Harmincéves háború
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A harmincéves háború II. Mátyás, II. Ferdinánd és III. Ferdinánd uralkodása alatt (1618 – 1648) minden koronaországában dúló háborúk sorozata volt. A 17. század világháborújának is emlegetik. Valamilyen szinten Európa minden hatalma képviseltette magát. Becslések szerint a háború folyamán 4 – 5 millió ember vesztette életét.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A háború előzményei
Ferdinánd a megkoronázása után sem hagyott fel katolizáló terveivel, és a már hagyományosan protestánsnak mondható Csehországban, Magyarországon és a Német-római Birodalom egyes területein politikája miatt egyre puskaporosabb lett a hangulat. Ráadásul 1617-ben a mantovai örökösödés miatt Németországnak Franciaországgal is számolnia kellett. A protestánsok 1608-ban létrehozták a Protestáns Unió-t, válaszul 1609-ben megalakult a Katolikus Liga.
[szerkesztés] Cseh-pfalzi szakasz (1618 – 1623)
A háború hadi konfliktusai Prágában kezdődtek 1618-ban, amikor Thurn gróf vezetésével a cseh rendek fellázadtak II.Ferdinánd protestánsellenes politikája miatt. A Habsburg császári kormányzót kihajították a prágai vár ablakán (defenesztráció), és meghívták a cseh trónra a Protestáns Unió egyik tagját, V. Pfalzi Frigyest. Ferdinánd azonban nem hagyta annyiban, és 1619-ben szövetséget kötött I. Miksa bajor herceggel, és Spanyolországgal. Mindkét országhoz családi kapcsolatok fűzték, így nem volt nehéz megállapodnia velük. A cseh, morva és sziléziai rendek erőit 1620. november 8-án a fehérhegyi csatában tönkreverték, az önállóságától megfosztott országot pedig Habsburg örökös tartománnyá tették.
Ugyanebben az évben a spanyol csapatok elfoglalták Alsó-Pfalzot, majd 1621-re Felső-Pfalz is idegen, bajor kézre került. Ahhoz, hogy a háború valóban európai méreteket öltsön, nem is kellett más, mint hogy Hollandia szövetséget kössön Pfalzi Frigyessel, és megtámadja 1621-ben Spanyol Németalföldet; valamint hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem több hadjárattal is gyengítse a Habsburgok magyar és cseh állásait. Ferdinánd maga mellett tudhatta a Katolikus Liga teljes hadállományát, amelyet akkoriban Tilly gróf vezetett. 1620. november 8-án a fehérhegyi csatában a Tilly vezette császári csapatok döntő vereséget mértek a cseh rendekre. A háború lassan elült, és Csehországnak bele kellett nyugodnia, hogy az örökös tartományok sorába süllyed, elveszti önállóságát, és persze Ferdinánd gondoskodott az ellenreformáció megfelelő mértékéről. 1623-ban Tilly véglegesen megverte Frigyes csapatait. Az egyetlen ország, amellyel nem bírt Ferdinánd, Erdély volt. A nikolsburgi békében Bethlen megerősítette az erdélyi rendek kiváltságait, és elkerülte az ellenreformációt is.
[szerkesztés] Dán-holland szakasz (1624-1629)
Európa nyugati részein azonban még nem ért véget a holland-spanyol konfliktus, és ráadásul Dánia is, protestáns királyság lévén, féltette érdekeit, valamint IV. Keresztély király vissza akarta szerezni birodalma hajdan volt dicsőségét. Így került sor 1625-ben egy szövetség aláírására Dánia, Hollandia és Anglia között. 1626-ban ehhez a szövetséghez csatlakozott Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is, és megindította II. Ferdinánd birodalmának keleti ostromát. A császári csapatok élén ezúttal Wallenstein gróf állt, aki Ferdinánd legsikeresebb hadvezére lett. IV. Keresztély csapatait 1626-ban a lutteri csatában legyőzte, és 1629-ben a lübecki béke aláírására kényszerítette. Bethlen hadjáratával elérte, amit akart, újabb engedményeket szerzett Erdély számára. A nagy győzelem hatására II. Ferdinánd kiadta országaiban az Edictum Restitutionist (1629). Ez a visszaállítási rendelet azt mondta ki, hogy az 1552 óta szerzett protestáns birtokokat vissza kell adni azok eredeti, katolikus tulajdonosainak, továbbá a rendelet kiadásától kezdve nemcsak a világi fejedelmek, hanem az egyházi méltóságok is visszaállíthatták birtokaikon a vallási egységet. Ez hatalmas ellenállást váltott ki az egész birodalomban, még a katolikus fejedelmek körében is. Hamarosan ez vált a következő évek háborús okává.
