Szvasztika
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A szvasztika egy egyenlő szárú kereszt, aminek a szárai derékszögben, vagy az óramutató járása szerint, netán azzal ellentétes irányba hajlanak. Egyike a legősibb jelképeknek, számtalan kultúrkörben használták. Jelentése Indiában, az Indus menti Mohendzso Daro kultúrában (i. e. 2500-1500) jó szerencse, míg Kínában halhatatlanság volt. A magyar népművészetben is előfordult. Legtöbbször úgy helyezték el, hogy a vonalak vízszintesen és függőlegesen legyenek, bár néha 45 fokkal elforgatva is használják; a hindu változatban gyakran egy-egy pöttyöt is tesznek a szárak közé.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Áttekintés
A szvasztika a hinduizmus legszentebb nem szótagot ábrázoló jelképe. (Legszentebb jelképük az Om szótag írásjele.) A dzsainizmusban és a buddhizmusban is fontos szerepet tölt be. Nyugaton leginkább a náci mozgalom jelképeként ismeretes.
A motívumot legelőször valószínűleg Eurázsia korai lakói használták. Az indiánok között is elterjedt volt, valószínűleg már a két kultúra kapcsolatbakerülése előtt is. Manapság az indiai vallási és polgári ceremóniákban rendszeresen használják. A legtöbb indiai templomot, esküvőt, fesztivált és ünnepséget szvasztikákkal díszítik. A huszadik század elejére az egész világon elterjedt, a jó szerencse jelképeként használták. Rudyard Kipling felhasználta a könyvein borítóján, Robert Baden-Powell pedig a cserkészmozgalomban.
Európában Heinrich Schliemann archeológiai munkássága révén vált ismertté, aki az általa feltételezett Trója romjai között fedezte fel a jelet, és az ősi indoeurópai (árja) bevándorlókkal hozta kapcsolatba.[1] A korai német népi nacionalista mozgalmak számára az árja eredet szimbólumává vált; Alfred Rosenberg és más teoretikusok hatására a nordikus felsőbbrendű faj koncepciójával hozták kapcsolatba. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt óta a szvasztika nyugaton összeforrt a fasizmussal, rasszizmussal, a nácikkal, a második világháborúval és a holokauszttal. A világháború vége óta széles körben tabunak számít; elsősorban a neonáci mozgalmak használják, akiknek központi szimbóluma, illetve egyes, velük szembenálló szélsőséges mozgalmak az általuk nácinak vélt személyek, csoportok vagy viselkedésmódok megbélyegzésére. Számos országban, köztük Magyarországon, tiltott önkényuralmi jelkép. Ázsiában a népszerűsége ma is töretlen.
[szerkesztés] Etimológia, alternatív nevek
A szvasztika szankszrit szó, jelentése szerencsés vagy kedvező dolog vagy jel. A szó a su- (a görö ευ- rokona, jelentése „jó”, „jól”), és az asti (a „létezni” ige egyik alakja) szócskákból tevődik össze. A szvaszti tehát azt jelenti, „jólét”. A -ka rag kicsinyítő képzőként szolgál, a szvasztika kifejezés tehát szó szerint úgy fordítható, hogy „a jóléthez köthető kicsi dolog”.[2]
A -tika azt is jelenti, hogy „jel”. Ezért Indiában nem ritka a shubhtika („jó jel”) kifejezés használata sem.
A szó először a ószankszrit nyelven írt Ramayana és Mahabharata eposzokban fordul elő.
Az alakzat más megnevezései:
- Fekete Pók Nyugat- és Közép-Európa számos népénél
- kampóskereszt (angol hooked cross, holland hakenkruis, izlandi Hakakross, német Hakenkreuz, finn hakaristi, norvég Hakekors, olasz croca uncinata, román Cruce încârligată, svéd Hakkors, dán Hagekors)
- tetragammadion, gammadion vagy gammakereszt, minthogy mindegyik kar a görög Γ (gamma) betűt formálja. (vö. az ófrancia croiz gammée, francia croix gammée, spanyol cruz gamada szavakkal)
- napkerék (németül Sonnenrad), bár ezt többnyire inkább a napkeresztre használták
- tetraskelion, „négylábú” görögül (vö. triskelion)
- Thor kalapácsa, Thorral, a mennydörgés északi istenével való feltételezett kapcsolata alapján; de ez valószínűleg téves megnevezés, ami a szvasztikának és Thor T-alakú kalapácsszimbólumának az összekeveréséből ered.[3]
- Þórshammar – az izlandi grimoire-okban szerepel ezen a néven
- villámkereszt (lett perkonkrusts)
[szerkesztés] Eredete
A szvasztika már az őskorban része volt a művészetnek. Kontextustól függően szimbolizálhatta a szerencsét, a napot, Brahmát, a szamszárát. Az ókorban széles körben használták – többek között – a hettiták,[4] a kelták és a görögök. Megjelenik számos ázsiai, európai, afrikai és indián kultúrában – néha díszítőmotívumként, néha vallási szimbólumként.
