Habsburg-Lotharingiai József Ágost főherceg

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Habsburg-Lotharingiai József Ágost főherceg

A Magyar Királyság kormányzója
Hivatali idő
1918. november 13. – 1918. november 16.
Előd	IV. Károly
Utód	Károlyi Mihály
Született	1872. augusztus 9. Alcsút
Elhunyt	1962. július 6. (89 évesen) Rain bei Straubing (Németország)
Házastárs	Auguszta Mária Lujza bajor hercegnő
Második hivatali idő
1919. augusztus 7. – 1919. augusztus 23.
Előd	Garbai Sándor
Utód	Horthy Miklós

Habsburg-Lotharingiai József Ágost főherceg (Erzherzog Joseph August Viktor Klemens Maria von Österreich; Alcsút, 1872. augusztus 9. – † Rain bei Straubing, Bajorország, 1962. július 6.), József nádor unokája, osztrák főherceg, magyar királyi herceg, honvéd tábornagy, felsőházi tag. 1918-ban királyi helytartó, 1919-ben kormányzó, 1936–44-ig az MTA elnöke.

Tartalomjegyzék 1 Élete 1.1 Származása, testvérei 1.2 Házassága, gyermekei 1.3 Ifjúsága, a világháborúig 1.4 Az I. világháborúban 1.4.1 Harcban Szerbia és Oroszország ellen 1.4.2 Helytállás az olasz frontokon 1.4.3 Uralkodóváltás 1.4.4 Az utolsó csaták 1.5 „Homo Regius” a magyar forradalmakban 1.6 A Horthy-korszakban 1.7 A főherceg és a nyilasok 1.8 Utolsó évei emigrációban 2 Kastélyainak, leszármazottainak későbbi sorsa 3 Művei 4 Irodalom 5 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

[szerkesztés] Származása, testvérei

József Ágost főherceg, (akit a magyar sajtóban és köznyelvben legtöbbször csak József főhercegnek neveztek), a Habsburg-Lotharingiai-ház magyar ágából származott. Édesapja Habsburg-Lotharingiai József Károly főherceg, lovassági tábornok (1833–1905) volt, a magyar honvédség főparancsnoka, József nádor (1776–1847) fia, István nádor (István Ferenc Viktor főherceg 1817–1867) testvéröccse. József főherceg nagyapja és nagybátyja is Magyarország utolsó nádorai voltak. Dédapja II. Lipót német-római császár, magyar és cseh király volt.

József főherceg édesanyja Szász-Koburg-Koháry Klotild hercegnő (1846-1927) volt, Lajos Fülöp francia király unokája, aki a Szász-Coburg-Gothai hercegi dinasztia magyar ágából származott.

A szülők házasságából hét gyermek született, a negyedik, József Ágost főherceg volt a legidősebb fiú:

• Erzsébet (Linz, 1865. március 18. – 1866. január 7.), meghalt kisgyermekként.
• Mária Dorottya Amália főhercegnő (Alcsút, 1867. június 14. – Alcsút, 1932), aki 1896. november 5-én férjhez ment Fülöp orléansi herceghez.
• Margit Klementina Mária (Alcsút, 1870. július 6. – Regensburg, 1955), aki 1890. július 15-én férjhez ment Thurn und Taxis Albert herceghez, Erzsébet királyné nővérének fiához.
• József Ágost főherceg, tábornagy (1872–1962).
• László Fülöp Mária Vince főherceg (Alcsút, 1875. július 16. – Budapest, 1895. szeptember 6.), a honvédség 1. gyalogezredének hadnagya, 20 évesen vadászbaleset áldozata lett.
• Erzsébet Henrietta Klotild Mária Viktória főhercegnő (Alcsút, 1883. március 9. – Regensburg, 1958).
• Klotild Mária Rainera Amália Filoména főhercegnő (Fiume, 1884. május 9. – Alcsút, 1903. december 14.), fiatalon meghalt.

