víz	135. 33 843 km² 1,4%
Népesség  - Teljes (2002)  - Népsűrűség	116. 4 431 570 131/km²
Függetlenség  - Dátum	Szovjetuniótól 1991. augusztus 27.
Pénznem	Moldován lej (MDL)
Időzóna	UTC +2
Himnusz	Limba noastră
TLD	.md
Hívószám	+373
1 Transznisztria és Gagauzia területén 2 Transznisztriában 3 Gagauziában

A Moldovai Köztársaság (röviden Moldova, románul Republica Moldova) kelet-európai ország, Románia és Ukrajna közé ékelődik be. Romániai határát a Prut és az Alsó-Duna képezi.

Tartalomjegyzék 1 Fekvése, határai 2 Földrajz 2.1 Domborzat 2.2 Vízrajz 2.3 Éghajlat 2.4 Növény- és állatvilág 2.5 Környezetvédelem 3 Történelem 4 Államszervezet és közigazgatás 4.1 Alkotmány, államforma 4.2 Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás 4.3 Közigazgatási felosztás 4.4 Politikai pártok 4.5 Védelmi rendszer 4.6 Politika 5 Népessége, lakossága 5.1 Népnév 5.2 Általános adatok 5.3 Legnépesebb települések 5.4 Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás 5.5 Szociális rendszer 6 Gazdaság 6.1 Gazdasági ágazatok 6.1.1 Mezőgazdaság 6.1.2 Ipar 6.2 Gazdasági helyzet 7 Kultúra 7.1 Oktatási rendszer 7.2 Kulturális intézmények 7.3 Művészetek 7.4 Hagyományok 7.5 Gasztronómia 8 Sport 9 Ünnepek 10 Kapcsolódó szócikkek 11 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Fekvése, határai

[szerkesztés] Földrajz

[szerkesztés] Domborzat

[szerkesztés] Vízrajz

[szerkesztés] Éghajlat

Mérsékelt éghajlat. Hideg, felhős tél, időszakos havazással, köddel. Meleg nyár záporokkal, zivatarokkal.

[szerkesztés] Növény- és állatvilág

[szerkesztés] Környezetvédelem

[szerkesztés] Történelem

A 14. századtól a terület a Moldvai Fejedelemséghez tartozott. 1812-ben került Oroszország fennhatósága alá. Az első világháború után egy része (Besszarábia) Romániához került, a másik része pedig Oroszország, majd a Szovjetunió részeként 1924-től Moldvai ASZK néven autonóm terület lett.

A Romániához került területet a második világháború után visszacsatolták a Szovjetunióhoz, ekkor jött létre a Moldvai SZSZK, amely 1945-től 1991-ig a Szovjetunió köztársasága volt. Az 1991-es önállósodás után a főváros nevét Kisinyovról Chişinăura változtatták, és a cirill betűs ábécéről áttértek a latinra, melynek alapját a román helyesírás képezte.

[szerkesztés] Államszervezet és közigazgatás

[szerkesztés] Alkotmány, államforma

[szerkesztés] Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás

[szerkesztés] Közigazgatási felosztás

[szerkesztés] Politikai pártok

A 2005. március 6-án megtartott választások eredményei: Moldovai Köztársaság Kommunistáinak Pártja (PCRM) 45,98%-ot ért el, 56 mandátum. "Demokratikus Moldova" Választási Tömörülés (BMD) 28,53%-ot ért el, 34 mandátum. Keresztény-demokrata Néppárt (PPCD) 9,07%-ot ért el, 11 mandátum.

[szerkesztés] Védelmi rendszer

[szerkesztés] Politika

Az ország a Független Államok Közösségének a tagja. Bár a románajkú népesség többséget képez, és Romániában hasonlóan tekintenek Besszarábiára, mint Magyarországon Erdélyre, a Moldovai Köztársaság erősen Oroszország-orientált, a lakosság nem nyugatbarát, a nagy többség hallani sem akar a Romániával való (újra)egyesülésről. A függetlenségi (tehát oroszbarát) politikának elkötelezett híve a jelenlegi államfő, Vladimir Voronin is. A korábbi kormányfő, Mircea Snegur többek között Romániához való közeledési próbálkozásai miatt bukott meg.