A szvasztika elterjedtségét három különböző módon próbálják magyarázni: független kialakulás, kulturális diffúzió, vagy külső esemény. Az első szerint a szvasztikát egyszerű, szimmetrikus alakja miatt számos különböző kultúra felfedezte egymástól függetlenül (Carl Jung terminológiájával élve a kollektív tudatalatti része).
A külső esemény lehetőségét Carl Sagan vetette fel Üstökös című könyvében. Sagan bemutat egy ősi kínai kéziratot, amely az üstököscsóvák változatait tárgyalja. A legtöbb ábra szokásos formájú üstökösöket mutat be, az utolsón azonban egy olyan látható, amelyen az üstökösmagból négy hajlított csóva indul ki négy különböző irányba; a négy csóva éppen egy szvasztikát formál. Sagan feltételezése szerint az ókorban egy üstökös annyira megközelítete a Földet, hogy az általa kilövellt (és az üstökös forgása miatt elhajló) gázsugarak láthatóvá váltak; ennek a látványnak a hatására jelent meg a szvasztika a legkülönfélébb kultúrákban.
A közös eredetet feltételező elméletek szerint a protoindoeurópai népeknél alakult ki. A szvasztikát nem használták a sumer és a mezopotámiai kultúrákban (mindkettő i. e. 3500 előtt alakult ki), sem az egyiptomi Óbirodalomban (ami i. e. 2630-ban kezdődött). Hívei szerint a közös eredet elmélete ezt megmagyarázza: ezeknek a kultúráknak már kiforrott szimbolizmusa a feltételezett elterjedés idejére. A magyarázatnak azonban, mint az ex silentio érveknek általában, nem sok bizonyító ereje van.
Keleten a hinduizmusnak, a dzsainizmusnak és különösen a buddhizmusnak volt nagy szerepe a szvasztika elterjesztésében. Az i. e. 6. században keletkezett buddhizmus az első évezred végére elterjedt Délkelet-Ázsiában, Kínában, Koreában és Japánban. A tibeti Bön vallás és az olyan szinkretista vallások, mint a vietnami Cao Dai vagy a kínai Falun Gong, valószínűleg belőle vették át a szvasztikát. A délnyugat-afrikai Akan civilizációba pedig, ahol napszimbólumként használták, az afrikai rabszolgakereskedelem révén juthatott el a 15. század környékén.
A szvasztika jelenléte az észak- és dél-amerikai kultúrákban komoly kihívás a kulturális diffúzió elmélete számára. Egyesek felvetették, hogy a szvasztika talán egy ősi eurázsiai tengerjáró civilizáció révén jutott Észak-Amerikába, de a szimbólum független kialakulása hihetőbb magyarázat.
Az eredetétől függetlenül az emberi történelem korai szakaszában a szvasztika rendszerint pozitív konnotációkat hordozott. (Kivétel volt ez alól Afrika és Dél-Amerika nagy része.)
[szerkesztés] A szvasztika megjelenése nyugaton
Az indoeurópai nyelvcsalád 1790-es évekbeli felfedezése után az archeológusok nagy erővel kezdték keresni az európai őstörténet és az árja (indoiráni) népek közötti kapcsolatot. Amikor Heinrich Schliemann szvasztikával díszített tárgyakat talált Trója romjai között, kikérve kora két vezető szanszkritológusa, Emile Burnouf és Max Müller véleményét, arra a következtetésre jutott, hogy a szvasztika kifejezetten indoeurópai jelkép. A motívum későbbi felfedezése a hettita és iráni maradványok között megerősíteni látszott ezt az elméletet. Az elgondolást sok más író átvette, és a szvasztika fokozatosan népszerűvé vált, az 1880-as és 1920-as évek között számos ábrázolásban megjelent.