[szerkesztés] Svéd szakasz (1630-1635)
Az Edictum Restitutionis ellen leginkább Szászország és Vesztfália tiltakoztak, és heves protestálásukban meg is találták megfelelő szövetségeseiket Svédország és Franciaország személyében. Igaz, az utóbbi csak pénzzel támogatta a Habsburg-ellenes hadjáratokat. II. Gusztáv Adolf svéd király a protestánsok védelmének hathatós jelszavával és kevésbé nagydobra vert a svéd balti uralom megszilárdításának és kibővítésének reményében szállt partra 1630 nyarán Pomerániában. Időközben II. Ferdinándot minden eddigi támogatója cserben hagyta az edictum miatt, így Ferdinándnak meg kellett válnia Wallensteintől. Azonban nem akadt több olyan császári hadvezér, aki képes lett volna feltartóztatni a svéd sereget. 1631-ben a svéd és szász sereg vereséget mért Tilly csapataira a breitenfeldi csatában. Hamarosan elesett Mainz is, és 1632-ben Gusztáv Adolf megtámadta Bajorországot is. A lützeni csatában (1632 nov. 16) a svéd seregek a Wallenstein vezette császári erőket nagy veszteségek árán, de legyőzték. Ebben a csatában vesztette életét a svéd uralkodó, akit a csatákban ezentúl Oxenstierna kancellár képviselt. 1633-ban az ő kezdeményezésével megalakult a protestáns német fejedelmek és Svédország részvételével a Heilbronni Liga. A sereg vezére Weimári Bernát lett. Oxenstierna és Weimari Bernát nem fértek össze, s a mi ennél fontosabb volt, a német fejedelmek, a császár hatalmának megtörése után szívesen kötöttek volna békét, hogy a svédektől szabadulhassanak. E viszonyokat fölhasználva, a császári sereg visszafoglalta Regensburgot, és Nördlingen mellett nagy csatában legyőzte weimari Bernát hadát. (1634 szept. 6.) A fővezér elmenekült, a svédek vezére, Horn gróf, fogságba esett.
A nördlingeni csatának megvolt az a fontos hatása, hogy az észak-német protestáns fejedelmeket, kik már különben is jobban tartottak a svédektől, mint a császártól, békére birta. De a császárnak most sokkal többről kellett lemondani, mint amennyivel 1629-ben, sőt 1631-ben is biztosíthatta volna hatalmát és birodalma nyugalmát. A prágai békében (1635. május 30.) elismerte a protestáns jogokat, és eltörölte az Edictum Restitutionist. Ezzel a liga feloszlott. A béke azonban nem lehetett tartós, hiszen Franciaország még nem kapta meg azt, amit akart, nevezetesen a spanyol tartományokat, és Svédország sem rendezte ügyeit a császárral.
[szerkesztés] Svéd-francia szakasz (1635-1648)
A háború ezen szakasza a sértődött franciák hadüzenetével kezdődött. Richelieu országa egyedül maradt, és kénytelen volt maga cselekedni. Hadüzenete a Habsburgok egyik országának, Spanyolországnak volt címezve. 1635-ben a francia csapatok le is rohanták Itália északi részét, Németalföld déli részét és a Rajna vidékét. 1637-ben II. Ferdinánd Bécsben meghalt, ezáltal komoly remény ébredt a végleges békére. Ennek ellenére a harcok tovább folytatódtak. Az időközben egymásra talált svéd és francia diplomácia szövetséget kötött, és még ugyanebben az évben, Szászországban megjelentek a svéd csapatok.
1642-től Mazarin lépett Richelieu örökébe, aki folyatta elődje külpolitikáját. Az ifjú d’Enghien Condé hercege vezette francia csapatok 1643. május 19-én az Ardennekben, Rocroi-nál megsemmisítő vereséget mértek a spanyol csapatokra, akik hátában ráadásul a portugálok is fellázadtak. E vereséggel megtört a spanyolok katonai fölénye a szárazföldön. Ugyanaz év novenber 16-án megszületett a gyulafehérvári egyezmény, amelynek értelmében Franciaország, Svédország és Erdély együttesen lépnek fel a császár ellen.
1644-ben a Turenne és Conde hercege vezette francia seregek feldúlták Dél-Németországot, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem pedig hadjáratot vezetett Észak-Magyarországra.