[szerkesztés] Házassága, gyermekei

József főherceg 1893. november 15-én Münchenben feleségül vette Auguszta Mária Lujza bajor hercegnőt (1875–1964), Lipót Miksa József bajor herceg (Leopold Maximilian Joseph Maria Arnulf Prinz von Bayern, 1846-1930) és Gizella osztrák főhercegnő (1856-1932) leányát, Ferenc József császár és király unokáját. A házasságból hat gyermek született, négyen érték meg a felnőttkort:

• József Ferenc főherceg (1895–1957), aki százados (Rittmeister) lett a 7. huszárezredben. Az első világháborúban elnyerte az Ezüst Vitézségi Érmet. A Monarchia széthullása után belépett a Magyar Királyi Honvédség kötelékébe.
• Gizella Auguszta Anna Mária főhercegnő (1897–1901), kisgyermekként meghalt.
• Zsófia Klementina Erzsébet főhercegnő (1899–1978).
• László Luitpold főherceg (1901–1946).
• Mátyás József Albert főherceg (1904–1905), kisgyermekként meghalt.
• Magdolna Mária Rainéria főhercegnő (1909–2000), festőművész, szobrász.

József Ágost főherceg anyósa, Gizella főhercegnő Ferenc József és az 1898-ban meggyilkolt Erzsébet királyné és császárné legidősebb élő leánya volt. A fiatal pár gyermekei még Ferenc József életében megszülettek, az idős császári dédapa nagy örömére. Auguszta hercegnő vőlegényeként József főherceg 1893. szeptember 4-én megkapta a bajor Szent Hubert érdemrendet (a rossznyelvek szerint annak jutalmaként, hogy elvette a csúnya és hízásra hajlamos Auguszta hercegnőt.)

[szerkesztés] Ifjúsága, a világháborúig

József Ágost főherceg katonai pályafutása 1890. április 26-án kezdődött, amikor hadnagyként szolgálatba lépett az 1. gyalogezredben. 1891. március 24-én megkapta az Aranygyapjas Rendet. 1893. október 27-én főhadnaggyá léptették elő, és 72. gyalogezredhez került. Innen 1894-ben áthelyezték a 6. dragonyos ezredhez. 1898. november 1-jén lovassági századossá (Rittmeister), majd 1902. május 1-jén őrnaggyá léptették elő. Édeasapjához hasonlóan József Ágost is elsősorban magyar arisztokrataként határozta meg magát, és maga kérte a császártól, helyezze őt a magyar honvédség kötelékébe. Még 1902-ben az 1. magyar huszárezredhez helyezték (HonvHR 1). 1903.november 1-jén alezredessé léptették elő és 1904-ben kinevezték az 1. huszárezred parancsnokává. 1905. április 28-án a 15. dragonyos ezred (DR15) tulajdonosa (tiszteletbeli parancsnoka) lett, röviddel ezután május 1-jén ezredessé léptették elő, május 29-én megkapta a Katonai Érdemkeresztet. Ezzel egyidőben jogi tanulányokat kezdett a budapesti Tudományegyetemen.

1907-ben kinevezték a 79. honvéd gyalogos dandár (HonvIBrig) parancsnokának, és 1908. november 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő. 1911. április elején kinevezték a budapesti 31. gyalogos hadosztály parancsnokává. Eredményes dandárparancsnoki működéséért 1911. szeptember 20-án megkapta a bronz Katonai Érdemrendet (Signum Laudist), majd november 1-jén altábornaggyá (Feldmarschallleutnant) léptették elő. Ebben a beosztásban érte az első világháború kitörése.

Mint magas katonai rangot viselő Habsburg főherceg, József Ágost már a világháború előtt számos kitüntetést kapott külföldi uralkodóktól, így a Toszkánai Nagyhercegség Szent József-rendjének nagykeresztjét (1897), a Német Lovagrend Mária-keresztjét (Marianerkreuz, 1895), a perzsa sah gyémántokkal ékesített képmás-kitüntetését (1900) és a bolgár Alekszander rend nagykeresztjét (1905). Budapesti honvédségi szolgálati ideje alatt újabb külföldi kitüntetéseket kapott: a porosz Fekete Sas-rend és elsőosztályú Vörös Sas-rendet (1906), a brit Viktória-rend nagykeresztjét (1908), a spanyol III. Károly-rend nagykeresztjét (1909) és bolgár Kirill és Metód-rendet (1912).