A vallási jelentése akkor szorult háttérbe, amikor a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt jelképéül választotta. A nácik azt állították, hogy az árják a németek ősei voltak, és hogy ez alapján a német világuralmi törekvések jogosak, vagy akár előre elrendeltetettek. A szvasztikát ennek a mitikus árja-német kapcsolatnak a kihangsúlyozására használták. A második világháború óta nyugaton a szvaszikát elsősorban náci szimbólumnak tekintik, és kerülik a használatát. A nácizmus előtti jelentőségéről számos tévhit kering.
[szerkesztés] Geometriája és szimbolizmusa
Geometriai szemszögből a szvasztika rendszerint egy szabálytalan ikozagon (húszoldalú poligon). A karok változó szélességűek, és többnyire (de nem mindig) egyenes vonalakból állnak. A pontos arányoknak csak a modern használatban tulajdonítanak jelentőséget: a nácik által használt forma például egy 5×5-ös rácson alapul.[5]
A szvasztika királis, a tengelyes tükrözésre nézve semmilyen irányba nem szimmetrikus, a 90°-os forgatásra nézve viszont mindkét változata az. (A szimmetriacsoportja tehát a C4 ciklikus csoport.)
A szvasztika a leggyakrabban használt kereszt-változat a sima egyenlőszárú kereszt (a görögkereszt) után.
Mint a kereszteknél általában, a négy kar a négy égtájat jelképezi. Leggyakrabban a Nappal hozzák kapcsolatba. Egy másik feltételezés szerint az éjszakai égboltnak a Sarkcsillag körüli forgását ábrázolja.
[szerkesztés] Forgásiránya
A két lehetséges alapját, amelyek egymás tükörképei, többféle módon is nevezik:
- balra és jobbra néző;
- balkezes és jobbkezes;
- az óramutató járásával azonos és ellentétes irányú.
Az elsőt többnyire egységes módon használják. A talpára állított szvasztikára nézve a felső kar a néző balja vagy jobbja felé mutat; eszerint a szvasztika is balra (卍) vagy jobbra (卐) néző. A másik két elnevezés nem egyértelmű, mert a forgásirányt a karok hajlásának az irányára és az egész alakzat forgásának irányára is lehet érteni. Az alakzat forgásának iránya önmagában is kétértelmű. Ezeket az elnevezéseket az irodalomban is következetlenül használják (nemritkán ugyanaz az író is összekeveri őket), ami tovább növeli a zavarodást, és elhomályosíthatja azt a fontos kérdést, hogy volt-e a forgásiránynak szimbolikus jelentősége.
[szerkesztés] Szerepe a művészetben és az építészetben
A szvasztika gyakori díszítőmotívum a kortárs hindu építészetben és művészetben, és az ősi nyugati építészetben is az volt; számos mozaikon, frízen és egyéb alkotáson látható. A régi görög építmények tele vannak egymásba fonódó szvasztikákból álló motívumokkal. Rokon szimbólumok a nyugati építészetben a kereszt, a háromlábú triskelion vagy triskele és a lekerekített lauburu. Az építészetben a szvasztikának számos más neve is van, mindenekelőtt a gammadion. Előfordul pikt kőfaragványokon, régi görög cserépedényeken és északi fegyvereken és szerszámokon. Egyes francia barlangfalakon 7000 éves példányai is megtalálhatóak.
A kínai, koreai és japán művészetben a szvasztika gyakran egy ismétlődő minta része. Az egyik gyakori ilyen minta, amit japánul sayagata-nak neveznek, jobbra és balra néző szvasztikákból áll, amelyeket vonalak kötnek össze.[6] A vonalak közötti üres rész jellegzetes alakja miatt angolul néha key fret-nek is nevezik ezt a mintát.
Az ősi Trója romjai között számtalan szvasztikát találtak.
A görög-római művészetben és építészetben és a középkori román és gótikus művészetben az elkülönülten álló szvasztikák viszonylag ritkák, és a szvasztikák többnyire egy szegély vagy mozaikpadló ismétlődő elemeként fordulnak elő. Az egymásbafonódó szvasztikák alkotta minta egyike az Amiens-i katedrális padlóját díszítő mozaikok egyikének.[7] Az ősszefűződő szvasztikák alkotta szegély gyakori római építészeti motívum volt,[8] majd a neoklasszicizmus frissítette fel mint díszítőelemet. A szvasztikák alkotta szegély a meander egyik formája, és az ilyen szegélyt alkotó egyedi szvasztikákat néha görög kulcsnak hívják.
