Magyar Szent Korona Országai

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ez a szócikk vagy szakasz nem idézi a forrásokat, amelyek alapján készült.
Az ezen a lapon látható jelölés 2007 februárjából származik.

Magyar Királyság címere Boszniával

A Magyar Királyság a Kárpát-medencében található állam, amely a Magyar Fejedelemségből I. (Szent) István megkoronázásával 1000-ben jött létre, s 1946-ban szűnt meg. Az utolsó magyar király, IV. Károly forradalmi nyomásra visszavonult a közügyek gyakorlásától 1918-ban (Az uralkodókat lásd alább.), 1920-ban (de facto még 1919-ben) a Magyar Királyság jogrendje helyreállításra került, tehát Magyarország államformája 1920 és 1944 között szintén királyság volt, azonban a trón a Habsburg-Lotharingiai-háznak attól való megfosztása után betöltetlen maradt ("király nélküli királyság").

Az államot általában a mindenkori magyar király kormányozta a nemesség bevonásával, de bizonyos esetekben helyettesíthette őt a kormányzó. A törvényes magyar uralkodót a Szent Koronával kellett megkoronázni. Ez nem csupán formalitás volt, hanem biztosította a nemesség és az egyház jogainak királyi elismerését.

Az állam soknemzetiségű volt, rendszeresen egész népek (pl. a kunok) illetve különféle nemzetiségű jobbágyok, parasztok telepedtek le a Magyar Királyság területén. A 19. századi nacionalizmusok megjelenéséig a „magyar” (latinul Hungarus) elnevezés a nemzetiségi hovatartozásától függetlenül jelölhetett bárkit, aki a magyar király alattvalója volt. (Lásd még: A magyarországi nemzetiségek története.)

Tartalomjegyzék

1 Részei
2 Rövid története
3 Magyar uralkodói jelvények
- 3.1 A Szent Korona jelentősége
4 Magyar királyok
5 Lásd még

[szerkesztés] Részei

A Magyar Királyság térképe 1867 és 1918 között

A Magyar Királyság történelmi, politikai és földrajzi alakulat, amely Magyarországból és több különleges státusú területből állt. Ezeket az uralkodó személyes politikai hatalma illetve az államszervezet egyes központi intézményei kapcsolták össze. Hivatalos elnevezése épp ezért a Magyar Szent Korona Országai volt. Hivatalosan azokat a területeket (országokat, tartományokat) sorolták ide, amelyek az Árpád-ház alatt a Magyar Szent Korona birtokában voltak. A magyar nagycímer tartalmazta mindezeket, míg a magyar középcímer (mind a kettő a magyar kiscímert, mint boglárcímert tartalmazza) a hosszú távon ténylegesen birtokolt részeket tartalmazta.

Középcímer részei:

Magyarország (jelképe a sávos-kettőskeresztes kiscímer)
Erdély
Szlavónia (Tótország)
Horvátország
Dalmácia
Fiume (1772-től)

Nagycímer kiegészítései:

Bosznia (1916-tól a középcímer része)
Szerbia (Rácország)
Kunország (Havasalföld, Moldva)
Bulgária (Bolgárország)
Gácsország (Halics, Galícia) orosz fejedelemsége
Ladomér (Lodomeria, Vladimir) orosz fejdelemsége

A fentiek részben katonai közigazgatású védterületek, részben önálló nemességgel rendelkező, társországok voltak. Erdély saját katonai nemességgel rendelkező védterület volt.

A Magyar Királyság 1918-as területét szokás Nagy-Magyarországnak hívni.

[szerkesztés] Rövid története

Fő szócikk: Magyar történelem

A mai Magyarország területén a magyar törzsek megérkezése előtt számos nép élt, amelyek a 895-ben lezajló honfoglalás után összeolvadtak a magyarsággal. A 10. század-ban Géza fejedelem kezdte meg a pogány magyarság keresztény hitre térítését, de munkáját már fia, az „államalapító” I. (Szent) István fejezte be. István számára a pápa koronát küldött, és 1000 karácsonyán Magyarország királyává koronázták. Ezzel a Magyar Királyságot a keresztény országok közösségéhez kapcsolta. Királyi székhellyé Esztergom városát tette.