A főherceg és felesége a magyarországi közéletben és művészeti életben is részt vállalt. Védnöke volt a Magyar Képzőművészeti Társulatnak, amely fennállásának 50. évfordulójára a városligeti Műcsarnokban magyar művészek alkotásaiból nagy jubileumi kiállítást rendezett. A kiállítást 1912. december 16-án ifj. Andrássy Gyulának (1860-1929), az Osztrák-Magyar Monarchia jövendő külügyminiszterének, a Társulat elnökének felkérésére, a király nevében József főherceg nyitotta meg [1].

[szerkesztés] Az I. világháborúban

[szerkesztés] Harcban Szerbia és Oroszország ellen

Az I. világháború kitörésekor 1914 júliusában a József főherceg parancsnoksága alatt álló 11. gyalogos hadosztályt előbb a szerbiai harctérre küldték, majd augusztusban a galíciai hadszíntérre vitték át. Győzelmesen harcolt a lembergi csatában, az orosz túlerő miatt elrendelt általános visszavonulásban utóvédként fedezte a hadsereg visszavonulását. 1914. október 25-én kinevezték a temesvári VII. hadtest parancsnokának, amely a Kárpátokban kemény honvédő harcokban ot vívott a Magyarországra benyomuló oroszokkal. 1914. november 1-jén lovassági tábornokká léptették elő, és kitüntették az első osztályú Vaskereszttel.

[szerkesztés] Helytállás az olasz frontokon

Az 1915-ös év kárpáti harcaikban temesvári VII. hadtest parancsnoka lett. Májusban, amikor Olaszország belépett a háborúba a központi hatalmak ellen, hadtestével a karintiai határvidékre küldték, majd az Isonzó-hadsereg déli szárnyára, a Doberdó-fennsíkra helyezték át. A legsúlyosabb harcokat a 17. gyalogos hadosztály és a 20. honvéd gyalogos hadosztály katonái vívták. A második isonzói csatában (1915. július 18. – augusztus 3.) József főherceg hadteste a kopár doberdói karsztvidéken (Carso) ásta be magát, és kemény harcban tartotta meg a fontos Monte San Michele és Monte Sei Busi magaslatokat. Az olasz támadás első 48 órájában a temesvári hadtest 5500 katonája esett el. A sziklás San Michele hegy többször is gazdát cserélt. Július 24-ére a hadtest 25 000 embert veszített a doberdói fennsík védelmében.

A harmadik isonzói csatában (1915. október 15. – november 3. között) és a második isonzói csatában (1915. november 10. – december 2. között) hasonlóan véres mészárlásokra került sor. Október 15. és november 15. között egyedül a 17. hadosztály 11 700 embert (főleg magyar katonákat) veszített el a Monte San Michele körüli elkeseredett védelmi harcokban. József főherceg a kilencedik isonzói csata (1916. október 31. – november 4.) lezárásáig az olasz fronton maradt, mint a VII. hadtest parancsnoka. Inspiratív parancsnoksága alatt a legnagyobbrészt magyar nemzetiségű katonákból álló csapatok – súlyos veszteségeik ellenére – hősies és sikeres harcokat vívtak. Maga József főherceg is kétszer könnyebben megsebesült. A fiatal parancsnokot kedvelték magyar nemzetiségű katonái, magyar nyelvismerete, embereivel szembeni felelős gondolkodása, közvetlen stílusa és személyes bátorsága miatt. 1916. november 1-jén vezérezredessé léptették elő.