Az U.S. Reclamation Department által 1905-ben épített yumai Laguna Bridge egy szvasztika-sorral van díszítve.
Egy ManWoman nevű kanadai művész megkísérelte a szvasztika „rehabilitációját”.
[szerkesztés] Szerepe a vallásban és a mitológiában
[szerkesztés] Hinduizmus
A szvasztika a hinduizmusban szent jelnek számít, megtalálható a hindu templomok számtalan részén, oltárokon, képeken. Használják az esküvőkön, fesztiválokon, ceremóniákban, házakon és átjárókon, ruhákon és ékszereken, járműveken, még az ételdíszítésekben (például torták tetjén) is.
A szvasztika két alakja Brahma, a teremtő isten két formáját szimbolizálja: jobbra nézve az univerzum fejlődését (Pavritti), balra nézve a visszafejlődését (Nivritti) jelöli. Mivel mind a négy irányba (észak, dél, kelet, nyugat) mutat, stabilitást és megalapozottságot is jelent. Napszimbólumként Surya, a hindu napisten jelképe. A szvasztika rendkívül szent és kedvező jelnek számít minden hindu számára, és rendszeresen használják minden olyan tárgy díszítésére, aminek a hindu kultúrához valami köze van. Szerepel az összes hindu yantrában és más vallásos mintákban. Indiaszerte mindenütt látható templomfalakon, vallásos iratokon, ajándékokon, és levélfejléceken. Ganesa istent gyakran ábrázolják egy szvasztikák között növő lótuszon ülve.
A bengáli hinduk gyakran egy némileg eltérő jelet is szvasztikának neveznek, és a rendes szvasztikához hasonlóan szerencsehozó jelként használják. A jel kissé egy pálcikaemberre emlékeztet.[9] A bengáliaknál a „Szvasztika” egy gyakori név, és egy neves kalkuttai irodalmi magazint is így hívnak. Ez a fajta szvasztika azonban India más részein nem jellemző.
[szerkesztés] Buddhizmus
Buddha egy hindu herceg volt, így rajta keresztül a buddhizmus megörökölte a szvasztikát. Számos buddhista vallási irat elején szvasztika található. Mindkét orientációjú szvasztika megtalálható egyes Gautama Buddha szobrok mellén vagy talpán. A jobbra néző szvasztika és a nácizmus kapcsolata miatt a buddhisták (kivéve az indiaiakat) a huszadik század közepe óta majdnem kizárólag csak a balra forgó szvasztikát használják. Ez a fajta szvasztika gyakran látható kínai élelmiszerek csomagolásán, ahol azt jelzi, hogy a termék vegetáriánus, tehát ortodox buddhisták is fogyaszthatják. Gyakran hímzik kínai gyerekruhák gallérjába, hogy megvédje viselőjüket a gonosz szellemektől. A japán térképeken a szvasztikával jelölik a templomokat.
A buddhista vallásban és művészetben használatos szvasztika japán neve manji (卍), és a Dharmát, a mindenség harmóniáját és az ellentétek egyensúlyát jelképezi. A balra néző omote (elülső) manji a szeretet és a könyörület, a jobbra néző ura (hátulsó) manji az erő és az intelligencia jelképe. (Az omote manji-t nevezik gyaku manji-nak (逆卍, fordított manji) vagy kagi jūji-nak (kampós kereszt) is.) A kétféle manji együtt gyakran szerepel a buddhista iratok elején és végén.
[szerkesztés] Dzsainizmus
A dzsainizmusban a szvasztika a legfőbb szent szimbólum, amit a hinduizmusból hozott át alapítója, Mahavira (aki hindu herceg volt). A dzsainizmus nem használja az Om szimbólumot, ezért a szvasztika még a hinduizmus-belinél is nagyobb hangsúlyt kap. Ez a hetedik Jina, a Tirthankara Suparsva jele. Egyike a 24 előnyös jelnek és a jelenlegi korszak hetedik arhatjának jele. Minden dzsain templomnak és szent könyvnek tartalmaznia kell a szvasztikát, és a szertartások rendszerint azzal kezdődnek és végződnek, hogy rizsből szvasztikákat formálnak az oltár körül.