Az ország az egyetlen a volt szocialista államok közül, amelyikben deklaráltan kommunista kormányt választottak. Talán itt a legerősebb a nosztalgia az egykori Szovjetunió és az általa nyújtott létbiztonság iránt.

Az ország politikailag is megosztott. A Dnyeszter folyó és az ukrán határ közötti szakasz, az ún. Dnyeszter-menti Köztársaság (oroszul: Приднистрове, „moldáv” nyelven Стынга Ниструлуй) hovatartozása jelenleg is viták tárgyát képezi. A relatív szláv többségű régió nem fogadja el a moldáv fennhatóságot, ezért 1995-ben kikiáltották függetlenségüket, amelyet azonban egyetlen állam sem ismert el. Így jött létre a Dnyeszteren túli szakadár-köztársaság, melynek „fővárosa” Tiraspol (Тирасполь). Bár a terület de jure a Moldovai Köztársaság részét képezi, de facto Kisinyov nem gyakorol ellenőrzést fölötte, az ott élő mintegy négyszázezer polgárnak saját himnusza, pénzneme (transznisztriai rubel), sőt saját gépkocsi-felségjelzése, illetve rendszámtáblája van. A helyzet rendezésére tett kísérletek mindezidáig eredménytelennek bizonyultak.

További sajátossága az országnak a déli részen élő, török eredetű nyelvet beszélő, ám ortodox keresztény gagauz kisebbség, melynek a kilencvenes elején – az országnak nagyobb nemzetközi legitimitást szerezve – területi autonómiát biztosítottak, így jött létre a Gagauz Autonóm Terület (Териториа Аутономэ Гагаузэ) Komrat székhellyel.

[szerkesztés] Népessége, lakossága

[szerkesztés] Népnév

A moldvai (a Keleti-Kárpátok és a Prut között) és a moldovai (Prut és Dnyeszter között) románokat moldávoknak, moldovánoknak hívják. A moldáv, moldován melléknévi forma a magyar melléknév formának felel meg, míg a moldáviai, moldovai és a moldvai a magyarországi formának. A moldován és a moldovai melléknevek a Moldova (Prut–Dnyeszter köze) országnévből származnak, a moldáv és moldáviai melléknevek a régies Moldávia névből erednek (ez a Keleti-Kárpátok és a Dnyeszter közti teljes területre utal). A moldvai jelző többnyire a mai Románia területén lévő Moldva (Keleti-Kárpátok és a Prut köze) területre utal. Moldova országára tehát két jelzőt használnak: moldovai és moldován.

[szerkesztés] Általános adatok

[szerkesztés] Legnépesebb települések

[szerkesztés] Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás

Lakossága etnikailag heterogén, számbeli többséget alkotnak a moldovánok vagy moldávok, akik a román nyelv keleti (moldvai) dialektusát beszélik, ám nyelvüket a szovjet okkupáció alatt erős orosz behatás érte.

A moldávok aránya a kilencvenes évek eleje óta a lakosság egészében növekvő arányt mutat. Számarányát tekintve csökkenő, politikai-gazdasági súlyában azonban továbbra is igen jelentős az orosz, illetve a leginkább oroszul beszélő ukrán kisebbség. Az itt élő, kisebb részben autochton, nagyobb részben a szovjet időkben beköltöztetett oroszajkúak felülreprezentáltak a városi lakosság körében, valamit a tudományban, a közéletben, és – leginkább – a gazdaságban, illetve a politikában. Jelentőséggel bír a fentieken kívül még a bolgár, illetve a gagauz nemzetiség.