A 11. század végén I. (Szent) László végleg megerősítette a magyar államot. A magyar nemesség különleges előjogait a II. András által kiadott Aranybulla rögzítette 1222-ben. A Magyar Királyságot 1241-ben, a tatárjárás pusztította el. A „második honalapító”, IV. Béla ezt követően rendelte el a kővárak építését az országban.

Miután 1301-ben kihalt az Árpád-ház, a 14. században uralkodó Anjou-királyok, Károly Róbert és Nagy Lajos központosították a királyi hatalmat. Nagy Lajos megszerezte a lengyel trónt is, és ezzel a Visegrádról kormányzott „Anjou-birodalmat” jelentős európai nagyhatalommá tette.

A 15. században Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás király uralkodása alatt Magyarország kulturális szempontból is Európa egyik legjelentősebb országa lett. Az ország fővárosa Buda volt, Mátyás híres királyi udvarával (reneszánsz korszak). Ekkor azonban már fenyegetett a török megszállás, ami a 16. században véget vetett Magyarország nagyhatalmi helyzetének és hosszú időre függetlenségének is.

Az ország az 1526-os mohácsi vereséget követően előbb kettő, majd Buda 1541-es török elfoglalásával három részre szakadt. Az ország középső részét az Oszmán Birodalom foglalta el, északon és nyugaton az úgynevezett Királyi Magyarország Habsburg fennhatóság alá került, Keleten pedig a középkori erdélyi vajdaságból és hozzá kapcsolódó részekből jött létre előbb a keleti Magyar Királyság, majd az 1570-es speyeri szerződéssel a gyakorlatilag független Erdélyi Fejedelemség. A Magyar Királyság trónját és a magyar koronát ettől kezdve mintegy 350 éven át a Habsburgok birtokolták.

A török uralom alatti országrész a 17. század második felére a háborús pusztítások miatt gyakorlatilag elnéptelenedett. Zrínyi Miklós kísérletét a törökök magyar vezetéssel történő kiűzésére a Habsburgok megakadályozták, és a Wesselényi-féle összeesküvés, majd a Thököly-felkelés kudarca után a 17. század végére a Habsburg vezetés alatt álló keresztény seregek foglalták vissza a törökök által uralt területeket (1683–1699). A hajdani Magyar Királyságnak szinte az egész területét ismét egyesítették a Szent Korona alatt, a Habsburg Birodalom részeként, beleértve a különálló tartományként kezelt Erdélyt is.

A Habsburgok a "rebellisnek" tekintett magyarok mellé más népeket (elsősorban németeket és szerbeket) költöztettek a gyéren lakott területekre. A függetlenség kivívására két jelentősebb kísérlet történt, a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc a 18. század elején, valamint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc. A nemzeti öntudatra ébredés nemcsak politikai, hanem kulturális síkon is zajlott. A 19. század első felében Széchenyi István által megindított nemzeti reformmozgalom időszakát reformkornak nevezzük.

Az 1848-as nemzeti forradalom nyomán Batthyány Lajos miniszterelnökségével önálló magyar kormány alakult. 1849-ben Kossuth Lajos vezetésével függetlenségi háború kezdődött, amelyet a Habsburgok csak orosz segítséggel tudták leverni. A szabadságküzdelemben, majd a bukást követő több mint két évtizedes diktatúra és passzív ellenállás idején alakult ki a mai magyar nemzet. (1844-ig a Magyar Királyság hivatalos nyelve a latin volt.)

Az Ausztriával történt kiegyezésre végül 1867-ben került sor. Ezután a Magyar Királyság az Osztrák–Magyar Monarchia társországa lett. Magyarország és Erdély területét egyesítették. Az ország a következő évtizedekben az ipar, kereskedelem, a tudományok, művészetek, a társadalmi élet minden területén hatalmas mértékben fejlődött. Az 1873-ban három város egyesítésével létrejött az új főváros, Budapest.