[szerkesztés] Ábrahámtól eredő vallások
A szemita népek vallási, kulturális és nyelvi fejlődése nagyon eltért az indoeurópaiakétól, így az ábrahámita vallásokban a szvasztika nem kapott nagy szerepet. Ha használják is, elsősorban nem vallási, hanem díszitő szimbólumként, vagy legfeljebb szerencsét hozó jelként. Megtalálható pédául között az Ein Gedi-i zsinagógában, amit Júdea római megszállása alatt építettek.[10]
A román és gótikus stílusban épült keresztény templomok egy része átvette a római építészetből, mint díszítőelemet. A kijevi Szent Szófia teplom (amely a 12. században épült) egyik mozaikja szvasztikákat ábrázol. A milánói Szent Ambrus bazilika egyik sírja szvasztikamotívumokkal van díszítve. Az amiens-i katedrális padlóját egymásbafonódó szvasztikák alkotta minta díszíti.
A muszlim mecsetek közül az Isfahani „Péntek” mecsetben és a tripoliszi Taynal mecsetben látható szvasztika.
[szerkesztés] Más ázsiai hagyományok
[szerkesztés] Őslakos amerikai kultúrák
[szerkesztés] Korai európai szokások
[szerkesztés] Használata a nyugati kultúrában
A 20. század elején, még a nemzetiszocialisták uralmát megelőzően szvasztika használata Európában és az Egyesült Államokban is reneszánszát élte. Többek közt a Coca-Cola Company is felhasználta termékei reklámozására. Finnország, Lettország és Lengyelország is alkalmazta hadijelvényként.
[szerkesztés] Nemzetiszocialista jelkép
Arányok: 3:5
Mérete: 60 x 100
Kör kerülete: 45
Karok hossza: 6
A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei vagy NSDAP) hivatalosan 1920-ban fogadta el jelképének a szvasztikát vagy horogkeresztet (németül Hakenkreuz). Ez szerepelt a párt zászlaján, címerén és a karszalagokon is. Már ezt megelőzően is használták nem hivatalos formában az NSDAP-ban illetve elődjében a Német Munkáspártban (Deutsche Arbeiterpartei vagy DAP).
Adolf Hitler a Mein Kampfban így írt:
- Magam hosszú kísérletezés után leszögeztem a végleges alakot: egy vörös alapú zászlót, benne fehér kör alakú mezővel, a közepén fekete horogkereszttel. Hosszas tanulmányozás után megtaláltam a helyes arányt is a zászló, a korong, valamint a horogkereszt alakja, vastagsága és nagysága között. Emellett maradtunk.
(A hivatalosan „fekete-ezüst-vörös” színek az Északnémet Szövetség (1867-1871), majd a Német Császárság (1871-1918) zászlajának színei voltak.)
A nemzetiszocialista ideológusok számára a horogkereszt a német nép árja kulturális hátterét jelenítette meg, számukra ez a nap és a szabadság jele volt. Az árja bevándorlás-elmélet egy sajátos nordikus változata szerint azt tartották, hogy Észak-India korai árja törzsei valójában fehérek voltak. Így indokoltnak találták az védikus hagyományban használt jelképüket, a szvasztikát átvenni és magának „árja faj” jelképeként felhasználni. A szvasztika mint az árja faj jelképe már a 19. században megjelent Emilie Burnouf régész és orientalista műveiben. Több más íróhoz hasonlóan, Guido von List nacionalista költő is árja jelképnek – a vér tisztaságát jelképezőnek – tartotta. Az ő nyomán a német népi (völkisch) mozgalmak egyre inkább a német nemzeti tudat, a német nacionalizmus szimbólumaként kezdték felhasználni.
[szerkesztés] A horogkereszt mint önkényuralmi jelkép
A horogkeresztet Németországban a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt kezdte használni az 1920-es évek elejétől. A későbbiekben a nemzetiszocialista Németország, és végső soron a nemzetiszocializmus jelképe lett.
A horogkereszt önkényuralmi jelkép, amelynek használatát többek közt Németországban és a Magyar Köztársaságban a Büntető Törvénykönyv tiltja, kivéve, hogyha az ismeretterjesztő, tudományos vagy művészeti célokat szolgál.
[szerkesztés] A horogkereszt a nyugati kultúrában mint nem-nemzetiszocialista jelkép
Mind a mai napig szerepel a horogkereszt Finnország köztársasági elnökének zászlajában.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A szvasztika – az élet, öröm és szerencse ősrégi szimbóluma
- Honnan ered a horogkereszt?
- svasztika, szvasztika -körmotívum
- A Magyar Teozófiai Társaság címerében is szerepel
- 1993. évi XLV. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
Based on work by