Az ország etnikailag megosztott, ennek ellenére viszonylag ritkák a nemzetiségek közötti konfliktusok. A 2004-es népszámlálási adatok a szerint 3 388 070 fő élt a Moldvai Köztársaságban (Transznyisztriát nem számítva!), etnikailag a következőképpen oszlott meg:

• moldovánok: 76,1%
• románok: 2,1%
• ukránok: 8,4%
• oroszok: 5,8%
• gagauzok: 4,4%
• bolgárok: 1,9%
• Egyéb: 1,3%

Érdekesség az, hogy a magukat románnak valló moldovaiak száma 70 275 főre nőtt, ami 70 ezerrel több, mint 1989-ben. Az oroszok és ukránok száma és aránya jelentósen csökkent az utóbbi években.

A lakosság 98%-a ortodox keresztény.

A gagauzok (ortodox keresztény törökök) és bolgárok az autonóm Gagauziában élnek, ahol többséget alkotnak. Az ország keleti, a Dnyeszter folyó és az ukrán határ közötti része szakadár terület (Dnyesztermenti Köztársaság vagy Transznisztria), az ott élő szláv többség az elszakadást szeretné nemzetközi téren is elismertetni.

Az orosz nyelvet – minthogy Moldova egykori szovjet tagköztársaság – a lakosság 99%-a beszéli, és a mai napig ez a domináns nyelv a kultúrában, a művészetben és a közigazgatásban.

[szerkesztés] Szociális rendszer

[szerkesztés] Gazdaság

A Moldovai Köztársaság egyike az egykori Szovjetunió legkisebb területű, ám legsűrűbben lakott utódállamainak, jelenleg az egy főre jutó GDP alapján Európa legszegényebb állama.

Moldova egy kicsi, sűrűn lakott, kedvező mezőgazdasági klímával és kiváló termőtalajjal rendelkező ország, amelynek gazdasága mindig is az agráriumra épített, a mai napig a mezőgazdaság és a feldolgozóipar adja a bruttó nemzeti össztermék 60%-át. Jellemző számadat, hogy az ország lakosságának a többsége jelenleg is községekben lakik. Mivel ipari nyersanyagkincse, kőolaj-, illetve földgázkitermelése egyáltalán nincsen, az ország ipara erősen importfüggő.

A kilencvenes évek elején kivívott függetlenség után beköszöntő kritikus gazdasági időszak részben lezárult; az ezredforduló óta fokozatos növekedés kezdődött meg, sikerült valamelyest stabilizálni a gazdaságot, és elkezdték a szovjet időszakban kiépített és megszokott, később szétszakadt szociális védőháló visszaállítását is. Az első látásra biztatónak tűnő adatok azonban önmagukban csalókák: Moldovában elképesztő állapotok uralkodnak a politikában és az egészségügyben, virágzik a korrupció és a csempészet, a lakosság többsége a szegénységi küszöb alatt él. A legutóbbi időkig nem volt tiszta a világpolitikai irányultság sem; a deklaráltan kommunista beállítottságú kormány a leghatározottabban utasította el a Romániával való újraegyesítési törekvéseket, és ismételten kelet felé tekintett: Moszkvával próbálta szorosabbra venni a kapcsolatokat. Mivel ezek a próbálkozások jórészt sikertelenek maradtak, a legutóbbi időkben a vezetés „a Nyugat”, és ezzel együtt az Európai Unió felé kezdett orientálódni.

[szerkesztés] Gazdasági ágazatok

[szerkesztés] Mezőgazdaság

Az ország felszíne a Kelet-európai síkság vastag lösztakarójával borított, amelyet a mélyen bevágódott folyók felszabdaltak. Enyhe éghajlata és jó minőségű termőföldje lehetővé teszik a gabonafélék, a szőlő és gyümölcs termesztését. Ásványkincsekben szegény.