[szerkesztés] I. Rákóczi György fejedelem és a 30-éves háború (1643-45)
Bethlen Gábor halála után egy esztendeig második felesége, Brandenburgi Katalin uralkodott (1629-1630), akit a fejedelem végrendeletében jelölt ki utódjává. Az erdélyi rendek azonban ellenséges érzülettel voltak iránta, és hamarosan lemondatták. Erdély fejedelme I. Rákóczi György (1630-1648) lett, akinek uralkodása nyugodt életet, békés gyarapodást hozott. 1631-ben megegyezett II. Ferdinánd magyar királlyal a béke megtartásáról. Magánvagyonát és a kincstár birtokait jelentős mértékben gyarapította, birtok- és vagyonelkobzási perekkel számolt le belső ellenzékével. 1643-ban hosszú várakozás után csatlakozott a svéd-francia szövetséghez, és a protestáns vallásszabadság védelme címén bekapcsolódott a harmincéves háborúba. 1644. május 5-én a Kemény János parancsnoksága alatt álló erdélyi csapatok Drégelypalánknál megverték a császáriakat. Eközben Rákóczi fejedelem Észak-Magyarországon vezetett hadjárata során elfoglalta Kassát. 1645-ben az erdélyi seregek behatoltak Morvaországba és május 28-án Brünn mellett egyesültek Torstenson svéd erőivel. Az erdélyiek azonban keresték a megegyezést, így 1645-ben Linzben békét kötöttek III. Ferdinánddal.
[szerkesztés] A linzi béke
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és III. Ferdinánd király békeszerződése, amelynek okmányait a két fél követei 1645. december 16-án Linzben cserélték ki. A béke számos pontjában megismételte az 1621.-1622. évi nikolsburgi szerződés passzusait. Rákóczi Bethlenhez hasonlóan élete végéig megkapta a hét magyarországi megyét (Szatmár, Szabolcs, Bereg, Ugocsa, Zemplén, Abaúj, Borsod), valamint még Tokajt, Regécet, Tarcalt és Ecsed várát. Ugyanakkor Szabolcs és Szatmár megyéket életükre még fiai is örökölhették. Mindezekért a fejedelem megfogadta, hogy felbontja a franciákkal és svédekkel kötött szövetségét, seregét pedig visszavonja az említett megyékbe és Erdélybe, továbbá többé nem avatkozik be a királyság ügyeibe. Mindemellett a magyar rendek számára a béke garantálta a szabad vallásgyakorlatot, valamint a rendi országgyűlés három hónapon belüli összehívását.
Ezzel párhuzamosan a francia és a svéd csapatok sorozatos győzelmeket arattak, Nápoly fellázadt a spanyol uralom ellen, a birodalmi Habsburgok pedig kimerültek. A francia csapatok Conde hercegének a vezetésével újra legyőzték a spanyolokat Lensnél. Ez után Franciaországban a parlament, a nemesség, és az egész francia polgárság a háború befejezését követelte, ráadásul megkezdődött a Fronde ellenállási mozgalom, amely sok belpolitikai bonyodalmat okozott. Összességében elmondhatjuk, hogy mindkét tábor békét akart.
[szerkesztés] A vesztfáliai béke
A békét 1648-ban több részletben kötötték meg. A Habsburgok a hollandokkal és a svédekkel Onasbrückben, a franciákkal és a birodalom protestáns fejedelmeivel Münsterben írták alá a békét. Elismerték Hollandia és Svájc függetlenségét a Német-római Birodalomtól. Svédország megszerezte a Balti-tenger német partvidékét, Franciaország megkapta Elzászt, és megerősítették Metz és Verdun birtoklásában. Brandenburg és Bajorország is területeket nyert. A békeszerződések azonban garantálták a szabad rajnai hajózást, tiltva minden fél számára a hajóforgalom akadályozását vagy új adók kivetését. Az osnabrücki békeszerződésben foglaltak alapján a vallásügy rendezéséhez normaévül ezentúl 1624 szolgált: az augsburgi vallásbéke innentől kiterjedt a reformátusokra is. Miután Pfalzot 1623-ban megfosztották választófejedelemségétől, a béke megkötése után helyette Bajorország vált a "nyolcadik választófejedelemséggé". A birodalom fejedelmei jogot kaptak az önálló külpolitikára, így a birodalom csupán több száz független állam halmaza maradt. A császár külpolitikai döntéseit és a törvényhozást viszont a birodalmi gyűlés jóváhagyásához kötötték, ahol a több mint kétszáz állandó tagnak egyhangúlag kellett volna döntenie; így a birodalmi gyűlés döntésképtelenné vált. A Német-római Császárság széttagoltsága tovább erősödött. A Habsburg-dinasztia azonban nem szenvedett teljes vereséget; az osztrák és cseh tartományokban felszámolta a rendiséget, ami lehetőséget teremtett az abszolutizmus kiépítésére.
 |
Ez a történelmi tárgyú lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
Based on work by