A mai Magyarország és az egykori Osztrák–Magyar Monarchia

Az I. világháborúban Magyarország Ausztria és Németország szövetségeseként, idegen érdekekért kényszerült többszázezres emberáldozatra. 1918-ban kitört az őszirózsás forradalom. November 13-án IV. Károly lemondott az államügyekben való részvételi jogáról, november 16-án pedig Budapesten kikiáltották a köztársaságot. A Károlyi Mihály által vezetett polgári demokratikus kormánynak azonban a volt Magyar Királyság területét nem sikerült egyben tartania, mert a szomszédos államok francia-brit támogatással az ország jelentős részét megszállták. Ez 1919-ben a polgári kormány bukásához és a kommunista Tanácsköztársaság mintegy fél éves uralmához vezetett. A katonai túlerővel szemben azonban a kommunista hadvezetés is vereséget szenvedett.

A trianoni békeszerződés értelmében a volt Magyar Királyság területének közel kétharmada és magyar nemzetiségű lakosságának majdnem egyharmada a környező országokhoz került. A két világháború között Magyarország államformája újból királyság lett, azonban király nélkül, mivel 1921. november 6-án a magyar országgyűlés kimondta – immár végleges érvénnyel – a Habsburg-ház trónfosztását. Az ország Horthy Miklós autoriter kormányzása alatt csak formálisan volt királyság. Az úgynevezett Horthy-korszak egyik fő célja Trianon revíziója, az elvesztett országrészek visszaszerzése volt.

Magyarország 1941-ben a náci Németország oldalán lépett be a II. világháborúba, és nagy emberáldozatot hozott a németek Szovjetunió elleni háborújában, amiért „jutalmul” a területéhez csatolhatta a szomszéd országok zömében magyarlakta területeit. Felvidék magyarlakta déli sávját az I. bécsi döntéssel (1938. október 2.), Kárpátalját a német megszálláskor (1939. március), Észak-Erdélyt a II. bécsi döntéssel (1940. augusztus 30.), illetve a Vajdaságot a német megszálláskor (1941 áprilisában).

1944–45-ben a polgári lakosság politikai és származás miatti üldözése, a háborús front, a német, majd a szovjet megszállás rengeteg áldozatot szedett. A háború Magyarország számára mintegy félmilliós emberveszteséggel, a visszaszerzett területek újbóli elvesztésével és hatalmas anyagi pusztulással fejeződött be.

A háború után a jelképes királyság intézményét is végleg felszámolták, az ország államformája előbb köztársaság, majd népköztársaság lett, 1990 óta pedig ismét köztársaság (Magyar Köztársaság).

[szerkesztés] Magyar uralkodói jelvények

A Szent Korona

Fő szócikk: Koronázási jelvények

a Szent Korona;
a koronázási palást;
a királyi jogar;
az országalma.

[szerkesztés] A Szent Korona jelentősége

A Szentkorona-tan szerint a korona nem csak a magyar államiság jelképe és tanúsága, hanem a királyi hatalom forrása is, és a mindenkori király csak képviselte a korona hatalmát. A Szent Korona birtokolja az ország területét. Adott esetben hozzá tartozhatnak a csatlakozó országok is, ezért volt szokásos, hogy a törvényekben a "Szent Korona Országai" kifejezést használták. rövidítésként használható a "Magyar Királyság" kifejezés, ám ez csak annyiban helyes, amennyiben a latin "Regnum Hungariae" értelemben használjuk. Ugyanis a "hungarus"-tudat egy össznemességi tudat volt, függetlenül a nemzetiségi (magyar, szlovák, román, német, horvát stb.) származástól. Erre példa a szlovákoknál az "Uhorsko" és "Madarsko" megkülönböztetése.