Moldova Európa talán legszegényebb országa. Mezőgazdasági jellegű ország: gyümölcs-, dohány-, szőlő- és gabonatermesztés mellett az élelmiszeripar jelentős. Ipara minimális. A mai Moldovai Köztársaság területe, vagyis a történelmi Besszarábia sohasem tarozott a fejlett régiók közé. A gazdaság alapvetően mindig is agrárbázisú volt, jellemző volt a falusi társadalmak tartós szegénysége, és a városi gazdaság is az agrárium termékeinek feldolgozására, illetve az ezekkel való kereskedésre épült. Amíg a terület a Moldovai Fejedelemséghez, majd Romániához tartozott, mindig az ország legfejletlenebb területének számított, és – mint látni fogjuk – a helyzeten nem sokat javított a szovjet megszállás sem.

[szerkesztés] Ipar

Az első szovjet időszak alatt (1924-1940) elsősorban a Dnyeszteren túli területen (Приднистрове) történtek iparosítási kísérletek. A II. világháború után lényegi iparosításba kezdett a moszkvai vezetés, elsősorban Kisinyovban és környékén, de folytatták a fejlesztést az orosz többségű Tirászpolban is. A hagyományosnak számító mezőgazdasági feldolgozóipar mellett textil-, és elektronikai iparágakat, valamint gépgyártást (traktor) is létesítettek. A későbbiekben, a függetlenség 1991-es kivívásáig Moldova fejlődése a „klasszikus” szovjet utat járta be, bár a sztálini grandiózus projektek a köztársaságot (lehet, hogy szerencséjére) elkerülték – Moldova, leszámítva a magas színvonalú bortermelést, mindig is marginális szerepet töltött be a Szovjetunió gazdaságában. A vállalatoknak mintegy harmada közvetlen moszkvai irányítás alatt volt, a fennmaradó része a köztársaságnak volt alárendelve. A mezőgazdaságot kollektivizálták, a termelés nagy részét az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek biztosították. Az 1970-es években még jól működő, robusztus gazdaság a nyolcvanas évek elejére lelassult, és 1985-ben jelentősen beszűkült, elsősorban a bortermelésben történt visszaesés miatt – ez összefüggésben lehetett Gorbacsov alkoholellenes politikájával. Az 1980-as évek végére azonban ismét növekvő tendenciák érvényesültek.

[szerkesztés] Gazdasági helyzet

Az egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék szignifikánsan alacsonyabb más, a Független Államok Közösségéhez tartozó országokhoz, illetve egyéb kelet-európai államokhoz képest. Súlyosbítja a helyzetet, hogy igen jelentősek a jövedelmi különbségek a különböző rétegek, például a fővárosban, illetve az ország többi részén élők között, valamint az, hogy Moldova a régió legeladósodottabb országa: az egy főre jutó államadósság jelenleg 436 USA dollár.

A volt szovjet tagköztársaságok közül Moldova élte át az egyik legsúlyosabb gazdasági válságot a 90-es évek során. Az ország a szovjet érában a birodalom éléskamrájának számított; minőségi mezőgazdasági termékei, de elsősorban az itt termelt bor igen jelentős részét adta a szovjet piacnak. A hagyományos kereskedelmi kapcsolatok felbomlása, a szovjet piac összeomlása, a folyamatos, drasztikus áremelkedések, az életszínvonal ugrásszerű esése, a szociális ellátórendszerek leépítése óriási mértékű társadalmi elégedetlenséget szült. 1991-től 2000-ig a vásárlóerő-paritáson számolt GDP évente átlagosan 10%-kal csökkent. Bár a makroökonómiai stabilizáció és a strukturális reformok hatására a gazdaság 1997-ben nőni kezdett, azonban az 1998-as orosz gazdasági válság aláásta a törekvéseket, és még inkább elmélyítette a krízist. Az ország kénytelen volt súlyos adósságokba verni magát: 1991-ben gyakorlatilag nulláról indult, 2002-ben meghaladta az 1,4 milliárd dollárt, ami az éves GDP 88%-át jelentette. Az adósságállomány 70%-a államadósság, vagy államilag szavatolt adósság volt.