Eredményeiért számos dicséretet és kitüntetést kapott: 1915-ben megkapta a Vörös Kereszt nyakszalagot a háborús kiegészítéssel, a Lipót-rend nagykeresztjét a háborús kiegészítéssel, a Katonai Érdemrend (Signum Laudis) bronz fokozatát a háborús szalaggal, és József főherceg a Máltai Lovagrend mellkeresztjét és a porosz másodosztályú Vaskeresztet. Parancsnoki döntései előtt szerette személyesen megismerni a valós hadműveleti helyzetet, ezért rendszeres látogatója volt a lövészárkoknak, megfigyelőállásoknak és előretolt őrhelyeknek, ezzel elnyerte katonái megbecsülését. Ő volt az egyetlen magasrangú tábornok, aki megkapta a Károly csapatkeresztet. Gyakran tartózkodott katonái körében, ismerte megismerte gondolkozásukat, és igyekezett javítani felszerelési, ellátási és higiénés gondjaikat Magyar nemzetiségű egységeit hihetetlen katonai teljesítményekre sarkallta, ha a főherceg az ő körzetükben tartózkodott. 1916-ban megkapta az első osztályú Katonai Érdemkeresztettel a háborús kiegészítéssel, az Oszmán Birodalom Imtiaz Érdemérmének ezüst és arany fokozatát, a bajor Katonai Érdemrend nagykeresztjét a kardokkal és az első osztályú Vaskeresztet.

[szerkesztés] Uralkodóváltás

November végén, I. Ferenc József halála után Károly császár József főherceg vezérezredest nevezte ki a keleti front (Heeresfront Ost) parancsnokának. Az orosz és román hadsereggel kerültek szembe. 1916 végére visszahódították a románok által megszállt Erdély keleti részeit is, és megkezdték a fegyverszüneti tárgyalásokat.

Az új király, IV. Károly koronázása előtt éles politikai vita bontakozott ki Tisza István miniszterelnök és az ellenzék között. A Magyar Királyság törvényei szerint az uralkodó koronázásakor a nádor vagy annak helyettese segédkezik. A nádori tisztség 1867 óta betöltetlen volt. Tisza, akire a király bizalmatlanul tekintett, személyes presztizs-okokból ragaszkodott ahhoz, hogy a képviselőház őt válassza meg nádorhelyettesnek. Az ellenzék József főherceget jelölte nádorhelyettesnek, akit a király is szívesebben látott volna a koronázáson, vallási és politikai okokból is. József főherceg személyesen tárgyalt Tiszával, aki hajthatatlan maradt, lemondását is kilátásba helyezve. Ennek hatására József főherceg lemondott a jelölésről. 1916. november 27-én a képviselőházban Tisza Munkapártja egységesen a miniszterelnököt válaszotta nádorhelyettesnek. A sértett főherceg távolmaradt a december 30-i koronázásról, viszonya Tiszával véglegesen megromlott.

1917 márciusában József főherceg megkapta a Károly-csapatkeresztet, és Vörös Kereszt háborús érdemcsillagát (Ehrenhreuz), május 30-án a porosz „Pour le Mérite” érdemrendet, augusztus 5-én az arany Katonai Érdemrendet a kardokkal. Augusztus 17-én a Katonai Mária Terézia Érdemrend (MMThO) bizottságától megkapta e kitüntetés parancsnoki keresztjét, az Isonzói csatákban szerzett érdemei elismeréséül.

[szerkesztés] Az utolsó csaták

1918 januárjában József főherceget kinevezték a Piave partján az olaszok ellen harcoló 6. hadsereg parancsnokának. 1918. március 18-án megkapta a magyar Szent István-rend nagykeresztjével, március 26-án megkapta a tölgyfaleveleket a porosz „Pour le Mérite” kitüntetéséhez. A június 15. – június 22. között zajló, katasztrofális eredménnyel járó II. piavei csatában József főherceg 6. hadseregének egyik hadteste érte el a hadművelet legjelentősebb eredményét, a Montello hegy elfoglalását. A piavei hadművelet kudarca után József főherceg meg tudta akadályozni messze előrenyomult csapatai körülzárását, megfékezte a menekülést, újjászervezett csapataival heves ellenséges tűzben rendezetten vonult vissza a Piave keleti partjára. Ezért a teljesítményéért később, 1927-ben megkapta a Katonai Mária Terézia Érdemrend Bizottságától a Tiszti Arany Vitézségi Érmet is.