[szerkesztés] Magyar királyok

Könyves Kálmán ábrázolása Thuróczy János krónikájában

Fő szócikk: Magyar uralkodók listája

Árpád-házi királyok

I. (Szent) István - 1000/1001–1038
Orseolo Péter - 1038–1041
Aba Sámuel - 1041–1044
I. András - 1046–1060
I. Béla - 1060–1063
Salamon - 1063–1074
I. Géza - 1074 – 1077
I. (Szent) László - 1077–1095
(Könyves) Kálmán - 1095–1116
II. István - 1116–1131
II. (Vak) Béla - 1131–1141
II. Géza - 1141–1162
III. István - 1162–1172
II. László - 1162–1163 - ellenkirály
IV. István - 1163 - ellenkirály
III. Béla - 1172–1196
Imre - 1196–1204
III. László - 1204–1205
II. András - 1205–1235
IV. Béla - 1235–1270
V. István - 1270–1272
IV. (Kun) László - 1272–1290
III. András - 1290–1301 - vele férfiágon kihalt az Árpád-ház.

Vencel (László) - 1301–1305 - a Přemysl-ház utolsó fiági tagja, cseh és lengyel király (1305–1306)
Ottó - 1305–1307 - a Wittelsbach-ház tagja, Alsó-Bajorország hercege

Anjou-ház

I. Károly (Károly Róbert) - 1301/1308-1342 Az Anjou-ház magyarországi ágának megalapítója. Már 1301-ben megkoronázták, de a tényleges hatalmat csak 1308-tól tudta gyakorolni.
I. (Nagy) Lajos - 1342–1382, 1370-től Lengyelország királya is.
Mária (királynő) - 1382–1395, ténylegesen csak 1387-ig, Luxemburgi Zsigmonddal kötött házasságáig
II. (Kis) Károly - 1385–1386

Vegyesházi királyok (Luxemburgi, Habsburg, Jagelló, Hunyadi)

Luxemburgi Zsigmond - 1387–1437, Mária férje, cseh király (1420–1437), német-római császár (1433–1437)
Albert (Habsburg) - 1437–1439, cseh és német király (1438-1439)
I. Ulászló (Jagelló) - 1440–1444 - III. Ulászló néven lengyel király (1434–1444) is.
V. László (Habsburg) - 1440/1444–1457
I. Mátyás (Hunyadi) - 1458–1490, Hunyadi János kormányzó kisebbik fia.
II. Ulászló (Jagelló) - 1490–1516, cseh király (1471-1516).
II. Lajos (Jagelló) - 1516–1526 - a mohácsi csatában esett el.

Keleti Magyar Királyság:

Szapolyai János - 1526–1540 - korábban erdélyi vajda.
János Zsigmond - 1540–1571
Izabella királyné - 1556–1559, Szapolyai János özvegye, János Zsigmond anyja.

Habsburg-ház
Királyi Magyarország:

I. Ferdinánd - 1526–1564 - cseh király (1527–1564), német-római császár (1556–1564).
Miksa - 1564–1576 - német-római császár és cseh király (1564–1576).
Rudolf - 1576–1608 - német-római császár és cseh király (1576–1612).
II. Mátyás - 1608–1619 - német-római császár és cseh király (1612–1619).
II. Ferdinánd - 1619–1637 - német-római császár és cseh király (1619–1637).
III. Ferdinánd - 1637–1657 - német-római császár (1637–1657).
I. Lipót - 1657–1705 - német-római császár (1657–1705). Uralkodása idején kerül sor a Magyar Királyság teljes területének újraegyesítésére.

Újraegyesített Magyar Királyság:

I. József - 1705–1711. A II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc alatt az ónodi országgyűlés döntése értelmében a Habsburgokat megfosztották a magyar tróntól (1707-1711).
III. Károly - 1711–1740
Mária Terézia - 1740–1780, III. Károly lánya – férfiágon kihalt a Habsburg-család. Mária Terézia férjével, Lotharingia Ferenccel megalapította a Habsburg-Lotharingiai-dinasztiát.