A függetlenség kivívása után az új moldáv vezetés hamar lépéseket tett a privatizáció elindításának érdekében, legálissá tették a magántulajdont és a magánosítás irányítására létrehozták az állami privatizációs ügynökséget. Az átalakulás elvi alapjait 1991-ben fektették le, a program lényege a piacgazdaság felállítása volt, ugyanakkor komoly teret biztosítottak a kormányzati intervenciónak is. 1992 végén – talán a szovjet tervgazdaság örökségétől való meg nem szabadulás jegyében – hároméves tervet hoztak, amely az 1995-ig tartó időszakra vonatkozott. A terv lényege egy új társadalmi szerződés „kötése” volt, amely egy új szociális és gazdasági berendezkedés alapjait rakta le. Az új rendszert két lépcsőben kívánták bevezetni: először a gazdaságot szerették volna stabilizálni, ezt követően az agrár- és a kereskedelmi reform végrehajtását, a szociális ellátórendszer megerősítését és a piacgazdaság jogi keretének megszilárdítását tervezték.

Az 1994-1997-ig terjedő időszakra vonatkozó tervben már a gazdaság átstrukturálása, a vállalkozások újraszervezése, a kis- és középvállalkozások privatizálása, a vállalkozók támogatása, a költségvetési hiány csökkentése, a hatékony adórendszer bevezetése, és a piacgazdaság megalapozásának „új módjai” kapnak hangsúlyt. 1995 márciusában fogadta el a parlament a két évre szóló privatizációs programot, amely a külföldi befektetésekre, a termőföldek magánosítására, a nagy állami vállalatok elárverezésre összpontosított. Ekkor közel 1.500 állami vállalat magánkézbe adását tervezték. Még 1992 során katasztert készítettek az állami vagyonról, és az ebben kikalkulált összegek alapján sajátos kárpótlási programba, jobban mondva, a szovjet örökség szétosztásába kezdett a kormány 1993-ban: minden állampolgár jegyeket kapott a ledolgozott éveivel arányos mennyiségben, amelyek a „közös tulajdon” egy-egy pici szeletét reprezentálták. Az állami gazdaságok (kolhozok) dolgozói hasonlóképpen részesültek a közvagyonból: családonként fél hektár földet kaptak ingyenesen, a három főnél nagyobb családok pedig minden tovább családtag után újabb 0,1 hektárhoz juthattak ilyen módon azzal a feltétellel, hogy 2001 előtt nem értékesíthetik a kiutalt területeket. Megkezdték az állami gazdaságok részvénytársaságokká alakítását is, ami nagyon lassan haladt: 1995-ben a termőterület mindössze 1,5%-a volt magánkézben. Ugyanennek az évnek a végén Moldovában 4.400 állami és 57.000 magánvállalkozás működött.