1918 júliusában, a piavei kudarc miatt menesztett Conrad távozása után József főherceg vette át az egész Tirol hadseregcsoport (Armeegruppe Tirol) parancsnokságát, amely magában foglalta a 10. és 11. hadseregeket is (a korábbi Conrad seregcsoportot). Ekkor már a pacifisták és a liberálisok minden eszközzel bomlaszottták a küzdő csapatok fegyelmét, bár József főherceg magyar csapatai még engedelmességet fogadtak parancsnokuknak. 1918. október 24-én bekövetkezett az antant végső támadása, a Vittorio Venetó-i csata, amely a Monarchia déli haderejének összeomlásához vezetett.

1918 októberében Károly császár és király József főherceget kinevezte a balkáni hadseregcsoport (a korábbi Kövess seregcsoport) parancsnokának. Október 24-én a király tábornaggyá (Feldmarschall) léptette elő. Ez volt a Monarchia utolsó tábornagyi kinevezése, a teljes bomlás küszöbén, amikor a megalakuló Nemzeti Tanácsok biztatására a katonák már tömegesen tagadták meg az engedelmességet parancsnokaiknak.

[szerkesztés] „Homo Regius” a magyar forradalmakban

1918. október 26-án Károly császár és király – a magyar nacionalisták megnyugtatásának szándékával – József főherceg tábornagyot nevezte ki az összes magyar csapatok főparancsnokának, és saját teljhatalmú magyarországi helytartójának („homo regiusnak”, szó szerint „királyi embernek”). József főherceg kérte az uralkodót, mentse őt fel a császárnak tett hűségesküje alól. Az általános összeomlásban az új királyi főparancsnok már csak Magyarország határainak megvédésével próbálkozhatott. Ő készült is a déli vonal biztosítására, közben a király nevében tárgyalásokat kezdett a magyar politikai vezetőkkel és október 29-én Hadik János grófot bízta meg egy új nemzeti kormány megalakításával, aki október 30-án át is vette át hivatalát Wekerle Sándortól, de az október 31-én kitört magyar polgári demokratikus forradalom és a köztársaság kikiáltása meghiúsította a kormányalakítást. Hadik október 31-én lemondott. József főherceg, mint homo regius, IV. Károly király jóváhagyásával a liberális ellenzék vezérét, Károlyi Mihályt, a „bolond grófot” nevezte ki miniszterelnöknek, majd fiával, József Ferenc főherceggel együtt hűségnyilatkozatot tett a magyar Nemzeti Tanácsnak. A frontról hazatérő magyar katonái egységek készek voltak József főherceg parancsnoksága alatt a haza védelmére, de az antant kegyeit kereső Károlyi feloszlatta a magyar hadsereget.

József főherceg családjával a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után is Magyarországon maradt, családtagjaival együtt. A kommunista belügyi népbiztosság megbízottai megfigyelés alatt tartották az alcsúti kastélyt, de a főherceg olyan népszerű személyiség volt, hogy nem zaklatták. A proletárdiktatúra bukása után ismét vállalt politikai szerepet: 1919. augusztus 7-én Magyarország kormányzójának (Reichsverweser) nyilvánította magát, és a Peidl Gyula szakszervezeti kormányát megbuktató Friedrich Istvánt nevezte ki miniszterelnöknek. Nem csinált titkot abból, hogy a legitim uralkodót, IV. Károlyt szeretné visszasegíteni Magyarország trónjára. Mivel azonban a román csapatok megszállták Budapestet is, az antant pedig tiltakozott a Habsburg-család tagjainak bármilyen politikai szerepvállalása ellen, József főherceg 1919. augusztus 23-án kénytelen volt lemondani, és megerősíteni a Szegeden tartózkodó Horthy Miklós tengernagyot a magyar Nemzeti Hadsereg főparancsnokának tisztségében. Amikor Horthy, az antant engedélye alapján bevonult a románok által kifosztott fővárosba, József főherceg az új „erős ember” mellé állt, és támogatta kormányzóvá választását (1920. március 1-jén).