Hiába indították el azonban a reformokat és a magánosítást, a moldovai gazdaság az évtized közepére összeroppant. Ehhez több tényező is hozzájárult: felelőssé tehető a bonyolult politikai helyzet (az első években folyamatos kormányválság volt, gyakoriak voltak az előrehozott helyi, illetve parlamenti választások) és a transznisztriai területtel folytatott politikai és fegyveres konfliktusok (az ország kevés ipari kapacitásának jelentős része ezen a területen összpontosul). Továbbá, igen komoly szerepe volt az egykori szovjet tagköztársaságokkal való kereskedelem (elsősorban az export) visszaesése. Moldova gazdasága a szovjet rendszerbe erőteljesen beágyazott volt, ez a fajta függés fennmaradt a birodalom összeomlása után is. Valamennyi orosz gazdasági válság a lehető legsúlyosabban érintette az országot. Moldova 1993-ig megtartotta az orosz rubelt, mint hivatalos fizetőeszközt, így a moszkvai monetáris politika ballépései (nagy összegű pénz nyomása a kilencvenes évek elején a fékeveszett infláció megállítására stb.) érzékenyen érintették Kisinyovot is. Mindezen tényezők következménye egy igen erős gazdasági hanyatlás volt az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt, amit súlyosbított a növekvő munkanélküliség, és a társadalmi elégedetlenségből adódó csökkenő termelékenység. A 90-es évek végére a gazdaság némiképp stabilizálódott, az életszínvonal nem csökkent tovább. Jó példa erre az az adat, amely szerint a szegénységi küszöb alatt élők aránya az 1999-es 71%-ról 2002-re 51%-ra csökkent – természetesen ez még mindig hihetetlenül magas arány, és az életszínvonal, bár növekvő tendenciát mutat, még mindig nem érte el a nyolcvanas évek végének a szintjét. 1998 után Moldova számos külső tényezőből tudott hasznot húzni, ezek közé tartozik a fő kereskedelmi partnerek (Oroszország, Ukrajna, Törökország, Románia) gazdaságának növekedése. Az alaposan átgondolt, hatékony adórendszer és monetáris politika stabil gazdasági növekedést eredményezett az elmúlt évek során.

A gazdasági fellendüléshez nagy mértékben hozzájárult az is, hogy a munkaképes korú moldávok 25%-a külföldön (főleg Romániában) dolgozik – legálisan vagy illegálisan. Az általuk hazautalt pénzösszegek jelentősen megnövelték a lakosság fogyasztását, ez kedvező hatással volt a makrogazdaságra. 2000 óta a GDP változása minden évben pozitív értéket mutatott: 2000-2,1%; 2001-6,2%; 2002-7,2%; 2003-6,3; 2004-6,8%. Az 1999-ben kalkulált 39%-os inflációt sikeresen visszaszorították, jelenleg 5% körüli. Azonban a moldovai gazdaság termelékenysége még mindig igen gyenge; a látszólagos fellendülést a külföldi tőkebefektetések és a hazautalt igen jelentős pénzösszegek okozzák. A jelenlegi egyenlegek és mutatók bár biztatóak, az ország továbbra is igen nagy mértékben sebezhető külső tényezők által. Ez egyrészt az exportképes cikkek alacsony számával (leginkább élelmiszeripari termékek, textil, állati- és növényi eredetű árucikkek), másrészt a felvevőpiacok szűkösségével (FÁK, Kelet-Európa), harmadrészt az energiaszektorban fennálló erős importfüggőséggel magyarázható. Moldova nem rendelkezik szinte semmilyen saját energiaforrással, a Dnyeszteren lévő két vízi erőmű, illetve a Kisinyov melletti hőerőmű csak a szükségletek töredékét tudja kielégíteni. Az elektromos energia nagy részét Ukrajnából, a földgáz és a kőolaj szinte teljes egészét Oroszországból importálják. További veszélyt rejt magában az is, hogy a gazdaság még mindig erősen agrárbázisú: egy mezőgazdasági szempontból kedvezőtlen idény, a rossz időjárás által tönkretett termés bármikor jelentősen visszavetheti a fejlődést. A gazdaság megreformálására tett kísérletek törékeny sikereit könnyen tönkretehetik a súlyos államadósságok, illetve a politikai bizonytalanság (a transznisztriai konfliktus megoldatlansága, illetve a jelenlegi kommunista vezetés befektetés-taszító retorikája).

A kezdetben ambiciózus gazdasági reform és a liberalizálási kísérletek eredményeként Moldovában bevezették a konvertibilis valutát (moldovai lej), támogatták a termőföld magánkézbe adását, megszüntették az állami alkalmazottaknak járó kedvezményeket (alacsony kamatozású hitel, közel ingyenes lakhatás stb.) és az exportkorlátozást, valamint a kamatokat is liberalizálták. A kormány együttműködött az IMF-fel és a Világbankkal, akik segítséget nyújtottak a gazdaság átalakításában. A legújabb politikai fejlemények azonban azt mutatják, hogy a kommunista vezetés valamelyest szigorítaná a szerinte túlságosan liberális piaci viszonyokat. Nehéz eldönteni, hogy komolyan gondolják, vagy csak a populizmus beszél a politikusokból, amikor a termőföld és a gyárak újraállamosításáról, a magánszektor szerepének visszaszorításáról beszélnek. Bár a számok biztatóak, figyelembe kell vennünk azt is, hogy ezek nem feltétlenül a gazdasági reformokból adódnak. A 90-es évek második felében volt a moldáv gazdaság a legmélyebb ponton, az akkori mutatók igen alacsonyak voltak, és sejthető, hogy például a GDP emelkedésének imponálóan magas rátája nem tartható fenn sokáig. Kétséges a további liberalizáció sikere is, hiszen komoly politikai erőt képviselnek azok, akik ezt erőteljesen ellenzik. A gyenge sikerek nem voltak jelentős hatással a lakosság többségének politikai-gazdasági attitűdjeire; kevés hely van a posztszocialista térségben, ahol olyan erős lenne a nosztalgia a szovjet idők iránt, mint a Moldovai Köztársaságban. Súlyos problémát jelent a politikai bizonytalanság, aminek az egyik legfontosabb kérdése a keleti és a nyugati orientáció közötti döntés. Bár a lakosság zöme román (moldáv) anyanyelvű, a többség hallani sem akar a Romániával történő újraegyesítésről – ez lenne a nyugati orientáció. Az oroszajkú lakosság „kegyvesztettnek” érzi magát, és nehezen adja föl féltve őrzött pozícióit a különböző stratégiai ágazatokban.

Az értelmiség – orvosok, közgazdászok, társadalomkutatók, írók, művészek – igen jelentős hányada hagyta el az országot végleg a kilencvenes évek során, és a nyugaton vagy Oroszországban fizikai munkából élő fiatalok jelentős részéről is sejthető, hogy nem szándékozik visszatérni hazájába, emiatt a társadalom elöregedésével is hamarosan szembe kell néznie a kisinyovi vezetésnek. Kétségkívül sokat javítana az ország helyzetén és megítélésén, és a külföldi befektetők bizalmát is növelné a transznisztriai kérdés megnyugtató rendezése, ám erre egyelőre kicsi az esély. A legutóbbi időben azonban a kommunista többségű kormány, feltehetőleg Oroszország közömbössége miatt, az Európai Unió felé kezdett fordulni; mintegy válaszképp 2005-ben az EU képviseletet nyitott Kisinyovban. Az európai közösségbe való betagozódás felé vezető út azonban egyrészt beláthatatlanul hosszú, másrészt az útirány nem kristálytiszta sem a lakosság, sem a politikai elit részéről. Csupán egy dolog látszik bizonyosnak: az elkövetkező évek, esetleg évtizedek nem valószínű, hogy a várva várt megkönnyebbülést jelentik az Ukrajna és Románia közé beékelt ország számára.

[szerkesztés] Kultúra

[szerkesztés] Oktatási rendszer

[szerkesztés] Kulturális intézmények

könyvtárak, múzeumok, színházak, zene és tánc intézményei

[szerkesztés] Művészetek

• Építészet
• Képzőművészetek
• Irodalom
• Filmművészet
• Zene

[szerkesztés] Hagyományok

[szerkesztés] Gasztronómia

[szerkesztés] Sport

[szerkesztés] Ünnepek

[szerkesztés] Kapcsolódó szócikkek

• Besszarábia
• Moldva
• Transznisztria

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Moldova földrajzi térképe

Független Államok Közössége (FÁK)
Azerbajdzsán | Fehéroroszország | Grúzia | Kazahsztán | Kirgizisztán | Moldova | Oroszország | Örményország | Tádzsikisztán | Türkmenisztán | Ukrajna | Üzbegisztán