[szerkesztés] A Horthy-korszakban

József főherceg és Auguszta főhercegasszony (immár mint királyi herceg és hercegné) a budapesti „jobb társaság” középpontjába kerültek. Rendszeresen megjelentek a jelentős vagy különleges kulturális eseményeken, így például Fejős Pál avantgardista rendező „Pán” és „Lidércnyomás” c. filmjeinek szakmai bemutatóján, 1920. augusztus 1-jén.

A „király nélküli királyság” idején József főherceg nem vonult ki egészen a politikából. 1927-ben királyi hercegként a parlament újonnan alakult felsőházának tagja lett. Főleg azonban a társadalomtudományok terén tevékenykedett. Megírta és két kötetben kiadta háborús visszaemlékezését, A világháború, amilyennek én láttam címmel. 1927. május 31-én a Katonai Mária Terézia Érdemrend Bizottsága, a II. piavei csatában tanúsított személyes bátorságáért Tiszti Arany Vitézségi Érmet adományozott neki. Élénken érdeklődött a kultúra iránt, művelt és széleskörűen tájékozott személyiség volt. 1929-től a Kisfaludy Társaság tagjává választotta. A budapesti és a kolozsvári egyetemek díszdoktorrá avatták. Ezekre alapozva a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, majd 1936-tól elnöke lett. Mindkét tisztségében 1944-es emigrációjáig megmaradt. Vadásztörténetek és színes útirajzok írójaként is ismertségre tett szert. Felesége, Auguszta hercegné, a világháború alatt és utána is sok jótékonysági akciót vezetett.

Amikor Károly király 1922-ben madeirai száműzetésében elhunyt, pletykák keltek szárnyra, hogy József királyi herceg érdeklődik a magyar trón iránt, saját maga és fia, József Ferenc királyi herceg számára. Törekvése megtört Horthy ellenállásán, aki saját fia és unokája számára építette a kormányzói utódlást. Ugyanebből az okból József súlyos összeütközésbe került az özvegy Zita királynéval és a Habsburg-család többi tagjával, akik Ottó főherceget ismerték el trónörökösnek. A családi ellentét csak az 1950-es években oldódott fel.

[szerkesztés] A főherceg és a nyilasok

József Ágost főherceg az 1944. október 15-i nyilas puccs során, szélsőjobboldali magyar törzstisztek ösztökélésére a miniszterelnöktől, Lakatos Géza tábornoktól azt követelte, hogy őt nevezze ki a honvédség főparancsnokának. Lakatos ezt megtagadta azzal, hogy ez a Legfelsőbb Hadúr (azaz Horthy kormányzó) kizárólagos hatásköre. A nyilas hatalomátvétel után a főherceg hűséget esküdött Szálasinak. A budavári főhercegi palota erkélyéről üdvözölte a Szent György téren ünneplő nyilasokat. Feleségével, Auguszta főhercegnével együtt személyesen is részt vett ünnepi gyűlésükön. Egy született arisztokrata, Habsburg főherceg, magyar királyi herceg, császári és királyi tábornagy, a legitim monarchia híve részéről ez a vonzalom nehezen magyarázható. A 72 éves főherceg talán újabb harctéri sikereket vagy a királyi trón esélyét látta felvillani...

[szerkesztés] Utolsó évei emigrációban

1944 végén a házaspár Magyarországról az Egyesült Államokba menekült. Később visszatértek az NSZK-ba (Bajorországba), József nővéréhez, Margit Klementina Mária főhercegnőhöz, Thurn und Taxis hercegnéhez. Az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó tábornagya 89 éves korában hunyt el 1962. július 6-án, a Straubing melletti Rain helységben. A feldafingi temetőben nyugszik. 1964-ben elhunyt feleségét, Auguszta főhercegnét is ide temették.

[szerkesztés] Kastélyainak, leszármazottainak későbbi sorsa

Az Alcsúti kastélyt (Alcsútdoboz), miután lakói a II. világháború végén Nyugatra menekültek, a helyi lakosok teljesen kifosztották. Egy időre szovjet katonai parancsnokság költözött bele. Az épületben később tisztázatlan (?) körülmények között tűz keletkezett, teljesen leégett, elpusztult. Anyagát széthordták, ma csak egy falmaradvány (porticus) látható.

A budavári főhercegi kastély a Sándor-palotával szemben, a Szent György téren állt. Helyén korábban a XVIII. századi, copf stílusú Teleki-palota állt, ezt az 1890-es években Giergl és Korb osztrák építészek alakították át József főherceg számára. Budapest 1944–45-ös ostroma során a palota berendezését széthordták, az épület is megsérült a harcokban. A 60-as évekig romos állapotban nézett le Krisztinavárosra. A Királyi Palota helyreállítási munkáinak megkezdésekor (a királyi istállókkal együtt) felrobbantották. Helyén középkori rommezőt tártak fel, itt jelenleg (2007-ben) is régészeti ásatás folyik. A palota helyreállítását a Várgondnokság Kht. nem is tervezi [2].

József Ferenc főherceg, József Ágost legidősebb fia, apja előtt halt meg 1957-ben. József Ágost örököse így legidősebb unokája, József Árpád királyi herceg (* 1933) lett, József Ferenc főherceg és Anna szász hercegnő fia. József Árpád feleségül vette Mária von Löwenstein-Wertheim-Rosenberg német hercegnőt. József főherceg megérte dédunokáinak, elsőként a legifjabb József főhercegnek (* 1960) születését is. A Magyar Vitézi Szék 1977. december 3-án József főherceg tábornagy unokáját, vitéz József Árpád királyi herceget, az addigi főkapitány-helyettest választotta meg a Vitézi Rend negyedik főkapitányává.

József Ágost leány-dédunokája, Ilona osztrák főhercegnő egy Carlow herceghez, György Sándor mecklenburgi herceghez (Fürst Georg Alexander von Mecklenburg) ment feleségül. Fia a jelenleg (2007) élő George Borwin, Mecklenburg hercege.

[szerkesztés] Művei

• A világháború, amilyennek én láttam (háborús emlékiratok), Budapest, 1927.

[szerkesztés] Irodalom

• B. Hamann (kiadó): Die Habsburger, Bécs, 1993.
• Steiner, Jörg C.: Schematismus der Generäle und Obersten der k.u.k. Armee, Stand 31.12.1918 (A császári és királyi hadsereg tábornokainak és főtisztjeinek névjegyzéke, 1918. december 12-i állapot), Bécs, 1992.
• Julier Ferenc: 1914-1918: A világháború magyar szemmel, Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1933. [3]
• Lakatos Géza: Ahogyan én láttam (Visszaemlékezések), München, 1981, Aurora Könyvek. (József főherceg 1944.októberi ténykedéséről).
• Galántai József: Magyarország az első világháborúban, Korona, Budapest, 2001.
• Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon, Scolar, Budapest, 2003.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• http://aeiou.iicm.tugraz.at/aeiou.encyclop.j/j644230.htm AEIOU adatbázis.
• http://www.austro-hungarian-army.co.uk/biog/Erzjosef.htm Életrajza.
• http://www.geocities.com/henrivanoene/ Életrajza, családfája.
• http://www.geocities.com/veldes1/josef.html Életrajza, katonai szolgálata.
• http://www.weltkriege.at/Generalitaet/01%20Feldmarschall/Josef/josef.htm Katonai szolgálata.
• http://www.kereso.hu/yrk/Erinv/160823 A Szász-Koburg-Koháry hercegi család (a Révay-Lexikonból).